Waldery Hilgeman brazil-holland származású jogász, jelenleg Rómában él és számos egyházi intézményben dolgozik kánonjogászként. Több szentté avatási per posztulátora, többek között Chiara Lubich boldoggá avatásán is dolgozik. Tagja a Fokoláre Mozgalom visszaéléseket megelőzni hivatott képzéséért felelős bizottságának. Castel Gandolfóban, a mozgalom nemzetközi központjában beszélgettem vele egy konferencián, ahová a világ minden tájárról érkeztek nemzeti és regionális felelősök.
Október 10-én egy kollégáddal, Maria Riccivel tartottatok egy prezentációt arról, milyen munka folyik a Fokoláre Mozgalom nemzetközi Központjában, hogy megelőzhetőek legyenek a különböző típusú visszaélések, melyek megtörténhetnek, és meg is történtek a mozgalomban és amelyek gyakran a karizmánkra jellemző közösségi lelki élethez kapcsolódtak. Nagyon fontosnak tartom ezt a témát, mely nemcsak a mi mozgalmunkat érintheti, hanem mindazokat, akik bármilyen vallási csoportban lelki komunióra törekszenek. Milyen céllal született a bizottságotok?
A bizottságunk neve „A közösségi lelkiség megvalósítását vizsgáló bizottság a személyek védelme és a visszaélések megelőzése érdekében”. Már a névbe bele akartuk fogalmazni a két legfontosabb célunkat: mely egyrészt egyre jobban megvalósítani a karizmát – vagyis a gyökerekhez való hűség –, másrészt pedig a személyt a középpontba állítani, támogatni és védeni az egyént. Szeretnénk megérteni, hogyan jutunk el a karizmától a személyig, és melyek azok az eddig gyakorolt viselkedési formák a mozgalomban, melyek esetlegesen visszaéléseknek tehetik ki a személyeket, nem feltétlenül tudatosan, talán csak azért, mert tévesen értelmeztük a karizma bizonyos elemeit. Öt szakterületet képviselünk, a lelkiségi teológiától a pszichológián át az egyházjogig, ami az én végzettségem.
Miért volt szükség erre a bizottságra?
Az egyház és így a mi mozgalmunk is a szexuális visszaélések ellen prevenciós rendszereket igyekezett létrehozni. Hogyan tudunk közösségeinkben olyan biztonságos közegeket létrehozni, ahol nem történik több visszaélés? Hol hibáztunk eddig? Ezért nagy igény mutatkozott arra, hogy az egyházi közösségeken belül olyan bizottságok szülessenek, melyek két dologra összpontosítanak: egyrészt a képzésre, aminek célja a megelőzés. Ehhez tartozik az is, hogy a közösségeket magukat is képezni kell, hogy meg- és felismerjék a visszaélések jelenségét, és így meg tudják akadályozni, hogy újra és újra megtörténjenek. A másik cél pedig, hogy létrejöjjön szakemberek egy hálózata, akik fogadni tudják a bejelentett eseteket, amelyek ennek ellenére előfordulnak. Azonnali támogatást tudjanak nyújtani az áldozatnak, hogy megszűnjön a bántalmazás, be tudják őt fogadni traumájával, fájdalmával együtt, és azonnal közbe is tudjanak lépni az esetleges bántalmazónál, akit persze megillet az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg nem válik bizonyossá a bántalmazás. Azaz egy olyan rendszerre van szükség, ami mindenkit véd: az áldozatot, a bántalmazót és a közösséget is. Le kellett tehát fektetnünk azokat a normákat is, hogy hogyan kell egy bejelentett esetet kezelni, és ez a dokumentum az egész közösségnek irányt mutat.
Mi a bizottságotok munkájának konkrét eredménye?
Írtunk egy segédanyagot, amelyben olyan alapvető fogalmakat fejtünk ki, mint a személy szabadsága, a lelkiismeret szerepe a döntéshozatali folyamatban, vagy hogy hogyan lehet a megosztások során a titoktartást és a diszkréciót tiszteletben tartani, hogyan lehet jól alkalmazni azokat a gyakorlatokat (lásd a boxban), melyeken keresztül csoportjainkban megéljük a közösségi lelkiséget.
