Szentszéki üzenet a Megszentelt Élet Világnapja alkalmából

Kedves megszentelt nők és férfiak!

Ezzel a levéllel szeretnénk elérni benneteket a világ minden pontján, azokon a helyeken, ahol éltek és küldetéseteket végzitek, hogy kifejezzük hálánkat az Evangéliumhoz való hűségetekért és annak az életnek az ajándékáért, amely a történelem redőibe hullott magként van jelen. Egy olyan életért, amelyet olykor próbatételek jellemeznek, de amelyet mindig a remény jeleként éltek meg.

Az elmúlt év során, a Dikasztérium utazásai és lelkipásztori látogatásai alkalmával megkaptuk azt az ajándékot, hogy megérinthettük ezt az életet, és hagyhattuk, hogy bennünket is megérintsen, találkozva számos szerzetes személy arcával, akik arra kaptak meghívást, hogy összetett helyzetekben osztozzanak: konfliktusok, társadalmi és politikai instabilitás, szegénység, kirekesztés, kikényszerített migráció, vallási kisebbségi lét, erőszak és feszültségek által sújtott környezetben, amelyek próbára teszik az emberek méltóságát, szabadságát és olykor magát a hitet is. Ezek a tapasztalatok feltárják, milyen erős a megszentelt élet prófétai dimenziója, mint a „jelenlét, amely megmarad”: a sebzett népek és egyének mellett, olyan helyeken, ahol az Evangéliumot gyakran a törékenység és a megpróbáltatás körülményei között élik meg.

Ez a „maradás” különböző formákat ölt és különböző és nehézségekre ad választ, mert társadalmaink összetettsége is sokrétű: ott, ahol a mindennapi életet intézményi törékenység és bizonytalanság hatja át; ott, ahol vallási kisebbségek nyomást és korlátozásokat élnek át; ott, ahol a jólét együtt él a magánnyal, a polarizációval, az újfajta szegénységgel és a közömbösséggel; ott, ahol a migráció, az egyenlőtlenség és a széles körben elterjedt erőszak kihívás elé állítja a polgári együttélést. A világ számos részén a politikai és társadalmi helyzet próbára teszi a bizalmat és kikezdi a reményt: és éppen ezért a ti hűséges, alázatos, kreatív és diszkrét jelenlétetek válik annak jelévé, hogy Isten nem hagyja el népét.

Az evangéliumi „maradás” soha nem mozdulatlanság vagy beletörődés: ez tevékeny remény, amely a béke attitűdjeit és gesztusait szüli. Szavakat, amelyek lefegyvereznek éppen ott, ahol a konfliktusok sebei elmosni látszanak a testvériséget; kapcsolatokat, amelyek a kultúrák és vallások közötti párbeszéd vágyáról tanúskodnak; döntéseket, amelyek megvédik a kicsinyeket még akkor is, ha az ő oldalukra állásnak ára van; türelmet a folyamatokban még az egyházi közösségen belül is; kitartást a kiengesztelődés útjainak keresésében, amelyeket a meghallgatás és az ima által kell felépíteni; bátorságot azon helyzetek és struktúrák elítélésében, amelyek megtagadják az emberektől a méltóságot és az igazságosságot. Pontosan emiatt ez a maradás nem csupán személyes vagy közösségi döntés, hanem prófétai szóvá válik az egész Egyház és a világ számára.

Ebben a „ott maradásban” – mint a mag, amely elfogadja a halált, hogy az élet kivirágozzék –, különböző és egymást kiegészítő formákban fejeződik ki az egész megszentelt élet próféciája. Az apostoli élet láthatóvá teszi a tevékeny közelséget, amely támogatja a sebzett méltóságot; a szemlélődő élet a közbenjárásban és a hűségben őrzi a reményt, amikor a hit próbatételt szenved; a világi intézmények diszkrét kovászként tesznek tanúságot az Evangéliumról a társadalmi és szakmai valóságban; a szüzek rendje (Ordo virginum) megmutatja az ingyenesség és a hűség erejét, amely nyitott a jövőre; a remeteélet Isten elsőségére és a lényegre emlékeztet, amely lefegyverzi a szívet. A formák sokféleségében egyetlen prófécia ölt testet: szeretettel megmaradni, elhagyás nélkül, hallgatás nélkül, saját életünket téve Szóvá ezen idő és ezen történelem számára.

Éppen ezen a „maradás próféciáján” belül érik meg a béke tanúságtétele. XIV. Leó pápa kitartóan emlékeztetett erre beszédeiben, a békét nem absztrakt utópiaként jelölve meg, hanem igényes és mindennapi útként, amely meghallgatást, párbeszédet, türelmet, az elme és a szív megtérését, valamint az erősebbnek a gyengébb feletti uralmára épülő logika elutasítását követeli meg. A béke nem a szembenállásból születik, hanem a találkozásból, a megosztott felelősségből, a meghallgatás és a szinodális úton járás képességéből, a mindenki iránti szeretetből az Evangélium nyomdokain, amely szerint mindenki testvér. Ezért a megszentelt élet, amikor az emberiség sebei mellett marad anélkül, hogy engedne a konfliktus logikájának, de anélkül is, hogy lemondana Isten igazságának kimondásáról az emberről és a történelemről, a béke kézművesévé válik – gyakran zajos feltűnés nélkül.

Kedves megszentelt nők és férfiak! Köszönjük kitartásotokat, amikor a gyümölcsök távolinak tűnnek, és a békét, amelyet akkor is elvetitek, amikor azt nem ismerik el. Továbbra is hálás emlékezetünkben őrizzük a Megszentelt Élet Jubileumának tapasztalatát, amely arra hívott bennünket, hogy a remény zarándokai legyünk a béke útján. Ez nem egy szlogen vagy formula. Konkrétan megtapasztaltuk ezt azon az úton is, amely előkészítette római találkozónkat. Ez inkább egy evangéliumi stílus, amelyet továbbra is meg kell testesítenünk minden nap, ott, ahol a méltóság sérül és a hit próbatételt szenved.

Mindannyiótokat az Úrra bízzuk, hogy tegyen benneteket szilárddá a reményben és szelíddé a szívben, képessé a „maradásra”, a vigasztalásra, az újrakezdésre: és így legyetek az Egyházban és a világban a jelenlét próféciája és a béke magvetése.

 

Sr. Simona Brambilla, M.C.
prefektus

Ángel F. Card. Artime, S.D.B.
pro-prefektus

Sr. Tiziana Merletti, S.F.P.
titkár

Forrás: Zsódi Viktor FSzK elnök