A szociális intézményeinkben dolgozó ápolásvezetők szakmai napja

Budapest
A szerzetesi fenntartású intézményekben dolgozó ápolásvezetők számára ismét találkozót szervezett a szerzetesi iroda 2023. március 29-én.

 

Formanek Tamás, a találkozó szervezője köszöntötte a találkozó résztvevőit, akik között a témára való tekintettel intézményvezetők is voltak. Ismertette a nap programját és elmondta a változásokat a szerzetesi iroda életében. Bemutatta Knáb Judit CJ nővért a szerzetes iroda új vezetőjét, valamint Horváth Saroltát, az új titkárt.

Ezután bemutatta az első előadót Dr. Vukovári Viktort, aki első pillantásra az ápolásvezetőktől távoli problémáról, a gondnokság alá helyezésről beszélt. Ám a téma nagyon fontossá vált, mivel az ellátottak cselekvőképességet érintő kognitív változások egyre nagyobb számban érintik a bentlakásos ápoló, gondozó otthonok szakmai tevékenységét is. Ennek egyik oka a szellemileg hanyatló állapotú lakók arányának emelkedése.

A gondnokság alá helyezési ügyeknek a szociális otthonok esetében kiemelt szerepet kellene játszania. Mindazonáltal a gyakorlat mégsem erről tanúskodik - kezdte előadását dr. Vukovári Viktor ügyvéd - munkajogi szakjogász, aki a nagykorúakra vonatkozó gondnokság intézményét mutatta be a jelenlévőknek.

Előadásában az Alapvető Jogok Biztosának megállapításával összhangban hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a gondozottak cselekvőképessége illetve cselekvőképességük hiánya mindig figyelembe legyen véve az egyes jognyilatkozatok beszerzésekor - ezen követelmény mellett pedig kiemelte az olykor tapasztalható aggályos gyakorlatot. Sokszor történik meg ugyanis az, miszerint az élet által előidézett bonyolult helyzetek, valamint az otthonok működési körülményei ténylegesen megkövetelik, hogy az intézmények olyan ellátottól is bekérjenek jognyilatkozatot, aki már nem bír teljes belátási képességgel, mindazonáltal nem került cselekvőképességét befolyásoló gondnokság alá, így a képviseletében eljáró gondnoka sincsen. Ennek körében a gondnokság jogintézményének bemutatásán túlmenően, átbeszélésre kerültek azon megoldási utak, amelyek a fenti anomália elkerülésére lehetőséget adnak, beleértve ebbe különös tekintettel az ideiglenes gondnok kirendelésének lehetőségét, valamint a szociális otthonoknak a gondnokság alá helyezési eljárás kezdeményezésében játszott szerepét is.

Az előadás után lehetőség volt kérdezni az előadótól. A nagy érdeklődésre és a sok kérdésre való tekintettel a tervezettnél tovább tartott a program. Látszott, hogy ez a téma valóban mindenkit érzékenyen érint.

A jelenlévőket a szerzetes iroda meghívta ebédre, így a beszélgetés nem is maradt abba, csak egy kicsit áthelyeződött.

Ebéd után egy járványügyi természetű fertőzés kezelésének, szakmai és szervezeti hatásainak előfordulásával dolgozott az egybegyűlt szakemberek csoportja.

A csoportmunkát Szögeczki József és Formanek Tamás facilitálta, támogatta. Konkrét, megtörtént esetek folyamatai és annak tanulságai kerültek a „közösbe”. A résztvevők annyira aktívan bekapcsolódtak, hogy a végén alig maradt idő összefoglalni és lezárni a hosszúra nyúlt beszélgetést, pedig sokaknak még messzire kellett haza utazniuk. 

 

Írta és fotózta: Formanek Tamás/MSZKI

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41