Február 16-tól április 12-ig tartották a Torinóhoz közeli Valdoccóban a Szalézi Kongregáció 29. egyetemes káptalanját, amely a 2025–31 közötti ciklust meghatározó döntések időszaka. Mottója: „Szenvedéllyel Krisztus iránt, elköteleződni a fiatalok iránt” – kifejezi identitását. A káptalan február 16-án kezdődött, és április 12-én zárult.
A magyar tartományt Vitális Gábor SDB tartományfőnök és Kovács Sándor SDB hivatáspasztorációs megbízott képviselte.
A Szalézi Kongregációt 227 rendtag – tartományfőnökök és a tartomány nagyságától függő számban küldöttek – vett rajta részt mintegy 90 tartományból, 136 országból. „Olyan helyekről is jöttek szerzetesek, ahol háború van, ahol nagy nehézségekkel küzdenek, de Don Bosco karizmája ott is él és virul. A káptalan lehetőséget adott a testvériség, közelség megtapasztalására, átölelhettük az egész szalézi világot” – fogalmazott Kovács Sándor.
A káptalan előkészítése minden tartomány helyi káptalanjával alapozódott meg, mindenütt elkészültek a tartomány életét bemutató jelentések, beszámolók.
Maga az egyetemes káptalan lelki felkészüléssel indult. Eleve sokat jelentett a résztvevők számára a helyszín, a rend életének kezdeteiről üzenő Valdocco. A nyitó szentmise után kezdődött a témákra hangolt lelkigyakorlat, mely mindannyiunknak lehetőséget adott, hogy valóban megérkezzünk – mondta Vitális Gábor.
A káptalant átszőtte az imádság. Reggeli ima, szentmise, napközbeni imák, esti „Jó éjszakát” ima, szentségimádás, pénteki keresztutak segítették a lelki elmélyülést.
A munkatempó rendkívül feszített volt. A nap 6.45-kor kezdődött, az ülés pedig 9 órakor, és egészen az este 8-kor kezdődő vacsoráig tartott. A munkamenet a „lélekben beszélgetés” módszerét követte. A résztvevők egy tableten megkaptak minden munkaanyagot, a plenáris üléseken elhangzó beszámolókat, a tartományi jelentéseket, de a világ összes szalézi szerzetesének rövid életrajzát is.
A 227 ember 6, nyelvek alapján alakított bizottságban és témák szerint kialakított albizottságokban dolgozott. A beszámolókat rendre 30 perces csendek követték, ezután hangozhattak el 3 percben a reflexiók, amikről 8–10 mondatos írásos összefoglalót is adniuk kellett. Majd újabb csend következett, és újabb reflexiók hasonló időkorláttal, végül a bizottság összefoglalót készített az elhangzottakról a plénum számára, amiből aztán megszületett a szerkesztő bizottság munkájában a végső munkadokumentum, mely helyzetismertetés alapján vázolta, merre akar haladni a közösség.
„A beszélgetések azt mutatták, bár a szalézi világ nagyon változatos, különböző kultúrákban van jelen, de a kihívások, a nehézségek és örömök ugyanazok, ha nem is mindenütt ugyanazzal a súllyal jelentkeznek. Ezért értjük egymást” – összegezték a tanulságot a résztvevők.
A fő témák voltak: a hivatás megújítása az evangélium szellemében, Jézus szerepe a hivatásukban, a közösségi életük, a formáció felépítése. Vitális Gábor rámutatott a dilemmára: „A szaléziak szeretnek az emberek között lenni, legyen az iskolában, plébánián, vagy oratóriumban, ami a munkaterületük. De a szalézi élet közösségből indul ki, ahol reflektálni tudnak, mit miért végeznek. Nem önmagáért a munkáért vagyunk, hanem mert Isten meghívott, és közösségbe hívott. Meg tudjuk élni a közösséget? Tud-e olyan lenni a közösség, ahol a rendtag meg tudja osztani örömét, bánatát? A szolgálatnak tehát a közösségből kell indulnia” – hangsúlyozta.
Ránéztek arra, jelen van-e közösségeikben Krisztus? Hogyan éljünk úgy, hogy Krisztus legyen az első, és hogyan tudjuk ezt a pasztorációban továbbadni? Hogyan és miben kell megújítani a szalézi formációt, tekintve, hogy Ázsia és Afrika kivételével hivatáskrízist élünk meg? Mi legyen annak az anyaga, menete, hogyan feleljen a kor kihívásaira? Milyen kísérést kapjon a fiatal az érdeklődése felébredésétől kezdve nemcsak az örök fogadalomig, hanem utána is?
