Összes hír

Élet a kolostorfalak mögött-film

 „Sem az épület nagysága, sem a szerzetesek száma nem figyelmeztet bennünket Istenre, hanem csak a barátságban, szeretetben és egységben megélt testvériségük minősége számít. ”(Piet van Breemen SJ)

2015. már. 21. (szombat) 17:30
Róma

A papi és szerzetesi hivatás öröm

Ferenc pápa március 21-én, szombaton délután Nápoly székesegyházában papokkal és szerzetesekkel találkozott, miután lerótta tiszteletét a város híres patrónusa, Szent Januáriusz vérereklyéje előtt. 

2015. már. 20. (péntek) 13:15

Akik házasságot kötnek Istennel-kisfilm

„A szerzetesség, amíg az emberiség létezik, lesz.”

2015. már. 14. (szombat) 10:00
Marcali

Lelki nap a Marcali Plébánián a szerzetesek évében

Szombaton délután lelki napot tartottak a Marcali Plébánia szervezésében, a Ferenc pápa által meghirdetett szerzetesek évéhez kapcsolódva. A lelki napon mintegy 180 hittanos gyermek vett részt- két csoportban az X házban azokon a foglalkozásokon, melyeket a Nyolc Boldogság Közösség nővérei: Krisztina és Mária tartottak.

2015. júl. 18. (szombat) 06:30
A Bakony

LélekTúra a Bakonyban

"Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!" (Fil. 4, 4-5)

2015. jún. 20. (szombat) 08:00
Budapest

LélekTúra Budapesten

Isten lábnyomai a nagyvárosban...

2015. máj. 16. (szombat) 08:15
Csobánka

LélekTúra Csobánkára

A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal, a sötétség olyan, mint a világosság… (Zsolt 139, 12)

2015. már. 10. (kedd) 10:00
Érd

Megválasztották a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája vezetőit

A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája (FSZK) idén március 10–11-én tartotta tavaszi plenáris ülését az érdi ciszterci nővérek Regina Mundi Apátságában.

Animációs kisfilm

Rendek kialakulásának története jelenik meg kedves, egyszerű formában ebben az animációs kisfilmben. Arról mesél, hogy a szerzetesrendek története majdnem olyan idős, mint a kereszténység maga.

(Forrás: DOK Deutsche Ordensobernkonferenz honlapja)

2015. már. 9. (hétfő) 13:15

Válogatás az eddigi média megjelenésekből 2.

A megszentelt élet évével kapcsolatos – a médiában megjelent – cikkekből, riportokból adunk közre itt válogatást. 

2015. ápr. 2. (csütörtök) 12:30 – ápr. 5. (vasárnap) 12:30
Sátoraljaújhely

Ifjúsági nagyhét

KERESSÜK ŐT AZ ÉLŐK KÖZÖTT!

Domonkos nővérek látogatása Debrecenben

A Debreceni Szent László Domonkos Plébánia és Górski Jacek OP plébános meghívására 2015. február 25-én három domonkos nővér érkezett a plébániára Budakesziről az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjából. Nagyszámú, főleg fiatalokból álló közönség előtt mutatkoztak be a mindig vidám nővérek a Szent László Plébániához tartozó II. János Pál teremben.

2015. feb. 25. (szerda) 15:00

Krisztus Légiója - Regnum Christi

A Regnum Christi Apostoli Mozgalom női tagjai beszéltek megszentelt életükről a Magyar Katolikus Rádióban 2015. január 7-én. Magyarországon 1997 óta dolgoznak megszenteltek, jelenleg négyen: Vadász Kinga, Hangódi Dóri, Marton Fabiola Németországból és Ale Morera Mexikóból. (forrás: regnumchristi.hu)

HITOKTATÁSI SEGÉDANYAG FELSŐ TAGOZATOSOKNAK

Szeretettel küldjük a FELSŐS osztályosoknak készített első óravázlatokat. A segédanyag Stafford Kriszta SDSH és nővértársai, valamint Svajcsik Zsófia SSS jelölt munkái. 

