A domonkosok jubileumi éve

A Szent Domonkos által alapított rendet 1216. december 22-én kelt bullájával erősítette meg III. Honóriusz pápa. Megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend jubileumi évvel ünnepli, amely világszerte, a rend minden templomában 2015. november 7-én, a Domonkos-rend minden szentjének liturgikus ünnepén kezdődik meg, ünnepélyes szentmisével.

Magyarországra 1221-ben érkeztek domonkos szerzetesek. A virágzó szerzetesi életet és a kolostorokat a török hódoltság és a reformáció csaknem teljesen megsemmisítette, úgyhogy a 16. század vége felé a megmaradt kolostorokat szervezetileg más tartományokhoz csatolták. A 17. századi virágzás után a 19. században indult el újra a magyar domonkosok újjászületésének folyamata. 1938-ban alakult meg az önálló magyar rendtartomány. A debreceni kolostort 1942-ben alapították. 1950-ben az államhatalom megszüntette a Domonkos-rend működésének lehetőségét. Jelenleg három ház (Szentendre, Sopron, Debrecen) alkotja az 1989 után újjászületett Magyar Domonkos Rendtartományt.

A megnyitót az egyes rendházak szentmisével ünneplik november 7-én szombaton, amely minden domonkos rendi szent emléknapja.
Debrecenben, a Szent László királyról nevezett domonkos templomban november 7-én 18 órakor Bosák Nándor megyéspüspök vezetésével mutatnak be szentmisét.
Hódmezővásárhelyen, a Szent István király-templomban november 7-én 17 órakor Mészáros József Domonkos OP mutatja be a szentmisét.
Sopronban, a Szent Tádé apostolról nevezett domonkos templomban november 7-én 17.30-kor kezdődő szentmisét Barna Ferenc Máté OP általános vikárius mutatja be.

Forrás: Magyar Domonkos Rendtartomány, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41