Nyolcvan éves a Budapesti Szent Ferenc Kórház

2017. okt. 4. (szerda) 00:00
Budapest

A betegápolással foglalkozó Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció budapesti kórháza jubileumán nemcsak a múltba tekint, hanem a jövőbe is: a napokban megkezdődik új szárnyának építése. A nővérek október 4-én Beer Miklós püspökkel adtak hálát az intézmény létrejöttének 80. évfordulója alkalmából.

Budapest egyik legszebb helyén, a Széher út és a Tárogató út által közrefogott, a János-hegyre és a Hűvösvölgyre néző telken kezdték el 1935-ben építeni a Szent Ferenc Kórházat. Az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővérei munkabérükből, adományokból és koldulásból teremtették meg azt az alapot, melyből a kórház 1937-re felépült. Azóta is folyamatosan megújulva tudja szolgálni a gyógyítás feladatát.

Ezért a nyolcvan évért adtak hálát az intézményt fenntartó kongregáció nővérei, az itt dolgozó munkatársak és a betegek, egyben pedig azt is ünnepelték, hogy hamarosan megkezdődik a kórház új szárnyának építése és a régi teljes felújítása. Ezzel a bővítéssel 150 ágyasra bővül az intézmény, és a négyszintes épületben a kórtermek mellett itt kezdi meg működését az orvosi egyetem oktatóhelyeként a kardiovaszkuláris rehabilitációs központ. A 2018 decemberére tervezett befejezést követően teljes felújítás következik a régi épületben.

A jubileumi szentmisét Beer Miklós püspök mutatta be. Az ünnepségen részt vett M. Gerarda Farská, a kongregáció generális elöljárója. Köszöntőjében megfogalmazta: akkor lesz Istentől áldott és szakszerű a szolgálatuk, ha mind munkatársaik, mind ápoltjaik felé Isten jóságát és irgalmát közvetítik.

Beer Miklós jó ismerősként jött a Szent Ferenc Kórházba, hiszen tíz évvel ezelőtt a hetvenedik évfordulót is a közösséggel ünnepelte. „Sok személyes élménnyel élem át ezt a jubileumot” – mondta a kórház tornatermében felállított oltárnál, a kápolna ugyanis kicsinek bizonyult az ünneplésre.

Szentbeszédében a számára püspökké szentelése miatt kiemelten fontossá vált 2000-es, jubileumi szentév jelmondatát – „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma” – idézve vont párhuzamot: az ember és az emberi sors is ugyanaz tegnap és ma.

A születés öröme, a munkáért aggódás fájdalma, az otthontalanság, a háború réme, a gyengeség és betegség ma is ugyanúgy meghatározzák az ember életét, mint akkor. Ahogy akkor a hit adott bátorságot kórházat alapítani, ma is a hit kell hogy szolgálatunk forrása legyen. És ahogy akkor megtapasztaltuk a gyengeséget, és rászorultunk a másik ember segítségére, úgy ma is az a legtöbb, ami egymásnak tudunk nyújtani – mondta Beer Miklós. – Krisztus példája mutat utat számunkra. Krisztus az irgalmas szeretet és a másokért vállalt szolgálat útjára irányít. Ha Jézus arcát látjuk egymásban, akkor járunk jó úton.

Toldy-Schedel Emil, a kórház igazgatója azok szolgálatáról emlékezett meg, akik nevét nem őrizte meg a történelem, de akik nélkül ma nem ünnepelhetnék a jubileumot: „Ahogy ők beleadták magukat a munkába, belerakták örömüket a falakba, mi is egy-egy szelettel gazdagítjuk ezt a szolgálatot, és amíg itt vagyunk, élettel töltjük meg az elődök által épített falakat. Amikor nehéz időszakokat élünk meg, gondoljunk azokra, akik előttünk járva soha nem adták fel.”

A jubileum a köszönet ünnepe is volt: emléklappal, plakettel ismerték el sokak hosszú éveken át nyújtott elkötelezett szolgálatát. 

A közép-európai országokban – Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Ukrajnában és Albániában – működő Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció hivatása betegápolásra, tanító-nevelő munkára és egyházi szolgálatra szól. Magyarországon Budapesten, a Széher úti Szent Ferenc Kórházban a fiatal nővérek ápolóként, epidemiológiai szakasszisztensként és lelkigondozóként jelen vannak a gyógyító tevékenységben, valamint fenntartóként részt vesznek az intézmény működtetésében.

A kórházat a kongregáció nővérei alapították 1935-ben, az akkori elöljárónő, Kuczera Flóra anya kezdeményezésére. 1937. augusztus 19-én Angelo Rotta apostoli nuncius áldotta meg az intézményt. 1950-ben a rendet feloszlatták, a rendházat és a többi ingatlant államosították. 1996-ban önálló igazgatású egyházi tulajdonú kórház lett. A jelenleg nyolcvanágyas intézmény fekvőbeteg-ellátásában és szakrendelésein belgyógyászat és kardiológia működik.

Fotó: Merényi Zita

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41