Megfogalmazták: lemásolni egymás módszereit nem lehet, de tanulni egymástól igen. S bár a hivatást Isten adja, de a közösség felelőssége, hogy vonzó legyen, Krisztus legyen a középpontban, ennek van ugyanis hatása.
Az egyetemes káptalan határozatokat hozott, ezek egyike szinte az alapszabály módosítása. Erre két példát említettek. Az egyik: hány szerzetes jelenlétével hozható létre közösség, ami felveti annak a kérdését, feladható-e azért pasztoráció, mert kevesen vannak. Az eddigi szabály azt volt, hogy ehhez hat szerzetes jelenléte szükséges, köztük lehetnek örök és ideiglenes fogadalmasok, és formációban lévők. Most négy fő szükséges, de örök fogadalmasnak kell lenniük. Vitális Gábor szerint a rendfőnök bölcsessége szükséges, hogy ebben a tekintetben döntést hozzon.
Sokféle különleges helyzet létezik a világban. Hogyan tudunk életben tartani, dinamikusan működtetni egy közösséget úgy, hogy pasztorális helyeket ne adjunk fel? Óriási változatosságot látunk, különböző válaszokat adott helyek jelentette kihívásokra. Mit miért végzünk? Védeni kell egyrészről a közösség működőképességét, ugyanakkor látni, nem önmagunkért, hanem értetek vagyunk. Követni az alapszabályt, örülni, hogy jól vagyunk, viszont pasztorális jelenlétünk takaréklángon ég? Kihívás megtalálni az egyensúlyt, hogy dinamikus maradjon a közösség, de megvalósuljon, hogy a körülöttünk élő fiatalokért vagyunk jelen – magyarázta Vitális Gábor.
Kiemelkedő a tartományfőnök szerint a másik változás: Míg korábban az alapszabály szerint a szalézi művek éltető magja a szerzetesi közösség volt, addig az új szabály szerint az éltető magot olyan személyek alkotják, akik azonosulnak Don Bosco lelkiségével, nevelési módszerével. Szalézi munkatársak, animátorok, elkötelezett emberek. Ugyanakkor a karizmatikus viszonyítási pont számukra a szerzetesi közösség, ahova tartoznak. Együtt alkotják a szalézi családot.
Nem jutottak egységre, és nem történt alapszabály módosítás abban a kérdésben, vezethet-e testvér – tehát nem felszentelt pap – szalézi közösséget. Nem az alkalmasság volt itt a kérdés.
Don Boscónak fontos volt, hogy lelkipásztor legyen a közösség vezetője, azaz pap. A másik oldalon feltehető a kérdés: tényleg kell, hogy pap legyen? Hiszen képzettségben, karizmatikusságban, emberileg egy testvér is képes egy közösség vezetésére. A két álláspont – a teológiai álláspont és a mai, Ferenc pápa által képviselt világlátás – összecsapott. Úgy határoztak, próbaidőszak következik, melynek során megvizsgálják a teológiai és pasztorális hátteret, és arra is ránéznek, mire gondolt Don Bosco, mert egy módosítás esetében mindig kiindulópont, mit tett, illetve mit tenne az alapító. Ebben a kérdésben pedig Don Bosco ragaszkodott ahhoz, hogy felszentelt személy legyen a vezető.
Az egyetemes káptalan utolsó szakaszában megkezdődött a rend tisztségviselőinek megválasztása. Megtudtuk: a rendfőnök választása hasonló a konklávéhoz. Kétharmados többségre van szükség a szalézi rend vezetőjének megválasztásához. A szavazást megelőzi annak körvonalazása, milyen legyen az új vezető profilja. Számba vették, hol tart a rend, merre szeretne haladni, mik a kihívások, és így milyen személyiségre van szükség a közösség vezetéséhez. Ez alapján kirajzolódott egy profil – mutatta be a folyamatot Vitális Gábor.
„Csaknem azonnal kihoztuk ugyanazt a nevet – mondta. Fabio Attard személyében olyan ember lett Don Bosco 11. utódja, aki ismeri a rend kreativitását, elkötelezett a pasztorációban, ismeri a formációt. – Az új vezető 35 éve végez pasztorális tevékenységet, kiemelt szerepe van az ifjúsági pasztorációban. Éveken át tagja volt a pasztorális tanácsnak, ismeri a rendi struktúrákat, a szaléziak egyetemén tanította is az ifjúságpasztoráció elméletét, könyve jelent meg a témában, így reflektált tapasztalattal rendelkezik” – mutatta be a személyét Vitális Gábor, aki maga személyesen ismeri, többször alkalma nyílt Fabio Attarddal együttműködni.
Trauttwein Éva
Forrás és további fotók: magyarkurir.hu