Ferenc pápa beszéde a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend káptalanjához

2022. jan. 26. (szerda) 10:15
Róma


Január 24-én hétfőn délelőtt fogadta Ferenc pápa a francia alapítású Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend nagykáptalanját. Beszédében arra buzdította őket, hogy nevelési karizmájukkal, együttérző pillantással, új távlatok keresésével és az összetartozás építésével álljanak az új nemzedékek és a családok szolgálatában, egy átfogó humanizmusért és egy mind testvéribb világért.
 

 

A rend nevelési karizmájával az új nemzedékek és családok szolgálatában

Ferenc pápa beszéde kezdetén hálát adott a Szentlélek művéért, mely megnyilvánul a rend nevelési karizmájában, az új nemzedékek és a családok szolgálatában egy átfogó humanizmusért és egy mind testvéribb világért. Ma az emberi személy képzésének és nevelésének a kihívásaival állunk szemben – állapította meg a Szentatya. Hűen a rend alapítói, Szent Pierre Fourrier és Boldog Alix Le Clerc megérzéseihez, elköteleztétek magatokat a népoktatás, a hitre- és igazságosságra nevelés mellett, valamint a szegények szolgálatában. A számos országban, ahol működtök, legyetek missziós tanítványok, a remény és az öröm közösségei – bíztatta őket a pápa – minthogy a mai világban nagy a kockázata a sokféle, elnyomó fogyasztói kínálat miatt annak az individualista szomorúságnak, mely egy kényelmes és fösvény szívből fakad, a felületes élvezetek beteges keresése és az elszigetelt lelkiismeret miatt. Amikor a benső élet bezárul a saját érdekekbe, akkor ott nincs hely mások, így a szegények számára sem.

A változások mindig egy nevelési folyamatot igényelnek

A káptalan mottója a kongregáció „nevelési paktumát” elemzi, mely keresi a fiatalok elérésének a mai lehetőségeit, hogy hozzájáruljon átfogó fejlődésükhöz. Az élet útjának szüksége van a szolidaritásra alapozott reménységre és minden változás egy nevelési folyamatot igényel, hogy választ adhassunk korunk kihívásaira. Ezekkel szemben – hangzik a pápa kívánsága – az evangélium erejében edzett kongregáció adja vissza a fiataloknak az életkedvet és egy méltó társadalom építésének a vágyát.

Együttérző pillantás, új távlatok, összetartozás                        

A pápa az egyház nevében számít a nővérek munkájára, bízik bennük és tanúságtételükben. A jóság és igazság forrásaiból feltöltődve, közösségben a föltámadt Krisztussal, szeretetteli, gyengéd és együttérző pillantással tekintsenek a világra, különösképpen a társadalom hátrányos helyzetű rétegeire. Oktatói küldetésük így tud majd minőségi gyümölcsöket teremni  az emberek között a társadalom javára. Karizmájukkal új távlatokat nyithatnak meg a testvériség számára. A nevelés ugyanis mindig a remény aktusa, amely együtt-működésre és a közömbösség meddő, bénító logikájának átalakulására hív, amely képes befogadni közös összetartozásunkat. A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend káptalanjához intézett beszéde záró részében Ferenc pápa a világjárvány okozta válság kapcsán azt kérte a nővérektől, hogy kerüljenek közelebb az elszigetelten, szomorúan és elcsüggedten élő emberekhez, majd a Miasszonyunk oltalmába ajánlotta őket.

 

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41