Gazdasági fórum a szerzetesi együttműködés jegyében

Budapest
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szervezésében, a szerzetesrendek gazdálkodását segítendő, most harmadik alkalommal május 8-án tartottak gazdasági fórumot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

 

A téma a működésbiztonság volt, most törvényi szempontból járta körül a közbeszerzés, illetve a jelenleg folyó és várható Állami Számvevőszék-i ellenőrzések kérdésköreit. A fórumon két szemléletformáló előadásra került sor, majd szekcióbeszélgetésekben lehetőség volt a két téma elmélyítésére.

A fórum célja az információátadáson túl: kapcsolatépítés, tapasztalatok, jó gyakorlatok átadása is. Ez a hosszabb ebédszünetben és az informális, illetve a szekciókban kialakult beszélgetésekben egymást gazdagító módon meg is valósult.

A fórumon 40 fő részvételével 28 szerzetesrend képviseltette magát.

A következő gazdasági fórum a működésbiztonság témáját folytatva és elmélyítve október 1-jén lesz.

A szerzetesi iroda támogatásával kéthetente pár nagyobb rendi gazdasági vezető részvételével egy gazdasági munkacsoport működik, mely a fórumot előkészíti. De tervben vannak tematikus (ÁFA témák, “mi számít vállalkozási tevékenységnek és mi nem”, stb.) műhelymunkák megszervezése is, amik egy fókuszált témában, gyakorlatorientáltan, interaktív módon, pár órás időkeretben dolgozná fel az adott témát.

A szerzetesi iroda illetve a gazdasági munkacsoport örömmel és köszönettel vesz témajavaslatokat, kérdéseket, ötleteket a gazdasag@szerzetesek.hu címre.

 

Brunner Róbert

Fotó: Knáb Judit

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  minden munkanapon: 9-13 óra
 

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dánielné Zelei Emese – irodai adminisztrátor
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
 

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU93 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41