A bizottságban azt is újra felfedeztük, hogy a karizmánk már eleve felkészít a közös előrehaladásra, amely során senki se marad egyedül, és igyekeztünk ezt is megvilágítani ebben a dokumentumban.. Arra kellett csak felhívni a figyelmet, hogy hogyan lehet úgy megélni ennek a közösségi lelkiségnek az eszközeit, hogy közben védjük a személyeket. Vagy hogy hogyan beszélgessünk úgy, hogy kérdéseinkkel ne bántsunk meg senkit. Mi magunk is egy kultúraváltást éltünk meg a megbeszéléseink alatt, amíg ezen a dokumentumon dolgoztunk.
Természetesen nem elég leírni valamit, elengedhetetlen egy képzési folyamatot is társítani a szabályokhoz. Nem elég kézben tartani az útmutatót, ismerned kell a tartalmát, ha aszerint akarsz cselekedni. Ezért nagyon szeretnénk, hogy a mozgalom minden tagja megismerje ezt a füzetecskét, és megvizsgálja saját tapasztalatát, alakuljanak csoportok, ahol ezekről a kérdésekről beszélgetnek. Valamint a mozgalom általános képzésébe is be kell ezeket a gondolatokat építeni.
A képzés által akár az is elérhető, hogy egy természetéből fakadóan másokat leuralni hajlamos ember magatartása megváltozzon?
Nem elég a képzés, tudni kell közbelépni is, vagyis ha észleled, hogy a lelkiismereted szerint valakinek a viselkedése túlmegy azon, ami a te javadat szolgálja, akkor képesnek kell lenni ezt jelezni is. De ebben a helyzetben is a képzés az, ami segít, hogy felismerd a helyzetet és ki tudd mondani, hogy ez nem mehet így tovább. Másrészről azt is meg lehet tanulni, hogy saját magunkat kontrolláljuk, hogy felismerjük, amikor nem helyes, ahogy viselkedünk, és változtatnunk kell.
A segédanyagunkban az emberi gyengeségről is nyíltan írunk. Sok szó esik a kísérésről is, ami azt jelenti, hogy valakivel együtt haladunk az élet útján, ami nem mindig egyenes: a nehézségeket átélő embereket ezért kísérni kell. Mi egy közösség tagjaiként mindannyian közösen felelősek vagyunk azért, hogy felismerjük, kinek milyen sérülékenysége van körülöttünk. Vagyis, ha a közösségi tapasztalatunk során te úgy érzed, hogy én átléptem bizonyos határokat, akkor azt meg kell nekem mondanod, és segítened kell nekem, hogy én tudatára ébredjek ennek. A közösségemnek pedig kísérnie kell engem ezen az úton. De előfordulhat, hogy ez a közösségi kísérés nem elegendő. Ha kiderül, hogy ezt a fajta határátlépést, amit tapasztaltál, rendszeresen elkövetem, súlyos módon és különböző helyzetekben, akkor közbe kell lépni. Biztosítani kell, hogy az illető ne ismételhesse meg a hibás viselkedést, és őt magát szakembernek kell segítenie. Ez sokféle területet érinthet. Lehet, hogy a lelkiségi teológiát, mert az illető éppen súlyos lelki sötétségben van, és nem érzi a hitet magában. A pszichológiára is tartozhat, mert lehet, hogy van egy pszichés gyengesége, amit nem tud kezelni. De egészen súlyos okok is lehetnek a háttérben, ahol már nem elég, hogy egyszer-kétszer beszélget pszichológussal, mert utána visszatér a közösségbe és ott folytatja, ahol abbahagyta. Ezért rendkívül fontos, hogy meglegyenek azok a biztonságos helyek, ahol be tudom jelenteni, ha valami bántalmazás ért. Úgy érzem, a mozgalomban most nagyon nagy az elszánás, hogy az átláthatóság útján járjunk.
