Amaka nővér

Fót
Temperamentumos, vidám, határozott – talán így jellemezhetem tömören a nigériai származású Caroline Amaka Osegbo nővért, akivel Fóton, egy templomi előadása után ismerkedtem meg. Tudtam persze arról, hogy Magyarországra érkezik, hiszen dr. Fodor Réka misszionárius doktornő hívta meg őt. Itt tölt nyolc napot, és keresztbe-kasul utazzák ketten az országot, mindenütt elmesélve, milyen csodákat tud művelni Isten irgalma az emberek között, ha vannak, akik Jézus példáját követve fordulnak a nehéz sorsúak felé. Mert annak a női szerzetesrendnek, amelyet Amaka nővér 18 éve alapított, a története és dinamikus terjedése tényleg szinte csodával határos.

 

Temetésen született barátság

Dr. Fodor Réka elmesélte, hogy szokatlan körülmények között, egy nigériai temetésen ismerkedtek össze Amaka nővérrel, az Isteni Irgalmasság Missziós Nővérei (Missionary Sisters of Divine Mercy) rend alapítójával. Nem egy átlagos temetés volt ez: a Covid-járvány hosszú hónapjai után ekkor végre lehetőség nyílt arra, hogy gyászszertartás keretében vegyenek búcsút a járvány halottaitól, akiknek a teste addig a zsúfolásig telt halottasházakban várta a temetést. Doktor Réka – ahogy a helyiek nevezik – éppen misszióban járt az onitshai katolikus kórházban, amikor kitört a járvány, és ő hónapokra ott ragadt. Kollégái, akik között több pap is van, nagyon komolyan vették a védelmét, hiszen egy európai különösen nagy fogás lenne az emberrablásra specializálódott bűnbandáknak. A szertartás idején rábízták őt egy helybéli apácára, Amaka nővérre, akivel összebarátkoztak. A nővér később meghívta őt Szicíliába, a rendjük egyik házába, Doktor Réka pedig meghívta a nővért Magyarországra.

Egy lány, akit túl élénknek tartottak ahhoz, hogy apáca legyen

Amaka nővér egy átlagosnak mondható nigériai családba született egy Mubi nevű kisvárosban (a kisvárosnak nevezett település ott kb. 150 ezres lakosú, akkora, mint Miskolc), majd Dél-Nigéria egyik központjában, a sokmilliós Onitshában nőtt fel. Szülei keresztények voltak, édesapja állami tisztviselőként dolgozott. Édesanyja 15 éves volt, amikor összeházasodtak, és tíz gyermekük született, akikből hatan nőttek fel, mind a hatukat taníttatták.

Amakának családos testvérei révén sok unokaöccse és unokahúga van, nagyon erős a rokoni kötelék közöttük. Szülei nem akarták, hogy apáca legyen, túl élénknek tartották ehhez a hivatáshoz, de az egyetem elvégzése – a tanári diploma megszerzése – után ő mégis belépett a Szent József nővérek közé, ahol nyolc évet töltött – főleg Olaszországban – munkával, szabadság nélkül. Közben rengeteg emberi szenvedéssel, nélkülözéssel találkozott, sok gyereket látott meghalni az éhezés miatt. Azt tapasztalta, hogy a társadalomban kevés az irgalmasság a szegény emberek iránt, és kereste, hogyan lehetne a válságba jutottaknak segíteni. Ehhez viszont szűknek bizonyultak a rendje keretei, kénytelen volt kilépni és új szerzetesközösséget alapítani. Idén ünnepli szerzetbe lépésének 30. és új rendalapításának 18. évfordulóját.

„2003-ban alapítottam az Isteni Irgalmasság Misszionárius Nővérei kongregációt, és nem volt semmi pénzem, de bíztam Istenben. Az első társnőimmel általában a földön aludtunk, alig volt ételünk, de hittük, hogy Isten majd mindent ad, amire szükségünk van. Ha kaptunk valakitől ételt, mindig megosztottuk a szegény gyerekekkel. Megtanultunk úgy élni, mint a szegények, mert csak így tudunk nekik segíteni” – emlékezett vissza az első évekre. Különösen az afrikai gyerekek tanítását tekintették fontos feladatuknak, mert az iskoláért fizetni kell, és ha nem járhatnak iskolába, nem lesz esélyük jobban élni, lehet, hogy drogdílerek vagy tolvajok lesznek.