2015. feb. 14. (szombat) 10:30
Nyíregyháza

Fiatalok és szerzetesek találkozója

A szentatya egyik nyilatkozatában elhangzott: ”Olyan szerzeteseket képezzenek ki, akiknek gyengéd szívük van, nem savanyú, mint az ecet.” 2014. február 14-én Nyíregyházán megrendezett hagyományos, „Fiatalok és szerzetesek talákozóján” olyan szerzetesekkel találkozhattak a résztvevők, akik a pápa kívánságának teljes mértékben megfelelnek.

A Jézus-ima és a keleti szerzetesség

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán február 7-én tartott konferencia összefoglalója a külső hivatkozás alatt megtalálható.

2015. feb. 16. (hétfő) 13:45
Debrecen

Elsőszombati zarándokok Debrecenben

A Makrovilág Utazási Iroda a megszentelt élet évében minden első szombaton elviszi az érdeklődőket zarándoklatra valamely szerzetes közösség meglátogatására, egyben imádkozásra hív szerzetespapi és nővéri hivatásokért. Február 7-én Debrecenbe érkezett a zarándokcsoport, ahol a domonkos atyákat és az iskolanővéreket keresték fel.

2015. aug. 26. (szerda) 17:00 – aug. 30. (vasárnap) 15:00
Homokkomárom

Jézusi gyaloglás szerzeteseknek+riport

 „Kelj fel és járj!” 

Bevezetés a Jézusi gyaloglásba szerzeteseknek!

2015. feb. 9. (hétfő) 16:00

Miféle szerzet?

A Magyar Katolikus Rádió a szerzetesek éve kapcsán indított műsora kéthetente jelentkezik Miféle szerzet? címmel. A szerzeteseket bemutató sorozat részeit meghallgathatja itt is:

2015. feb. 2. (hétfő) 00:00
mindenhol

Egyházmegyénként- frissítve!

Február 2-án, Urunk bemutatása ünnepén és a megszentelt élet napján a megyéspüspökök vezetésével adtak hálát az egyházmegyés papok és szerzetesek Istentől kapott hivatásukért.

HITOKTATÁSI SEGÉDANYAG ALSÓ TAGOZATOSOKNAK

Szeretettel osztjuk meg az alsós osztályosoknak készült óravázlatokat, melyek Siffer Teréz domonkos nővér munkái. 

Együtthangzás

A megszentelt élet napjának budapesti ünnepi szentmiséjén erre az alkalomra alakult szerzetesi kórus énekelt Szoliva Gábriel ferences testvér vezetésével.

2015. feb. 3. (kedd) 11:45
Piliscsaba

Egyházközségi Nővérek ünnepe Piliscsabán

Vasárnap délután együtt ünnepeltük a megszentelt élet napját, nálunk, az Egyházközségi Nővérek Társasága kápolnájában Piliscsabán. Meghívtuk az Isteni Megváltóról Nevezett Nővéreket, és a városban lakó atyákat is. Száraz László plébános, Bindes ferenc atya, és Dr. Váraljai Csocsán Jenő görögkatolikus pap örömmel fogadták el meghívásunkat. Zsolozsma, elmélkedés és szentségimádás után az idős nővérek a szétszóratásban töltött éveikről meséltek. Vidám, közös agapéval zártunk.

 

 

2015. feb. 2. (hétfő) 11:00
Róma

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet napján

Engedjük, hogy Jézus hordozzon minket!

A megszentelt személyek legmélyebb identitása: vezetett vezetők, Jézus által vezetett Jézushoz vezetők.

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet napján

2015. február 2.

 

2015. feb. 2. (hétfő) 11:30
Óbudai Kulturális Központ

Bicentenáriumi Don Bosco ünnep

A Don Bosco Szaléziak január 31-én ünnepelték a rend alapítója, Bosco Szent János égi születésnapját. Az Óbudai Kulturális Központ színháztermében megtartott ünnepség díszvendége Ivo Coelho atya volt, aki a szalézi rend egyetemes formációs felelőse és Rómából érkezett Magyarországra.

2015. feb. 2. (hétfő) 11:00
mindenhol

Megnyílt a térkép!

Megnyílt a magyarországi szerzetesi információs térkép a honlapon, és várja a felfedezni vágyókat!

