Horvát püspökök a megszentelt élet napjára

2021. feb. 3. (szerda) 09:00
Horvátország

„Szent József legyen a példánk ebben az évben” – kérik a horvát püspökök a papoknak, szerzeteseknek és a megszentelt élet minden tagjának írt üzenetükben: „Noha Szent József nem értette a maga teljességében Istennek Szűz Máriában történt megtestesülését, mégis el tudta fogadni azt. Hasonlóképpen legyünk mi is képesek arra, hogy elfogadjuk a világjárványtól megterhelt mostani világot összes nehézségeivel együtt, anélkül, hogy ismernénk annak teljes értelmét!”

Az Istennek szentelt élet a szolidáris szolgálat jegyében

Gyertyaszentelő Boldogasszony február 2-i ünnepe az Istennek szentelt élet napja, melyre a horvát püspöki konferencia honlapján a főpásztorok bátorító és erősítő üzenettel fordultak a megszentelt élet tagjaihoz és közösségeihez. Az üzenet számba veszi a tavalyi ünnep óta eltelt időszak fontosabb eseményeit: „Még mindig az egész világot sújtó világjárványban élünk, mely jelentős mértében megváltoztatta az életünket, egészen az Isten misztériumait ünneplő szertartásaink megváltoztatásáig menően. Számosan megbetegedtek, sokan meghaltak, köztük többen megszentelt személyek. Továbbá az országunkat földrengések csapásai pusztították az elmúlt évben, először Zágrábban, majd Petrinja és Sziszak környékén. Ám éppen az ilyen nehéz körülmények között tapasztaltuk meg szerzetesnővérek, szerzetesek és Istennek szentelt világi személyek szolidáris segítségét és noha az ő közösségeiket is érintették ezek a problémák, ők még sem hagytak fel mások megsegítésével” – szólnak elismeréssel a horvát főpásztorok.

Saját közösségeikben kell elismerni társaikat egymást testvérének és nővérének

Üzenetük ösztönzést merít Ferenc pápa tavaly megjelent Fratelli tutti kezdetű enciklikájából, melyből Szent Ferencnek a társaihoz intézett szavait idézik: „Testvéreim, mindnyájan látjuk a Kereszt alatt a bárányok megváltásáért szenvedő Jó Pásztort. A bárányok követték az Urat a fáradságban, a szégyenben és az éhségben, a gyengeségben, a kísértésben és minden másban”. „Szent Ferenc evangéliumi módon tekint testvéreire, bárányoknak hívja őket, akikért a Pásztoruk oly sokat szenvedett. Jézus első tanítványaihoz hasonlítja őket, mert ők is bárányok módjára követték a Pásztort minden nehézségben is - szólnak a horvát püspökök. Az Istennek szentelt személyek hivatása mindig arra szól, hogy tekintsenek Urukra, kövessék őt és ebben a követésben fogadják el mindazon bajokat, melyek megtörténnek velük”. A pápa „egyetemes testvériség” kérése jegyében „az Istennek szentelt személyek nem lehetnek közömbösek ezzel szemben, éppen ezért először saját közösségeikben kell elismerni társaikat egymás testvérének és nővérének, akik ugyanazon hivatás és missziós küldetés részesei”.

Szent József példájával törekedjünk minden testvérünk szolgálatára

Szent József szerepére kitérve a horvát püspökök megállapítják: „Lelkileg már beléptünk a „Patris corde” apostoli levéllel megnyitott Szent József évbe, mely Jézus nevelőatyját úgy állítja elénk, mint aki gyengéd, szeretettel teli apa, kinek példája ezt üzeni: noha a gonosz negatívan láttatja a gyengeségünket, de a Lélek szeretettel feltárja nekünk, hogy a gyengédség a legjobb mód arra, hogy megérintsük mindazt a törékenységet, mely mindannyiunkban ott rejlik belül”. „Éppen ezért az eljövendő időben vegyük a szívünkre Szent Józsefet – kérik a horvát püspökök –, hogy az ő példájával tudjunk megmaradni akár a homályban is, és ne törekedjünk a dicsőségre, hanem minden testvérünk szolgálatára”.

Forrás és fotó: www.vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41