„1958-ban születtem Celldömölkön. Gyermekkorom egy Veszprém megyei kis faluban, Külsővaton telt. Három fiútestvéremmel együtt vallásos nevelést kaptunk, sőt a nagypapám testvére az Isteni Megváltó Leányai szerzetese volt, Csákány Dominika, és a faluban premontrei nővérek éltek, Angéla, Cecília és Beáta, természetesen civilben. Pápán érettségiztem a Petőfi Sándor Gimnáziumban és orvosi pályára készültem. A sikertelen felvételi után nagy krízist éltem át, nem tudtam, merre tovább, mi lesz az életemmel? Ebben a sötét alagútban egy fény gyulladt meg, Isten Szavának világossága: Az Isten szeretet és aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten is őbenne. (Jn 4,16) Ezt befogadva, megtapasztalhattam Isten szeretetét és erre a szeretetre rátettem az életemet.
Kerestem egy lekivezetőt és egy közösséget, de ez nem volt könnyű az 1980-as évek elején. Közben munka mellett elkezdtem az ápolói tanulmányokat. Budapesten dolgoztam egy Kardiológiai osztályon, mikor egy napon egy szimpatikus beteg érkezett. Hosszabb időt töltött a kórházban és bizalommal teljes barátság alakult ki köztünk. Egy alkalommal Klári megosztotta, hogy ő szerzetes és meghívott magukhoz Budapest 13. kerületébe. Látogatásom során találkoztam rendtársával és a kápolnájukban jelen levő Oltáriszentséggel. Kíváncsivá tett az az egyszerű, örömteli, családias, az emberek között megélt élet, melyet a kommunizmus alatt is lehetett élni.
Aztán turistaként Rómába mentem, ahol a központi Testvériségben sok mosolygós kistestvérrel találkoztam és a rendalapítónkkal, Magdeleine kistestvérrel is. Közben kapcsolatom Jézussal is egyre jobban mélyült.
A Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösséget Magdeleine Hutin (1898-1989) alapította Algériában 1939-ben, Charles de Foucauld (1858-1916) lelkisége nyomán. Hivatásuk az emberek között megélt szemlélődő élet, szolidaritás és sorsközösség vállalása azokkal, akik a társadalom peremén élnek, sokszor távol a hivatalos Egyháztól.
„Szerte a világon sokan imádkozzuk ezt az Úrra való ráhagyatkozás imáját, mely Foucauld elmélkedése alapján keletkezett:
Atyám, átadom magamat Neked, tégy velem tetszésed szerint. Bármit teszel is velem, megköszönöm, mindenre kész vagyok, mindent elfogadok, csak hogy akaratod bennem és minden teremtményedben beteljesüljön. Semmi mást nem kívánok Istenem. Kezedbe ajánlom lelkemet, Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek és mert szeretetem igényli, hogy egészen Neked adjam át magam, hogy végtelen bizalommal, egészen kezedbe helyezzem életemet, mert Te vagy az én Atyám, ámen.
1980-ban kértem a felvételemet a Közösségbe és fokozatosan megismertem a lelkiséget. Természetesen a noviciátust is itthon, Budapesten végeztem, folytatva az ápolói munkát. A rendszerváltás évében, 1989-ben ismét az Úr Szava vezetett el oda, hogy elhagyjam a kórházat és egy önkiszolgáló étteremben vállaljak munkát: leszedő és mosogató voltam. Jézust utánozva ide vezetett az utam. Munkatársaim eleinte értetlenül álltak választásom miatt, de később megértették; nem azért vagyok köztük, hogy morális leckéket adjak, hanem hogy elfogadjam és szeressem őket a kölcsönös, tiszteletteljes barátság által. Az egyház így kicsit közelebb került hozzájuk.”
Szülei aggódva követték lépéseit, de mikor megtapasztalták, hogy a nehézségekben mellettük lehetett, lassan-lassan elfogadták hivatását. 1996-ban tett örök fogadalmat Budapesten, a Regnum Marianum templomban, melyen szülei is örömmel vettek részt.
„Felelőseim Párizsba küldtek, ahol egy nemzetközi testvériségben, a prostitúció áldozatai között végeztük küldetésünket a barátság és a befogadás által. Hazatérve a Szent László Kórházban vállaltam munkát, melyet küldetésképpen éltem meg a HIV-vel élők és az AIDS betegek között. Elmondhatom, hogy a velük töltött húsz év alatt igazi kapcsolatok alakultak és a szakmai munka, a tiszteletteljes barátság által oldódtak a stigmák, sokat kaptam tőlük.
Máig emlékszem arra a helyzetre, mikor egy asszony férje halálos ágyán szembesült azzal a ténnyel, hogy ő is megfertőződött. A kezdeti sokk után hamarosan újra be tudott menni hozzá, elkezdett a megbocsájtás útján járni. Az értük végzett közbenjáró imádságom ma is folytatódik.
Mivel nemzetközi testvériségben élünk, szoros kapcsolatban vagyunk a környező országok kistestvéreivel is. Az egymás között megélt közösségi élet és egység a lelkiségünk fontos küldetése. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Váci Egyházmegyében, Vasadon levő kápolna Szent Charles de Foucauld nevét viseli, ahol az ő ereklyéjét is őrzik.
Az aktív munka időszaka után több idő jut az imádságra, mások meghallgatására. Bekapcsolódtam a szerzetesnővérek által alapított Solwodi Hungary Egyesület tevékenységébe is. Itt az emberkereskedelem áldozatainak megsegítésén dolgozunk az érzékenyítés, a megelőzés területén és konkrétan a „terepen” is. Számomra ez utóbbi ad örömet és táplálja imaéletemet. Sok a feladat és kevesen vagyunk.”
Kérdésemre, hogy a hivatással kapcsolatban mit üzen a fiataloknak, a szerzetesnő ezt válaszolta: „Azt tapasztalom, hogy Isten akaratának keresése címén sokszor a mi akaratunkat szeretnénk megvalósítani és ehhez kérjük Isten aláírását. Hagyom-e, hogy az Őáltala akart B terv megvalósulhasson életemben? Aláírom-e a fehér lapot, hogy Isten tegyen velem azt, amit akar, legyen szó házasságról, papi- vagy szerzetesi hivatásról, vagy egy bármely élethelyzetben meghozott döntésről?
Talán a legkedvesebb idézetemet szeretném megosztani Szent Charles de Foucauldtól, akit 2022. május 15-én avatott szentté Rómában Ferenc pápa: Nem abban a mértékben teszünk jót, hogy mit mondunk és mit teszünk, hanem abban a mértékben, akik vagyunk, a cselekedeteinket kísérő kegyelem mértékében, abban a mértékben, ahogy Jézus él bennünk.”
Rózsásné Kubányi Andrea
Az interjú a Keresztény élet folyóirat 2024 május 19-ei számában jelent meg.