Fogadalomtétel a domonkos nővéreknél

2020. aug. 6. (csütörtök) 10:00
Köszeg

A noviciátusi idő befejeztével került sor 2020. augusztus 6-án Kőszegen Eszter nővér, Jácinta nővér, Johanna nővér ideiglenes fogadalom tételére. 

Az evangéliumi tanácsokra (szegénység, tisztaság, engedelmesség), az elöljáró kezébe tett engedelmességi fogadalom a szerzetesi életben való első elköteleződés. A szertartás során a nővérek megkapták a Kongregáció Reguláját és Konstitúcióit, mint „a lelki szépség tükrét”, amelyhez életüket ezentúl igazítják.

Az elöljáró a következő szavak kíséretében nyújtotta át nekik a fogadalmi keresztet: „Isten őrizzen meg attól, leányom, hogy mással dicsekedjél, mint az Úr Jézus Krisztus keresztjével, mert ha Krisztussal együtt akarsz lenni az örök dicsőségben, az Ő keresztjében is részesedned kell."

A fogadalom letétele után az elköteleződés jeleként fehér fátylukat feketére cserélték. A fogadalommal a nővérek vállalták a szerzetesi életforma minden kötelezettségét, és ezt a fogadalmat négy éven keresztül évente megújítják. Ez alatt az időszak alatt folytatják tanulmányaikat, részt vesznek az apostoli munkában, és elmélyítik a domonkos hivatás megélését, valamint felkészülnek az örökfogadalom letételére.

A szertartáson Rita nővér és Bernadett nővér megújították fogadalmukat. Szentbeszédében Székely János kiemelte: egy szerzetes azt hirdeti a világban, hogy Isten valóság, létezik és csak az Isten képes betölteni teljesen az ember szívét. Örömhír a világnak, hogy vannak olyan emberek, ragyogó életek, akik Isten szépségét keresik és élik.  

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt: drive.google.com

 

Forrás és fotó: martinus.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41