 

2015. feb. 1. (vasárnap) 16:00
Budapest, Örökimádás-templom

Istennek szenteltségünk megújítása

Megújítottuk Istennek szenteltségünket Gyertyaszentelő Boldogasszony előestéjén, február 1-jén a budapesti Örökimádás-templomban bemutatott szentmisén. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius mutatta be, aki nagy örömmel köszöntött minket.

2015. feb. 1. (vasárnap) 16:00
Budapest, Örökimádás templom

A megszentelt élet ünnepnapja Budapesten

Ünnepélyesen megújították szerzetesi fogadalmukat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén működő szerzetesek a Gyertyaszentelő Boldogasszony előestéjén, február 1-jén a budapesti Örökimádás-templomban bemutatott szentmisén. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius mutatta be.

2015. máj. 6. (szerda) 18:00
Budapest

Diákfilmszemle

Egész szívvel - amikor valaki teljesen beleadja magát!

Hívunk téged, hogy ha találkoztál már olyan szerzetessel, akiről ez a mondat eszedbe jut, akkor ne késlekedj és készíts róla egy kisfilmet!

2015. jan. 22. (csütörtök) 10:00 – jan. 25. (vasárnap) 18:00
Róma

A megszentelt élet a keresztény hagyományok tükrében

Ökumenikus konferencia volt Rómában a megszentelt életről (2015. január 22-25.)

2015. ápr. 19. (vasárnap) 00:00
Pilisszántó-Dobogókő

LélekTúra a Pilisben

“Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak...” (Lk 12,49)


Útvonal: a Pilis lábától fel Dobogókőre a Manrézába.
Időpont: 2015.04.19.(vasárnap)

Fogadó közösség, helység: Manréza, Dobogókő (jezsutiák)
A fogadó közösségről többet megtudhatunk: www.manreza.hu

Gyalogtúra útvonala és hossza: Pilisszántó - Pilisszentkereszt - Szentkút - Dobogókő. Összesen: 9,5 km

2015. már. 14. (szombat) 00:00
Nagybörzsöny-Márianosztra

LélekTúra a Börzsönyben

"Szállj le felséges palotád egéből / Béke! mennyeknek koronás leánya" (Virág Benedek)

2015. feb. 14. (szombat) 09:30
Budapest-Budakeszi

LélekTúra a Budai-hegyekben

"A szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni" (Aquinói Szt. Tamás)

2015. feb. 14. (szombat) 00:00 – 2015. dec. 31. (csütörtök) 00:00
Az egész országban

LélekTúrák- frissítve

LélekTúrák szerte az országban, a Mária út mentén, a szerzetesek évében. Várunk...   

 

2015. feb. 7. (szombat) 09:00 – 18:00
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

A Jézus-ima és a keleti szerzetesség

2015. február 7-én (szombaton) a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán "A Jézus-ima és a keleti szerzetesség. Imaélet a monostorban és azon kívül" címmel rendeznek konferenciát. 

2015. jan. 14. (szerda) 13:30
Budapest

Egység és sokszínűség

Együtt hangolódtunk rá a február másodikai ünnepnapunkra, a megszentelt élet napjára.

2015. jan. 14. (szerda) 13:30

Számomra Ő az Élet...

Ferenc pápa meghirdette a szerzetesek évét. Hálásak vagyunk a Szentatyának, hiszen ez kiváló lehetőség mindannyiunk számára, hogy még mélyebben tekintsünk hivatásunk ajándék-voltára, növekedjen bennünk a hála, s egyúttal azok számára is, akik kevésbé, vagy egyáltalán nem hallottak még szerzetesekről.

Ez a csatorna a miénk, Domonkos Nővéreké. Íme első, rövid bemutatkozó videónk:

 

„ Együtt fog örülni fiatal és öreg is!”

A Boldogasszony Iskolanővérek fiatal és idős tagjainak közös filmes ajándéka a szerzetesek évére a pápa gondolatait közvetítő Örüljetek! könyvecske sajátos feldolgozásával. 

2015. jan. 5. (hétfő) 14:30

A rendek újjászületése

A szerzetesek éve alkalmából Várnai Jakab, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora volt a vendége a Katolikus Rádiónak december 21-én. A Keresztény közéleti akadémia című műsort itt meghallgathatja. 