Te valóban hiszel abban, hogy a képzéssel ténylegesen meg lehet előzni a bántalmazásokat?
Nemcsak hiszek ebben, meg vagyok róla győződve, mert tudom, hogy ha egy jelenséget néven tudunk nevezni, és ki tudjuk mondani, hogy ez vagy az nem elfogadható számomra, akkor ez az első lépés ahhoz, hogy képes legyek megvédeni magamat. Én határozottan képviselem, hogy a visszaélések megelőzésének legjobb módja a képzés. De ebben a folyamatban támogatni kell a közösséget, ami semmiképpen se jelentheti azt, hogy mindig a negatívumokra, a veszélyekre kell csak figyelnünk. A tudatosság a fontos, hogy értsük, mit élünk és mi vesz körül minket. Ugyanaz az ember az egyik nap még nagyon erős lehet és kiegyensúlyozott, másnap pedig érzékenyebb egy munkahelyi stresszhelyzet vagy egy lelki válság miatt, ezért késznek kell lennünk, hogy segítsük egymást ezekben az életszakaszokban.
Mondtad, hogy mindenki élhet át érzékenyebb időszakokat, de az a benyomásom, hogy vannak ellenállóbb emberek, mások pedig jobban ki vannak téve a visszaéléseknek. Szeretném megérteni, hogy mik azok az ellenanyagok a személyiségben, amelyek megakadályozzák, hogy áldozattá váljunk?
A születésünktől kezdve alakulunk. Rengeteg behatás ér minket az első lélegzetvételtől kezdve. Ezek alakítják a személyiségünket, és természetes védelmet nyújtanak a veszélyek ellen. Mégse mindig vannak meg bennünk ezek az ellenanyagok a szexuális bántalmazás vagy a hatalommal való visszaélések ellen. Például egy gyerek általában nem fogja fel, hogy ha valaki bántalmazza őt, az nem az ő hibája, hanem a bántalmazóé, hiszen egy szülő se neveli erre kifejezetten a gyerekét. Egy anyuka se mondja a gyerekének, hogy ha valaki szexuálisan bántalmaz, az nem a te hibád. Még a legegészségesebb családokban felnövő gyerekek is védtelenek a szexuális bántalmazások ellen, mert nem nevelték erre őket és nincs olyan rendszer kiépülve, mely ezekre a fenyegetésekre reagálna.
Ez tehát egy olyan terület, amit a közösségeinkben ki kell fejleszteni. Amikor észrevesszük, hogy valami furcsa történt velünk, ha este, amikor végiggondolom a napom, aggodalommal, szorongással tölt el valami, ami aznap történt a közösségi vagy a lelki életemben, már egy intő jel lehet, hogy van itt valami, amire figyelnem kell. Ez lehet egy egészen banális dolog is.
Például elmész egy lelkigyakorlatra, és ott valaki neked szegezi a kérdést, hogy milyen a viszonyod a feleségeddel. Abban a helyzetben ez lehet az érzékenységed megsértése, mert a téma nem tartozik a lelkigyakorlat témájához, és egy rossz pillanatban vagy nyilvánosan tették fel neked ezt a kérdést, vagy éppen válságban van a házasságotok, és a kérdezőnek erről nem is lehetett volna tudomása, így viszont felmerül benned, hogy valaki beszélt neki a te intim életedről. Este, amikor visszagondolsz a napra, rossz érzéssel tölt el ez a beszélgetés. Azt gondolom, hogy mindaz a kisebb-nagyobb nyugtalanság, amit érzünk, jelek, amiket nem szabad elhanyagolnunk. Mert aztán ezek egyre nagyobb teret hódítanak, és közben egy abuzív rendszer foglyaivá válunk. Azt hiszem Isten sokszor azért tapasztaltatja meg a bensőnkben a fájdalmat, a zaklatottságot, az aggódást, sőt még a betegséget is, hogy jelezze nekünk, hogy valami nincs rendben. Fontos, hogy ha valami zavar, akkor beszélj róla valakivel. Kell, hogy legyenek olyan emberek, olyan helyek, ahová fordulhatunk. Valószínűleg nem tudsz közvetlenül ahhoz az emberhez fordulni, aki rákérdezett a házasságodra. Meg kell találni azokat a csatornákat, melyeken keresztül le lehet állítani ezeket a helytelen gyakorlatokat. Persze sohasem lesz egy száz százalékosan működő ellenszer, de az életünk során folyamatosan tanulhatunk és fejlődhetünk.
