Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2021. április 8. 9:30
Budapest

Beszélgetés Patsch Ferenc jezsuita teológussal

Patsch Ferenc jezsuita szerzetes, pap a Pápai Gergely Egyetem fundamentális teológia tanszékének vezetője. Hivatásáról, jezsuita identitásáról, Rómáról, a filozófiáról, a biztonságról és a bizonytalanságról, húsvét titkáról kérdezte Kuzmányi István.

– Hamarabb lett pap, mint jezsuita. Miért döntött a papi hivatás mellett? 

– Ez nehéz kérdés. Ha nem félnék, hogy rossz néven veszi, szívesen visszakérdeznék: Ön miért házasodott meg? Ezek zavarba ejtő kérdések. Ha ugyanis valaki pontos és határozott válasszal tud szolgálni, egzakt magyarázatot képes adni arra, hogy miért ment papnak, vagy miért pont ezt a lányt vette feleségül, vagy miért éppen ehhez a fiúhoz ment hozzá, akkor azt a választ egy kicsit gyanúsnak érezzük. És szerintem jogosan.

Én például visszanézve úgy látom, hogy inkább egyfajta bizonytalan vonzásnak engedelmeskedtem egész életemben. Olyan ez, mint a szerelem, csak anyagtalanabb. Emlékszem például, hogy még egészen kicsi koromban egy családi kiránduláson betértünk Egerben a bazilikába. Teljesen megbabonázott a templom hangulata, az épület szépsége, nagysága. Nehéz erről pontosan számot adni.

Gimnazistaként aztán olyan papokat ismertem meg, akikre szerettem volna hasonlítani. Például Kuklay Antal atyát, aki tudós művészettörténész, és akkoriban egy kis zempléni falu plébánosa volt. Az ifjúsági hittanon megéreztem a keresztény közösség erejét. Erős imatapasztalataim is lettek. A pályaválasztás körüli időkben aztán ezek az élmények valahogy felerősödtek – hát, így alakult. Mai fejjel azt mondom: gondviselés volt – providentia. Másként is történhetett volna. Csak visszatekintve áll össze a kép.

Számomra a hivatás olyan, mint a költő ihlete: nem lehet bebiztosítani, csak figyelni rá, és érzékeny antennával igyekezni hűségesnek maradni hozzá. Ha elindultál, próbálod tartani az irányt. Ma is erre a halk hívásra igyekszem figyelni. Ha leülök imádkozni, felerősödik, de mindig törékeny marad, olyan, amit könnyen elnyom a világ zaja, a napi feladatok. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Isten – minden állhatatlanságom ellenére – mindmáig megőrzött ezen az úton. Nem hagyta, hogy tartósan világi dolgokkal csillapítsam a szívem nyugtalanságát.

– Huszonhét éve szentelték pappá a Váci Egyházmegye szolgálatára. Jelmondatával – „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32b) – mit szeretett volna kifejezni?

– Akkoriban teljesen az igazság keresésének bűvöletében éltem. A szegedi teológiai főiskolára küldtek tanulni és – sosem felejtem el – ott már az első filozófia-előadáson az az érzésem támadt, hogy én pontosan ezt kerestem, ezért jöttem ide. Turay Alfréd professzornál hallgattam a legfontosabb bölcseleti tárgyakat: az ismeretelméletet, az ókori és középkori filozófiatörténetet, a filozófiai istentant, no, meg a metafizikát – örökre hálás vagyok érte. Fel is épült bennem egy nagyszerű, skolasztikus alapokon álló szellemi épület, ami talán a középkori katedrálisokhoz hasonlítható: minden a helyén volt benne. Lenyűgözött a keresztény gondolkodás rendszere. Varázslatosnak találtam azt az ellentmondásmentes logikai szintézist, amely ötvözte Szent Tamás gondolatait a modernekkel, elősorban Kanttal és Husserllel. Másodévtől azután Budapesten tanulhattam tovább. Itt sok új hatás ért. A barátaimmal átjártunk az ELTE-re, ahol Nyíri Tamás és Fehér M. István professzorok voltak rám a legnagyobb hatással. Itt szélesebb összefüggésbe került, amit addig egyedül igaznak hittem. Eltűnt a logikai kohézió, pontosabban kiegészült a tudomány egy művészibb felfogásával.

Ezt az új tapasztalatot próbáltam megfogalmazni az első filozófiai és teológiai dolgozataimban. Azt is észrevettem, hogy fokozatosan egyre jobban el tudom viselni a felszínre került ellentmondásokat és paradoxonokat. Az evangélium ugyanis nem a számtantanárok logikájának engedelmeskedik. Nem kell mindennek stimmelnie, van helye az érthetetlennek, a paradoxonnak, a misztériumnak is.

A bibliai Isten titokzatos, logikátlan, sokszor érthetetlen. Olyan, mint az élet. A későbbi római tanulmányaim is ehhez adtak hozzá. Azóta az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy hinni Jézus Krisztusban valójában az egyre teljesebb szabadság és személyes elköteleződés útja.

Valahogy úgy, ahogy a házasok sem akkor a legszabadabbak, ha maradéktalanul kontrollálni tudják egymást, hanem akkor, ha egyre érettebb elköteleződéssel újra és újra igent mondanak egymásra. Az 5. században Szent Ágoston ezt úgy mondta: Ama et fac quod vis! – Szeress, és tégy, amit akarsz! Az elkötelezettség nem ellentéte, hanem feltétele a szabadságnak és a szeretetnek.

– A millenniumi évben lépett be a jezsuita rendbe. Mit jelent jezsuitának lenni, mi az identitásának a lényege?

– Amikor hat év papság után szerzetesrendbe léptem, úgy éreztem, hogy számomra ez a mélyebb, személyesebb elköteleződés következő lépése. A jezsuitáknál a rendtörténet kezdetei óta szokás, hogy már felszentelt papok is jönnek a rendbe. Loyolai Szent Ignác első társai között is akadt, aki már pap volt, Fáber Péter. Én a Váci Egyházmegyéből léptem be, és az akkori püspök, Keszthelyi Ferenc egyből elengedett. Máig hálás vagyok a nagyvonalúságáért. Talán azért reagált így, mert ő maga is szerzetes volt, tudhatta, mi az. Egyébként én nem látok minőségi különbséget a különböző életállapotok között az Egyházban. Személyes hivatás dolga, hogy valakiből házas ember, pap vagy szerzetes lesz.

S hogy mit jelent jezsuitának lenni? Hm... Ezek nagyon személyes kérdések. Számomra talán azt, hogy tartozom egy közösséghez, amelynek azonosulni tudok az értékeivel. A jezsuitáknál a fogadalmak közül az engedelmesség a legfontosabb és a legnehezebb is. Aki viszont hiszi, hogy az elöljáróján keresztül Jézus Krisztusnak engedelmeskedik, az minden áldozatra képes. Szerintem egyébként a házasok életében is van hasonló. Isten időnként nekik is „parancsol” valamit, leginkább a családi vagy a munkahelyi körülmények által. A házastársuk vagy a jegyesük iránti szeretetből például sokan mondanak le új munkalehetőségről, ösztöndíjról, az úgynevezett önmegvalósítás sokféle formájáról.

Minden szeretetben van áldozat, ám lelkiismeretünk halk szavára hallgatni egyúttal a legnagyobb belső szabadság és boldogság forrása is.

 

Az interjú folytatása: www.magyarkurir.hu

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Radnai Kinga - asszisztens
Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
Biró Szilveszter - EM koordinátor
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Schumicky Mária - NEK kapcsolattartó
Tóth Rezeda - NEK asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41