Ferences kisnővérek fogadalomtétele

2018. aug. 7. (kedd) 17:45
Bükkszentkereszt

Az egyik legfiatalabb magyar szerzetesrend, a 27 éve alapított Szent Ferenc Kisnővérei közösség elköteleződési ünnepet tartott augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten. A szentmisén fogadalomújításra és -tételre, az azt követő vesperáson beöltözésre került sor.

A mise főcelebránsa a helyi plébános, Pehm Ernő Ferenc testvér, a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagja volt, akivel Skublics Máté neokatekumen pap, a szertartás szónoka és a szervita Van Dael Philippe, azaz Fülöp testvér koncelebrált. Egy ideig Nádudvari Miklós piarista szerzetes is a nővérekkel ünnepelt.

A ferences kisnővérek életében a szemlélődés, az imádság és ebből fakadóan a körülöttük élő emberek szolgálata kiegyensúlyozottan van jelen, Assisi Szent Ferenc és a karizmatikus megújulás szellemében. A közösséget, amely 1991-ben kapta meg az egyházi jóváhagyást, egy magyar származású, de Ausztriában szolgáló keresztesnővér, Szőllősy Julianna alapította. Jelenleg három házuk van: Arlóban, Bükkszentkereszten és Miskolcon, ez utóbbi a központi ház.

A közösséget – a bükkszentkereszti szertartást követően– immár tizenhét nővér alkotja: nyolc örökfogadalmas, öt junior (ideiglenes fogadalmas), két novícia, illetve két jelölt. A szentmise keretében fogadalmat újítottak Rétháti Ildikó Bernadett, Nagy Emese Lilla Dóra, Szerző Rita Judit és Hidasi Viktória Veronika nővérek, fogadalmat tett Antal Alexa Krisztina nővér. A szentmisét követő szertartáson Fáy Eszter Veronika Franciska és Tóth Krisztina Teréz nővér öltözött be, illetve Nagy Kinga és Palazsnik Andrea váltak jelöltté.

A Rómában kidolgozott, egységes ferences liturgiának megfelelő szertartáson a szentbeszédet mondó Skublics Máté szokatlan gondolattal indított: a szentlecke, az evangélium történéseit és a szerzetesi ünnep eseményét egyaránt a normális szóval jellemezte. „Krisztus színeváltozása olyan ragyogó fényes volt, hogy a tanítványok életükben nem láttak ilyet, és én azt mondom rá, ez normális” – fogalmazott. Jézus, aki az Emberfia szóval magát az igazi emberként, a leginkább emberként határozta meg, a színeváltozásban valami teljesen emberit mutatott meg: azt, amit az Isten az embernek szán. A normálist mi gyakran összekeverjük az elterjedttel – tette hozzá a neokatekumen pap. Arra, amit nap mint nap látunk magunkban meg az embertársainkban, tapasztalva a bűn valóságát és annak a következményeit, azt hisszük, hogy normális, pedig csak elterjedt. Ezért jött el az Isten fia, hogy megmutassa, mi a normális, mi a mennyei.

A szerzetesi hivatás is erről szól: hogyan megyünk Krisztussal, hogyan visz magával ő a mennybe a szentségeken keresztül. Az a mennyei dicsőség, amelyet az Úr előkészített számunkra, egyáltalán nem emberfeletti, nem emberen túli, hanem az embernek a lényege, csak ezt most nehéz látnunk, mert a bűn bepiszkítja. Isten minket a saját képmására teremtett, arra teremtett, hogy ővele legyünk. Arra hív meg a keresztségben és a többi szentségben, hogy ezt megéljük egyfajta fátylon keresztül.

Az Úr emellett kiszemel magának néhányat, akiket meghív, hogy követei legyenek a mennyei valóságnak már itt, a földön. „Ők azok, akik lemondanak a házasságról az Isten országáért, ők azok a szerencsések, akiket az Úr meghív, és akik erre igent mondanak teljesen szabadon. Ők azok a mázlisták, akik tanúságtételképpen elkezdhetik megélni itt a földön azt, ami normális – mondta a szónok. – Mindez nem nehézségek nélkül történik, de azokat nem is elkerülni kell, hanem legyőzni.”

Skublics Máté arra is rámutatott, hogy Isten a házaspároknak is csodálatos normalitást ad: megélni a lehetetlent, a teljes önátadást, mégha nem is hiba nélkül. „Amikor pedig a szerzetesek a házasság szentségéről, erről az isteni jelről lemondanak, egyfajta követei lesznek a mennyországnak. A szerzetesi fogadalmakban ott van még a szegénység – ez is a mennyei elővételezése: minden az enyém és mégis, semmi sem az. A szerzetesi élet teljesen normális, a mennyország normalitása, ezt az ajándékot adja általatok az Úr az egész Egyháznak” – tette hozzá.

A Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagjai először érdeklődőként, még nem a közösségben élve ismerik meg a rendet. Azután ha ők és a nővérek is úgy gondolják, hogy a közösséghez kívánnak tartozni, fél évtől két évig terjedő jelölti időszak következik, amikor már testközelből megtapasztalják a közösség életét, bekapcsolódnak a szolgálatba.

A sikeres jelölti időszak után két évnyi noviciátus következik, ekkor a leendő szerzetesnők imádságos, a világtól elvonult életet élve elsősorban teológiai tanulmányokat folytatnak és fizikai munkát végeznek. A noviciátus végén – saját kérésükre és a közösség elöljárójának döntése alapján – tehetik le első fogadalmaikat.

Az egyszerű fogadalmas idő (juniorátus) hossza az egyéntől és a közösségtől függően 3–6 évig terjedhet, és minden évben fogadalomújítással jár.

A szerzetesség utolsó lépcsőfoka az örökfogadalom, ekkor az engedelmesség, tisztaság és szegénység evangéliumi tanácsokat már nem egy évre fogadják meg a nővérek, hanem egész életükre.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41