Imádkozni tanított Gájer László atya az egyházközségi nővéreknél

Piliscsaba
Kettőezer óta hagyomány nálunk, az egyházközségi nővéreknél, hogy augusztusban lelkigyakorlatot tartunk. Az idei lelkigyakorlatot Dr. Gájer László atya, teológiai tanár vezette.

 

A központi téma az imádság volt, de életének eseményeiről is sokat hallottunk. Tanuságtételében elmondta, hogyan ismerte fel az Istennel való személyes kapcsolat ízét, és mennyire sokat változott ezáltal papi élete. Kedvessége, őszinte nyitottsága közelebb vitte a hallgatóságot nemcsak az imádsághoz, hanem az Ő személyiségéhez is.

Mesics Ricsi diakónus tanuságtétele által betekintést nyerhettünk a kispapok életébe, küzdelmeibe. 

A lelkigyakorlat ünnepi szentmiséjén mi nővérek fogadalmat, a társult tagok ígéretet újítottak. Új társult tagunknak, Schamberger Nórának külön is örülünk: ő most tett először ígéretet. A Jó Isten kegyelme, hogy megtalálta bennünk azt a közösséget, amire vágyott: hogy egyházunk, papjaink szolgálatát egy közösséghez csatlakozva végezhesse. Plébánosa, Gerendai Sándor atya is együtt ünnepelt vele.

Nóra vallomását olvashatjuk itt: 

Csákváron élek, három gyermek édesanyja vagyok, az itteni Szent Mihály római katolikus templomba járok. A Rózsafüzér-társulat illetve a Prohászka Imaszövetség tagjaként az imának meghatározó szerepe van az életemben. 

Két éve találkoztam az egyházközségi nővérekkel Bodajkon, a papi- és szerzetesi hivatásokért tartott imanapon. Nagyon megérintett az a sokszínű, szívvel-lélekkel végzett, papokat támogató tevékenység, ami hivatásukat jellemzi. Azóta rendszeresen járok hozzájuk a piliscsabai rendházba különféle lelkigyakorlatra, zarándoklatra.

Szeretnék én is segíteni a papoknak, hogy ne egyedül kelljen megbirkózniuk az egyházközségek működtetéséhez szükséges mindennapi feladatokkal, s így legyen lehetőségük több időt fordítani a lelkigondozásra ill. a szentségek kiszolgáltatására való felkészítésre. Gaál Mária vezetőnővér támogatásával tavaly el tudtam végezni a lelkipásztori munkatársi tanfolyamot.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy mi hívek, mindent megtegyünk azért, hogy plébánosaink elkerüljék a kiégést, s hűségesen kitartsanak a szolgálatban.

Ennek jegyében idén Társult Tagként csatlakoztam az Egyházközségi Nővérek Társaságához, s ígéretet tettem a szabályzatuk szerint. 

Szeretném, ha ezen elkötelezettségem lámpásként világítana a szürke hétköznapokban, s ráébresztené a lányokat s asszonyokat, hogy Jézus ma is itt van köztünk papjainkban, s nagy szüksége van Máriákra s Mártákra is, hogy maradéktalanul beteljesíthesse a Mennyei Atyától kapott küldetését. 

 

Reméljük, hogy az Ő elköteleződését sokan követik. 

 Szerző: Gaál Mária vezetőnővér

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41