Emberi méltóság és gyermekvédelem

2020. ápr. 3. (péntek) 10:45
Mindenhol

Emberi méltóság és gyermekvédelem – stratégiai tervezési folyamat zajlik szerzetesi körben.

A gyermekek és sérülékeny helyzetben lévő felnőttek védelmének kérdése az utóbbi években előtérbe került az egyházban. Több fórumon – konferenciák, műhelyek, képzések formájában foglalkoznak egyházi személyek, munkatársak és szakértők a kérdéssel: mit jelent az egyházban az emberi méltóság, milyen gazdag az egyház tanítása ebben a témában és hogyan jelenik meg ez a téma a mindennapok tevékenységeiben. Az elmúlt években a magyar egyházban is több kezdeményezés indult, amelyekben egyházi és világi szervezetek kapcsolódtak be ebbe a párbeszédbe. A szerzetesi körben nagyon sok és gazdag gyermekvédelmi vonatkozású tevékenység és kezdeményezés működik már évek óta – ennek gazdagságából kaphattunk képet a Katolikus Pedagógiai Intézet és az Ignáci Pedagógiai Műhely 2019 tavaszán rendezett, Gyermekeink védelmében című konferenciáján. A 2019 őszén, Pannonhalmán megvalósult a „Csendtől a szóig” szimpózium pedig arra hívott meg, hogy nem egyházi kötődésű szervezetekkel közösen keressük az együttműködés és előrelépés lehetőségeit, szembenézve a felelősséggel, és vállalva az emberi méltóság védelmében végzett munka kihívásait.

Ezek nyomán, és Ferenc pápa felhívásait követve a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) keretében is elindult a gyermekvédelem, tágabban pedig az emberi méltóság témájával foglalkozó közös gondolkodás.

A Szerzetesi Elöljárói Konferenciák Elnöksége 2020. januárjában arra adott felhatalmazást, hogy szerzetesi résztvevőkkel és szakemberekkel elinduljon egy stratégiai tervezési folyamat az iroda koordinálásában, amely folyamat célja, hogy keressük azokat a súlypontokat az emberi méltóság, gyermekek és sérülékeny felnőttek védelmének témájában, ahol a szerzetesi körben együttműködési, előrelépési lehetőségeket látunk. A stratégiai tervezés mellett pilot projektként a szerzetesi iroda keretében egy gyermekvédelmi fókuszú szolgáltatás kialakításán is dolgozunk, amelyben hosszú távon kínálunk segítséget a szerzetesrendeknek gyermekvédelmi vonatkozás témákban.

Ezt a tervezési folyamatot és a hozzá kapcsolód pilot projektet nagylelkűen támogatta a Renovabis.

Rudan Mária/MSZKI

fotó: pinterest.com

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41