2015. jan. 1. (csütörtök) 00:00
A honlapon

Minden nap jelen

Január elsején kinyílt az imanaptár ajtaja, és hívunk mindenkit, hogy lépjen be rajta.

2014. dec. 22. (hétfő) 14:30

Válogatás az eddigi média megjelenésekből 1.

A megszentelt élet évével kapcsolatos – a médiában megjelent – cikkekből, riportokból adunk közre itt válogatást.

2016. jan. 30. (szombat) 20:00 – 2016. feb. 2. (kedd) 00:00
Róma, Szent Péter-bazilika

A megszentelt élet évének lezárása

megszentelt élet évének lezárása Rómában

2015. már. 13. (péntek) 17:00 – már. 21. (szombat) 13:00
Dobogókő, Manréza Lelkigyakorlatos Ház

Növendékképzők lelkigyakorlata

Szeretettel hívjuk a női szerzetesközösségek növendékképzőit és hivatásgondozóit lelkigyakorlatra a Manréza Lelkigyakorlatos Házba, Dobogókőre. Az imádságos reflexióra épülő együttlét időpontja: 2015. március 13–21.
A lelkigyakorlat vezérfonala Amedeo Cencini: A Fiú lelkülete című könyv lesz.
 
 

2014. dec. 10. (szerda) 10:15

Szent István szerzetesei

Advent első vasárnapján kezdődött a Ferenc pápa által meghirdetett szerzetesek éve. Kik ők, akik terméketlenségükkel termékenyítik meg az anyaszentegyházat? Erre a kérdésre keresi a választ a Hitvilág című műsor a Lánchíd rádióban.Szerkesztő-műsorvezető: Szerdahelyi Csongor.

A műsor itt visszahallgatható: http://www.ferencesek.hu/a-szerzetesek-eve-kezdetet-vette/

 

 

Szemlélődő életünk

A magyarországi monostorok közül háromról szeretnénk hírt adni. A szécsényi klarissza nővérek és a kismarosi cisztercita nővérek imára való meghívásukról írtak, közkinccsé téve életükről szóló gondolataikat.

Az erdőkürti pálos nővérek (Első Remete Szent Pál Monasztikus Nővérek) pedig örömmel osztották meg velünk, hogy minden hónap második szerdáján egész napos szentségimádást tart a közösség –hajnali 5.25-től este nyolcig –, közbenjárva valamennyi magyarországi szerzetesért.

2016. jan. 28. (csütörtök) 00:00 – 2016. feb. 2. (kedd) 23:45
Róma

Egyhetes világtalálkozó

„Lehetőségeink szerint követni »azt az életformát, melyet Isten Fia vállalt magára, amikor a világba lépett«” (Vita Consecrata 16.)

Kommunióban megvalósuló megszentelt élet a fő témája a világtalálkozónak, amely az Örök Városban lesz.

Időpontja: 2016. január 26. – február 2.
Résztvevői: monasztikus szerzetesek – apostoli szolgálatot ellátó szerzetes intézmények és apostoli élet társaságai – világi intézmények – megszentelt szüzek – új intézmények.

Közel hozzuk a megszentelt életet élőket

Advent első vasárnapján világszerte elkezdődött a megszentelt élet éve. A szerzeteseket és a megszentelt életet más formában választókat középpontba állító tematikus évhez a Magyar Kurír több kezdeményezéssel is csatlakozik.

2014. dec. 5. (péntek) 12:00
Győr-Kármelhegyi Boldogasszony templom

Győri megnyitó szentmise

Győrben a megszentelt élet évének hivatalos megnyitása november 30-án 17 órai kezdettel, a győri kármelita templomban az esti szentmise keretében történt meg, melyet Béri László Renátó kármelita atya mutatott be az egyházmegyénkben működő szerzetespap-testvérekkel együtt.

Az osztatlan szív szabadsága

„A beköszönő Advent kínált alkalmat Ferenc pápánknak, hogy az egyetemes egyháznak meghirdesse a szerzetesség évét. A Szentatya nyomában ezt teszem magam is, mint a helyi egyház elöljárója, amikor a Pannonhalmi Főapátság és a Pannonhalmi Területi Apátság egyházközségei számára meghirdetem a szerzetesség évét.” – áll Várszegi Asztrik körlevelében, melyet szeretettel ajánlunk olvasásra.

