Megkezdődött a piaristáknál a hivatás éve

2022. jan. 3. (hétfő) 10:15
Mindenhol

Ez év novemberében a Generális Kongregáció tíz év után ismét meghirdette a piarista hivatás évét. A november 26-án, Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepén indult tematikus év 2022-ben a patrocíniumkor zárul majd.

Generális atya az évet megnyitó levelében így fogalmaz: „Úgy vélem, igen nagy értékkel bír, és szükség van arra, hogy egy teljes évet szenteljünk hivatásunk elmélyítésére, és hogy új módokat találjunk a hivatás magjainak elvetésére, annak terjesztésére, befogadására és kísérésére. Mint mindent, amit teszünk, a hivatások évét is a küldetésünk iránti mély elkötelezettségben kívánjuk megélni. A küldetésért vagyunk, és a küldetésre hívunk meg mindenkit.”

Az év lehetőséget nyújt arra is, hogy folytatva megkezdett folyamatainkat is, új célokat és kihívásokat jelöljünk ki magunk számára. Ehhez ad szempontokat Pedro Aguado generális atya levelében.

A szerzetesközösség szeretné megszólítani a 17-27 év közötti fiatalokat, arra buzdítva őket, hogy keressék hivatásukat a világban, s elgondolkodjanak azon, hogy ők lehetnek, akik az evangélium szellemiségében alakítják a társadalmat és az egyházat a rászoruló gyerekek nevelése által egy szerzetesi közösségben.

A hivatás évének egyik meghatározó alakja Glicerio Landriani, Kalazanci Szent József egyik legfiatalabb munkatársa, aki számos ötlettel és kezdeményezéssel gazdagította a kegyes iskolákat az ifjúsági lelkipásztorkodás és a gyermekvédelem terén. Őt tiszteljük a Kalazancius Mozgalom égi pártfogójaként és az év során boldoggáavatásáért is imádkozunk.

A magyar tartomány az év indításaként elsőként két fiatal örökfogadalmas piarista szerzetessel, Márkus Rolanddal és Szabó Dániellel készült beszélgetéssel szeretné a figyelmet a szerzetesi és tanári hivatásra irányítani.

 

Forrás és fotó: piarista.hu

Videók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41