Az alábbiakban a domonkos nővérek facebook oldalára feltett hírt osztjuk meg a káptalanról.
Kongregációnk július 23 és 30. között tartja általános káptalanját, melynek helyszíne kőszegi iskolánk.
Az általános káptalan, amely a legfőbb kormányzati szerv, három évente esedékes, ezúttal úgynevezett ügyvivő (nem választó) káptalanra gyűltek össze a nővérek a Kongregáció négy házából: Budakesziről, Kőszegről, Hódmezővásárhelyről és Szombathelyről.
Az ügyvivő káptalan célja az, hogy a Kongregáció elmúlt három évére visszatekintsen, és irányvonalakat jelöljön ki a következő három évre. A káptalan résztvevői vagy hivatalból tagok (házak elöljárói, a rendi tanács tagjai például), illetve választott delegátusok, jelenleg tizenketten.
A munka szentmisével kezdődött július 23-án, 24-én pedig az általános főnöknői beszámolóval, illetve a további beszámolók meghallgatásával és megvitatásával folytatódott. A káptalani tagok együtt töltik ezt a hetet, nem csak munkával, hanem imádsággal is.
Általános káptalanunk második napján apostoli tevékenységünk aktuális kérdéseit vitattuk meg. A domonkos életnek öt alappillére van: a közös liturgia és imádság, a közösségi élet, a stúdium, a prédikáció és az engesztelés – ezek közül a prédikáció témáját vettük elsőnek.
A szombati nap a közös reflexióra és stúdiumra szántuk. Wojciech Giertych domonkos atya, a Pápai Ház teológusa volt a vendégünk Rómából. Giertych atya, azon kívül, hogy a Szentatya személyes teológusa, a római Szent Tamás Pápai Egyetem tanára, több teológiai-lelkiségi könyv szerzője. Előadásaiban délelőtt a domonkos képzés különböző szempontjairól beszélt, különösen is kiemelve a teológiai erények szerepét az Istennel való kapcsolatra való nevelésben.
Délutáni beszédében pedig egy szintén aktuális témát fejtett ki, vagyis mi a férfiak és nők szerepe, mi a férfi és a nő hivatása a Szentírás fényében.
Hálásak vagyunk Wojciech Giertych atyának, hogy a domonkos rend teológiai hagyományát világosan, egyúttal lelki mélységgel világította meg a számunkra.
Kérjük imáitokat, hogy együtt hallgassunk a Szentlélekre, és jó döntéseket tudjunk hozni!
Néhány gondolat a káptalanról a domonkos rendben
A domonkos rendben nagy hagyománya van a káptalani rendszernek: Szent Domonkos egyik újítása volt a rend jellegzetes kormányzási formája, melynek sok elemét az egyház később minden szerzetesrend számára kötelezővé tette. A káptalani rendszer a domonkosoknál nem pusztán a döntéshozás egy módszere, jogi aktus, hanem a kormányzásnak olyan eszköze, amely a domonkos élet egészére rányomja a bélyegét, szerves egységben egyfajta lelkiséggel, emberképpel, célja pedig a rend prédikátor küldetésének, az evangélium hirdetésének szolgálata. Ezt a formát alkalmazza saját életében is kongregációnk, a megfelelő változtatásokkal.
Így a domonkos rend nemrég ünnepelte nem csak az alapító halálának 800 éves évfordulóját (2021), hanem az első káptalanok jubileumát is, amelyeket 1220 és 1221 pünkösdjén tartottak. Döntő pillanatok voltak ezek a Prédikátorok Rendjének életében: ekkor kezdték ugyanis elsajátítani a döntéshozatalnak a sajátos módját, amely illik a rend küldetéséhez, céljához, továbbá megszületett a rendi kormányzásnak az a modellje, amely a mai napig érvényben van.
Domonkos 1220-ban az első káptalanon világossá tette, hogy ennek a szuverén testületnek van a legfőbb hatalma a rendben. Sőt, Domonkos nem csak nyilvánvalóvá tette, hogy a káptalan fölötte áll, hanem ekkor le is mondott: a testvérek nem voltak hajlandók őt letenni, ezért diffinitorokat választottak, hogy nekik legyen hatalmuk mindenki más fölött. A magister ordinis, a rend legfőbb elöljárója mellett azóta ott van az évenkénti káptalan – neki kell elszámolnia, sőt a káptalan le is teheti.
A Domonkos által létrehozott kormányzási forma – a közösség építésének egy módja – szerves egységben van azzal a szerzetesi modellel, amely a koldulórendek újdonsága volt, a testvériséggel: amint életrajzírója, Boldog Jordán leírja, Domonkos nem akarta, hogy úrnak, dominus-nak szólítsák, (ami kanonokként megillette volna) hanem azt akarta, hogy frater Dominicus-nak szólítsák, és nem akarta, hogy rendjében apátok legyenek, hanem csak prior (aki első) legyen az elöljáró neve.
Ez a rendszer tehát mindenki egyenlőségén alapszik, ami abszolút újítás volt a monasztikus kormányzáshoz képest: mindenkinek szava van, mindenki részt vesz a kormányzásban, felelősséget vállal a közös jóért, választ, és mindenkinek a szavazata ugyanannyit ér.
Szent Ágoston Regulájának bevezetése szerint: „Azért gyűltetek egybe, hogy egyetértésben – unanimes – lakjatok a házban, és egy szív-egy lélek legyen bennetek Istenben (vagy: Istent keresve/in Deum).” Ezt az egyetértést hivatott a káptalan előmozdítani. A cél nem pusztán egy olyan döntés, amelyet a többség támogat, hanem eljutás egy olyan konszenzusra, amely mindenki személyes véleményén gyakran túl van. Ez nem erőltetett egyformaságot, pártkongresszusok lelkes egyöntetű szavazását jelenti, hanem hosszú és sok türelmet igénylő folyamatot. Ennek során tapasztalhatjuk, hogyan emel ki a hétköznapokból, ad egy másfajta nézőpontot a másik megismerése, meghallgatása révén: saját igazságommal érkezem, és létrejön valami olyan, amire senki sem számított, ami meghaladja kinek-kinek a saját igazságát. Nem is élhető kompromisszumok diplomatikus kereséséről van szó. Természetesen gyakran előfordulhat, hogy nincs teljes egyöntetűség, de legalább megvan arról az egyetértés, hogy szabadságban, szeretetben megtárgyaltuk az ügyet, és így egy döntés valóban a közösségé tud lenni, akkor is, ha én éppen más szerettem volna.
