Fogadalomtételt ünnepelt a "Krisztus Ügye" Lelki Család

2017. ápr. 23. (vasárnap) 10:00
Budapest

Héray Márton az evangéliumi tisztaság melletti elköteleződését ünnepelte a „Krisztus Ügye” Lelki Család (FSO) közösségében. Az FSO fogadalomtételi ún. „szent szövetség” szertartását április 23-án, szentmisében tartották. A fő celebráns és szónok Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Irgalmasság vasárnapján zsúfolásig megtelt a Kispest-Wekerletelepi Munkás Szent József-templom hatalmas főhajója. A közösség fogadalomtételre gyűlt össze a szentmisére.

A „Krisztus Ügye” Lelki Család (Familia Spiritualis Opus, FSO) szerteágazó közösségei jöttek ünnepelni az „Ügy” felé elköteleződő Héray Márton Benedek testvért, aki két év jelöltidő, tanulmányok és novíciátus után ölti magára a lelki család fehér kórusruháját, és vallja meg Erdő Péter bíboros, prímás előtt tisztasági fogadalmát. Itt vannak az FSO-hoz tartozó nővérek, fehér ruhában, fejükön a közösség szimbólumával, a töviskoronával; ugyancsak fehér kórusruhában, rajta a töviskorona szimbólumával, az elkötelezett papok. Köztük van P. Thomas Felder, az „Ügy” Papi Közösségének új nemzetközi felelőse, aki P. Peter Willitől, vette át idén ezt a feladatot. Peter atya a Collegium Paulinum, az „Ügy”  képzési intézményének volt korábban rektora.

Eljöttek ünnepelni a Héray család tagjai, Márton édesapja és testvérei, köztük Héray András atya, a Kútvölgyi Szűz Mária Engesztelő kápolna igazgatója, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatója, a „Krisztus Ügye” lelki család tagja, valamint a szülőváros, Győr Szent Imre-templomának közössége. Itt vannak csángó népviseletben a moldvai Pusztina falu lakói, akik Regőczi István atya közvetítésével ismerték meg a lelki családot; és itt van a Kútvölgyi Szűz Mária Engesztelő Kápolna közössége is, mely Magyarországon az „Ügy” központja.

A „Krisztus Ügye” közösség felé elköteleződők az úgynevezett „szent szövetség” szertartásban teszik le első fogadalmukat, mellyel tisztaságot fogadnak – mondta el Thomas Felder kérdésünkre. Ezt további fogadalmak követik az evangéliumi tanácsok mellett. A cél, hogy minél hasonlóbbá váljunk Krisztushoz, aki maga is tisztaságban, szegénységben és az Atya iránti engedelmességben élt. Az a célunk, hogy a jelölt elmélyítse kapcsolatát Jézussal ebben a Jézus Szent szívével kötött szövetségben. Így jutunk el a teljes elköteleződésig. Ez az út áll most Márton előtt is. Tanulmányait a közösség képzési központjában folytatja Rómában. A lelki család tagjai az Egyház szolgálatára kötelezik el magukat; engedelmességi fogadalmuk azt jelenti: készek ott szolgálni, ahova küldik őket, legyen az feladat a közösség keretein belül vagy a helyi egyházban – mondta el a nemzetközi felelős.

A jelöltet és a szertartás menetét Laurinyecz Mihály atya mutatta be, aki maga is az FSO-hoz tartozik, és így a Munkás Szent József-templom általa, de a káplánként itt szolgáló Héray András révén is több szálon kötődik a lelki családhoz.

 A szertartás kezdetén Erdő Péter bíboros tette fel a jelöltnek a kérdést: Mit kérsz Istentől és az Anyaszentegyháztól?” „A mennyek országáért kívánok nőtlen maradni…” – válaszolt a jelölt, még civil ruhában, a hívek padjából a bíboros elé lépve.