Egy lány, akitől rémülten elfutottak

Amaka nővér megrendítő gyermeksorsokkal szembesült. Egyik legemlékezetesebb találkozásáról így mesélt: „Volt egy nyolcéves kislány, akinek az otthonában kerozinnal töltött lámpával világítottak. A lámpa felrobbant, és ő megégett. Úgy nézett ki utána az a kislány, mintha kétszáz éves lenne. Nem volt a helyén a szeme, az orra és a szája, és a környezetében élők iszonyodtak tőle.

Én elvittem ezt a lányt Olaszországba, és koldultam az emberektől pénzt, hogy gyógykezeltessem őt. Meggyógyult, felnőtt, és ma már össze se lehet hasonlítani azzal az egykori kislánnyal, akitől sikítva szaladtak el a diáktársai. Ebből áll a mi életünk: a munkánk és az összegyűjtött adományok segítségével ott segítünk a nehéz helyzetű embereknek, ahol csak tudunk.”

Mennyire szépen rímel ez a rendjük hitvallásaként megfogalmazott mondatokkal: „Minden apostolkodásunkat a szeretet, az együttérzés, az áldozatkészség, a bizalom és az irgalom szellemével végezzük. Minden nővér arra törekszik, hogy az Isteni Irgalmasság csatornája legyen.”

A cölibátusban töltött élet lehetővé teszi, hogy minden idejüket és energiájukat Isten országa építésére, az általa kért irgalmas cselekedetek gyakorlására szánják. Amaka nővér dönthetett volna a házasság mellett is, mert feltűntek lehetséges férjjelöltek az életében, ám ő Jézust választotta jegyeséül. „Nem mintha a házasság nem lenne jó, nagyon is jó – sietett leszögezni. – Ám nekem most rengeteg apám, anyám, testvérem, barátom van. Nincs saját gyermekem, de mégis sok gyermekem van.”

Állítása nem túlzás: sok gyerek várja, hogy ő és nővérei ételhez juttassák őket, és ha nem kapnak, sírnak az éhségtől.

Egy lány, akit a szülőszobán hagytak

Amaka nővér elmesélte egy lány történetét, akinek az élete különösen szorosan összefonódott az övével. Nem sokkal rendje alapítása után történt, hogy hívták egy szülőszobára, ahol egy lányanya életet adott a gyermekének, de meghalt szülés közben. Az apa nem vállalta a kislányt, az anya családja ugyanis kényszeríteni akarta, hogy utólag hozza helyre az elkövetett hibát, és vegye feleségül a holttestet. Emiatt a jogi huzavona miatt az anya testét két évig tárolták egy halottas házban, miközben Amaka nővér gondoskodott a kisbabáról.

„Az apa is meghalt hamarosan, így aztán velem maradt a lány mostanáig. Már 17 éves, az Isteni Irgalmasság kongregációja fizeti a tanulmányait. Egyszer kérdezett a szüleiről. Elmeséltem neki a történetüket, de azt mondtam: »Most már én vagyok az anyád«. Ő döbbenten hallgatta, és hálás volt, hogy így alakult a sorsa, mert most boldog.”

Az álom, ami nincs messze a valóságtól

Amaka nővér mer nagyot álmodni, és az álma fokozatosan valósággá válik, hiszen nemcsak a saját erejére, hanem elsősorban Jézus segítségére épít. Az egész világot szeretné behálózni az Isteni Irgalmasság nővéreinek árvaházaival, iskoláival, szegény- és idősotthonaival. Szűk két évtized alatt hatalmas növekedésnek indult a szerzetesrendje: máig 150 nővér csatlakozott hozzá, dolgoznak Nigériában, Kamerunban, Burkina Fasóban, Kongóban, Olaszországban, Indiában, és tervezik a tanzániai, kenyai alapítást is. Az alatt a néhány nap alatt is jelentkezett szerzetesnek egy újabb nő, amióta Magyarországon tartózkodik.

