Három magyar jezsuita tette le első fogadalmát

Budapest
Miután befejezték a kétéves noviciátust Genovában, a budapesti Jézus Szíve-templomban letette az első szerzetesi fogadalmát három újonc magyar jezsuita. Az egyszerű, de a maguk részéről örökérvényűnek tekintett szerzetesi fogadalomban Bárczi Domonkos, Hódsági Kristóf, valamint a már papként szolgáló Kovács György elkötelezte magát a Jézus Társasága, illetve a szegénységgel, engedelmességgel jellemzett szerzetesi életmód mellett.

 

A szeptember 15-én, vasárnap 16 órakor András Attila SJ provinciális által bemutatott szentmise végén – jezsuita szokásoknak megfelelően – az újonc rendtagok az Oltáriszentség előtt térdelve mondták el fogadalmuk szövegét, majd aláírásukkal is hitelesítették ígéretüket. Az alkalmat még ünnepélyesebbé tette, hogy a szertartáson jelen volt a most végzett kilenctagú noviciátusi évfolyam többi tagja is, köztük olasz, román és szlovén rendtagokkal. A fogadalomtétel után a jezsuitákat immár iskolaztikusnak, vagyis tanuló rendtagnak nevezik.

A jezsuiták képzésének következő lépései a filfiai, utána a teológiai tanulmányok, a gyakorlati időszak és a formáció egyéb állomásai után pedig, az elérkezettnek látja az időt, következik az ünnepélyes fogadalom. Ekkor a rendtag nyilvánosan és ünnepélyesen elkötelezi magát Istennek a Jézus Társaságában, és ezzel az aktussal a jezsuita rend is igent mond rá. Ettől kezdve válik a rendtag professzussá, vagyis teljes jogúvá. A jezsuiták ezen alkalommal teszik le a negyedik fogadalmukat, amelynek értelmében külön engedelmességgel kötelezik el magukat a mindenkori pápa mellett, különös tekintettel arra az esetre, ha az egyházfő bármilyen szolgálatra küldeni akarja őket.

Mostani fogadalma után Bárczi Domonkos és Hódsági Kristóf a római San Saba közösségben, Kovács György pedig Miskolcon folytatja képzési időszakát.


Forrás és további fotók: jezsuita.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41