Erdő Péter homíliáját az irgalmasság vasárnapja ünnepéhez és az evangéliumhoz kapcsolta. „A legnagyobb irgalom, amit az emberiség kaphatott, hogy Krisztus keresztáldozata megadta a békét Istennel és a bűnbocsánatot. Isten többet ad az embernek, mint amit megérdemelne” – mondta, és arról beszélt, hogy az embernek, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva, szintén többet kell tennie, mint amit a másik kiérdemelne. Teheti ezt az ember azzal a segítséggel, amit Jézustól kapott. Az evangélium ezt így fogalmazza meg: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt.” Erdő Péter felidézte a teremtéstörténetet, mikor Isten úgy adott életet az embernek, hogy „belé lehelte a lelkét”. Az Újszövetségben Jézus úgy küldi az örömhírrel tanítványait a világba, hogy új emberré teszi őket. „Ezt kapjuk a húsvétban – a Szentlelket, az örök velünk maradás lelkét. Az evangélium Tamás példáján mutatja be, hogyan kell válaszolnunk: az ember anyagról alkotott fogalma gyenge ahhoz, hogy megértse az evilági léténél magasabb valóságot. Tamás, aki megérti ezt a magasabb valóságot, a legtisztább hitvallást tudja tenni Jézusról. „Én Uram, én Istenem!” – mondja Tamás az evangéliumban. Tamás meglátja Krisztusban az istenit. „Ezt a nyitottságot kérjük mi is magunk számára” – buzdított a bíboros.

A homíliát követően folytatódott a „szent szövetség” szertartása. Peter Willi megáldotta a kórusruhát, amit a jelölt magára öltött, majd a bíboros kérdéseire válaszolva megerősítette fogadalmát. A hívek a Mindenszentek litániáját imádkozva könyörögtek a jelöltért. Végül Márton elmondta a szövetség imáját, aláírta azt, és Thomas Felder átvette a dokumentumot. Istennek szentelő imádsággal és békecsók-váltással zárult a fogadalomtétel.

A szentmise végén a testvér, Héray András atya mondott személyes hangú köszönetet az őket hitben nevelő családnak, az „Ügy” közösségének, Erdő Péter bíborosnak, Mékli Attila atyának, a Munkás Szent József Plébánia kormányzójának és mindazoknak, akik részt vettek az ünnepen. Örömét fejezte ki, hogy testvére, Márton is rálépett az általa 19 évvel ezelőtt ugyanitt elkezdett útra.

Thomas Felder kérdésünkre elmondta: a közösség papjai Magyarországon is több plébánián jelen vannak. Leginkább a pléblánia imaélete az, ahol hatásuk megjelenik, mert a spiritualitás, az intenzív imaélet, a Jézus Szíve-tisztelet az „Ügy” egyik jellemző sajátossága. 

Mártontól megtudtuk, hogy a lelki család melletti elköteleződéssel párhuzamosan két évig filozófiai és három évig teológiai tanulmányokat folytat a közösség saját képzési intézményében Rómában. A képzési út végén történik a pappá szentelés. Hivatásáról elmondta: villamosmérnöki tanulmányai idején kapta az elhívást, és hosszas töprengés után mondta ki az igent. Testvérével való kapcsolatát megerősíti, hogy ugyanazt az utat járják, hogy ugyazon lelki család tagjai, testi és lelki értelemben is testvérek vagyunk. „Ez Isten csodája” – véli a fogadalmas fiatalember. 

A Familia Spiritualis Opus közösséget Júlia Verhaeghe alapította 1938-ban. Lelkiségük középpontjában kettős szeretet áll: a Jézus Szíve iránti szeretet és az Egyház iránti szeretet. Júlia anya így fogalmaz: Jézus keresztülszúrt Szíve Isten irántunk való végtelen szeretetének jele. Az Ő nagy szeretete váltott meg minket és tölti be szívünket. Meghallottuk hívását, hogy választ adjunk szeretetére és „Szent Szövetség”-et kössünk Vele. Jézus Szívének szeretete alakít minket lelki családdá. Az „Ügy“ papi és nővéri közösségből áll, mindkettő saját vezetőséggel. Közösségüket Szent II. János Pál pápa a megszentelt élet új formájaként ismerte el 2001-ben.

A közösség tágabb értelemben vett tagjai püspökök, egyházmegyés papok és diakónusok, családok, egyedülállók és özvegyek, akik életállapotuknak megfelelő „Szent Szövetséget“ kötnek Jézus Szívével. Karizmájuk erejéből merítve igyekszenek összekapcsolni a szemlélődő életformát és a különféle apostoli tevékenységeket. Kisebb és nagyobb közösségekben élnek, több mint tíz országban vannak jelen: Európában (Magyarország, Belgium, Ausztria, Németország, Hollandia, Szlovénia, Olaszország, Anglia, Írország, Skócia, Franciaország), az Egyesült Államokban és Jeruzsálemben.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41