Kérdésemre, hogy milyen lányokat vár elsősorban a rendjébe, oktató mosollyal válaszolt: „Isten nem személyválogató. Lehetsz szép, sovány, alacsony – mindegy. Isten megérinti az emberek szívét, és ők követik őt. Én sem válogatok, elfogadom azokat, akiket Isten ide szólít.

Azt írja a Biblia, hogy »jöjj, és láss«. Ezt mondom én is a fiataloknak: jöjjenek, és nézzék meg, hogyan élünk, dolgozunk, imádkozunk, eszünk, alszunk. Ha továbbra is úgy gondolják, hogy velünk akarnak maradni, akkor írnak egy kérvényt, amit én elfogadok, és megkezdhetik a tanuló időszakot, hogy megbizonyosodhassanak, valóban erre hívja-e őket Isten.”

Minden rendtag dolgozik: néhányan tanítanak, mások ápolónők, vagy gyerekeket gondoznak. Egy átlagos rendház átlagos napja hajnali négykor kezdődik, majd közös imákkal, munkával és étkezésekkel telik. Este nyolctól kilencig van olyan szabadidő, amikor felnőttek és gyerekek együtt játszanak, mesélnek, táncolnak és énekelnek – ez utóbbi kettő az afrikaiak temperamentumához, lelkiségéhez különösen hozzátartozik, még az oktatásban is alkalmazzák. Este 10-kor eloltják a lámpákat. Bevált napirendjük egyensúlyt biztosít a munkának, a pihenésnek, a lelki feltöltődésnek és a vidámságnak is.

Az emberrablók, a nap heve és az árvíz

Ugyanakkor a tragédiák sem kerülik el a rendet, hiszen nem kímélik magukat a szerzetesnővérek, mindenütt az élet veszélyes sűrűjében dolgoznak.

Egy hónappal ezelőtt Kamerunban elrabolták az ottani közösségük vezetőjét öt pappal és néhány nekik segítő személlyel együtt. Nem ritka ez, több afrikai országban kiterjedt bűnszövetkezetek élnek elrabolt emberekért kicsikart váltságdíjakból. De mivel a váltságdíj kifizetésével csak felbátorítanák az emberrablókat, sajnos szinte esélyük sincs a raboknak a szabadulásra. Imádkoznak elrabolt társukért, ám ez a helyzet nem rettenti el őket. Ha valamit nem könnyű felfogni európai gondolkodásmóddal az afrikai keresztények elszántságával és derűjével kapcsolatban, az éppen a vértanúság lehetőségének tudomásulvétele, az az egyszerre fájdalmas és derűs viszony, ahogy a saját és szeretteik halálához viszonyulnak: „Jó neki, hiszen már Istennel van!”

Doktor Réka ellátogatott Ogidibe, Amaka nővérék egyik iskolájába, amelynek még nincs épülete, egy nejlontető oltalmában ülnek és tanulnak a gyerekek. Sem a tűző nap, sem a monszuneső ellen nem véd az összetákolt tető, ráadásul mostanában a Niger-folyó áradása miatt csak csónakkal lehet közlekedni az iskolához vezető utcában. Sokat lendítene helyzetükön egy masszív kőépület, ahol legalább kilenc terem kellene az iskolai osztályoknak és az óvodás gyerekeknek. A nővérek ugyanis felkeresik a környező családokat, és a sok testvér közül egyet meghívnak az iskolájukba, egyelőre erre van kapacitásuk. Azt remélik, ő majd továbbadja az írás-olvasás tudását a testvéreinek. Dr. Fodor Réka alapítványa, az Afréka Alapítvány többek között ehhez az építkezéshez is gyűjt pénzbeli támogatást, valamint harminc gyerek tandíját fizeti.

Amikor megkérdeztem Amaka nővért, milyen víziót lát maga előtt 50 évvel későbbre, mosolyogva válaszolt: „Bízom a növekedésben, hiszen rengeteg új hivatás van: most is 37 fiatal vár arra, hogy a rendünk tagja lehessen. El szeretnénk vinni mindenhová Isten irgalmasságának üzenetét. Ha Magyarországra hívnak, hozok nővéreket ide is szívesen.”

Szerző: Kölnei Lívia

Forrás és fotó: kepmas.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
✟ Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41