Te magad éltél át olyan helyzeteket, amiket utólag abuzívnak mondanál?
Nem, nem mondhatnám, hogy ilyet átéltem volna, de azt elmondhatom, hogy átéltem olyan közösségi pillanatokat, amikben most már nem vennék részt, egyszerűen azért, mert növekedtem emberileg is és közösségi életemben is. Mások fájdalmát ismerem olyan visszaélések miatt, amelyek szerintem velem nem fordulhattak volna elő a neveltetésem miatt. Most a kongresszuson is hallottuk, hogy valakit mennyire bántott, hogy egy felelőse azt mondta neki: kegyelmem van rá, hogy megmondjam neked, mit kell tenned. Ez az egyház tapasztalata szerint már a visszaélés első jele. Ha egy felelős azt mondja, hogy kegyelme van meghatározni a felelőssége alatt álló személy kötelességét, azzal azonnal lelki alávetettségbe helyezi a másik személyt.
Vannak tehát olyan kifejezések, megfogalmazások az egyházi életben, amiket határozottan kerülnünk kell. Ez a „kegyelemem van feletted” kifejezés nagyon konkrét példája annak, hogyan alakulhat ki a sérülékenyebb személyek lelki manipulációja. Egy másik téves kifejezés: „nézzük meg együtt, mi Isten akarata”, ami természetesen az Evangélium magasztos gondolata, ha a legtisztább módon éljük meg. De mi emberek vagyunk, ezért tökéletlenek, így az embernek önmagának kell az Istennel való személyes párbeszédben eldöntenie, hogy mit kér tőle, persze együtt haladva a többiekkel, de legjobban ő maga tudja, Isten mit akar tőle. Ezért vigyáznunk kell, hogy ne mondjunk ilyeneket a másiknak: „ez nem Isten akarata”. Konkrét esetekről beszélek, de engem személyesen nem ért ilyen.
Ez a képzési folyamat, amiről beszéltél, már elkezdődött?
Igen, valami már történt. Itt, a Nemzetközi Központban például éppen a múlt héten tartottunk egy workshopot mindazoknak, akik itt dolgoznak, fokolarinik, alkalmazottak, önkéntesek együtt vettünk részt ezen a képzésen. Az egyház kérése ez egyébként, hiszen amikor a Szentatya fogadta a legutóbbi Általános Nagygyűlés tagjait (2021-ben), akkor határozottan arra hívott minket, hogy válasszuk le a vezetési kompetenciákat a lelki élet mindennapi kísérésének feladatáról. A mozgalom nagy lépéseket tesz ebbe az irányba. Azt is tudom, hogy a mi bizottságunk tagjai is számos helyen tartottak már ezekről a témákról előadásokat. Te magad is hallottad ezt a mostani kongresszuson, de voltam már Lengyelországban, lesz erről szó Ázsiában, téma volt Latin-Amerikában is, tehát a Lélek egyre erősebben azt sugallja, hogy tegyünk mindenki jól-létéért megőrizve az ideálunk, a lelkiség gyökereit. Nagyon pozitívak a visszhangok, melyek eljutnak hozzánk: volt, aki azt mondta, de jó, hogy most már van valami konkrét a kezemben, amiből tudhatom, hogyan élhetem meg jól a közösségi lelkiség egy adott eszközét. Sokan hálásak, sok köszönet érkezik, de azt hiszem, az igazi gyümölcsök hosszútávon jelentkeznek majd, mert egy új szemléletmódnak kell kialakulnia közöttünk.
Forrás és fotó: ujvarosonline.hu