2014. nov. 30. (vasárnap) 10:00
Nagybecskerek

Hogy jobban megismerjenek minket

Püspöki szentmisével nyitották meg a nagybecskereki székesegyházban a megszentelt élet évét advent első vasárnapján.

2014. dec. 1. (hétfő) 13:30
Budapest, Szent István-bazilika

Többek, mint puszta programok

2014. november 30-án 10 órakor ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Szent István bazilikában a megszentelt élet évét az esztendőt jelképező gyertya meggyújtásával. Az ünnepségre az ország számos pontjáról érkeztek szerzetesek, a rendek, apostoli társaságok képviselői. A misén Peter Turkson bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke koncelebrált.

2014. dec. 1. (hétfő) 12:30
Róma

„Legyetek vidámak, bátrak és közösségi emberek!"

Rómában 2014. november 30-án a délelőtt tíz órakor tartott szentmisén nyitották meg hivatalosan a megszentelt élet évét a Szent Péter-bazilikában. Mivel Ferenc pápa törökországi látogatása miatt nem lehetett jelen, a szentmise főcelebránsa João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa volt. Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápának az erre az alkalomra küldött üzenetét, amelyet a szentmise elején felolvastak. 

 

2014. nov. 29. (szombat) 21:00
Róma

Ferenc pápa imája

2014. november 29-én, amikor imavirrasztást tartottak a római Santa Maria Maggiore-bazilikában a megszentelt élet évének megnyitása alkalmából, a liturgia végén elmondta José Rodríguez Carballo érsek, hogy a szentatya két imával is megajándékozta a megszentelt személyeket, majd a résztvevők el is imádkozták közösen az alábbi imát.

 

2014. dec. 1. (hétfő) 11:00
Budapest, Szent István-bazilika

Kezdetét vette a megszentelt élet éve

A szerzetesek és a megszentelt életet más formában választók által megélt evangéliumi tanácsok, a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség olyan jelek, amelyek irányt mutatnak az emberiség életének – mondta Erdő Péter a Szent István-bazilikában november 30-án bemutatott szentmisén.

2014. nov. 28. (péntek) 18:00
Budapest, Jézus Szíve-templom

„Aki mindent kér, az mindent kap"

A jezsuita templomot megtöltve készültünk a megszentelt élet évére szentmisével, imával és virrasztással.

2014. nov. 30. (vasárnap) 10:00
Budapest, Szent István-bazilika

„Megnyitom!"

„Ferenc pápa nevében megnyitom a megszentelt élet évét!"  – hangzott fel a megnyitó szentmisén ez az ünnepélyes mondat Erdő Péter bíboros szájából, miután meggyúlt a szerzetesi évet és életet jelképező gyertya.

2014. nov. 29. (szombat) 23:30
Budapest

Magyarul is megjelent az Örüljetek! című levél

Magyarul is megjelent az Örüljetek! című levél, amelyet a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja készített a megszentelt élet évére.

2014. nov. 29. (szombat) 23:15
Mindenhol

Teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében

Az Apostoli Penitenciária határozatban rögzítette azokat a teendőket és feltételeket, amelyek teljes búcsú elnyeréséhez szükségesek a megszentelt élet évében.

A Rómában élő hívőkre és az egész világegyházra (Urbis et Orbis) érvényes szentszéki határozat az alábbiakban olvasható.

 

2014. nov. 29. (szombat) 23:00
Róma

Ferenc pápa levele a megszentelt élet évére

Ferenc pápa apostoli levele minden megszentelt személyhez a megszentelt élet évének alkalmából.

2014. nov. 27. (csütörtök) 19:00
Budapest, Sapientia

A szabadság terei

2014. november 27-én a Sapientia Szabadegyetem keretében tartott előadást Deák Hedvig OP és Labancz Zsolt SP. Arra a kérdésre próbáltak választ adni, hogy vajon mi volt a szándéka Ferenc pápának a megszentelt élet évével? 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41