Járvány hozta mennyei korona Bogdan atyának

2021. ápr. 12. (hétfő) 13:00
Szeged

2021. április 9-én, Szegeden, 55 éves korában, a szerzetesi életének 34. és papságának 28. évében elhunyt P. Bogdan Adamczyk, a Konvetuális Kisebb Testvérek Rendjének (minorita ferencesek) tagja. Surján László megemlékezését közöljük.

1993. június 20-án Miskolcon részt vettem négy lengyel minorita pappá szentelésén. Egyikük, Bogdan Adamczyk volt. Ő a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Minorita templom plébánosaként és rendházfőnökként, életének 56. és papságának 27. évében 2021. április 9-én, délután az Örökkévalóságba költözött. Útjaink ezalatt a 27 év alatt többször találkoztak. Papi munkája annyira Kárpát-medencei, mintha nem is léteznének határok ezen a területen. Szolgált Szlovákiában, Magyarországon és Romániában. Nem csoda, hogy csatlakozott a Kárpát-medencei megbékélést szorgalmazó mozgalmunkhoz is. Minoritaként szívén viselte Isten Szolgája, P. Kelemen Didák boldoggá avatásának ügyét, és próbálta kideríteni rendtársának, P. Wojciech Topoliński generális posztulátornak sorsát is, akit a II. világháború során a németek gyalázatos módon meggyilkoltak. E munkájában társa volt Dobos Marianne, aki halála kapcsán a következőket írta számomra, illetve a Magyar-Hon-Lap olvasóinak:  

Április hatodikán megérkezett a PPKE Mártírok és embermentők című konferencia előadásaiból készített kötet korrektúrája, benne Bogdan Adamczyk OFM Conv PhD előadásával. Úgy éreztem itt van az üzenet. Lesz csodálatos gyógyulás!

Hiszen csodára várunk a XVIII. és a XX. századi, magyar és lengyel minorita szerzetes boldoggá avatásához. A két szakrális nemzetállam közös ünnepéhez: a hitvalló és a mártír oltárra emeléséhez hiányzik a csoda. Hinni kezdtem, hogy itt a pillanat. Kelemen Didák és Wojciech Topoliński megmentik életrajz írójukat.

 Igen ez Bogdan!  Ilyen Bogdan szerzetesi élete. És bízni kezdtem, akkor is, amikor szerdán, 7-én délben jöttek a telefonok és sms üzenetek azoktól, akikkel bár virtuálisan csak, de körül álltuk, és virrasztottunk betegágya mellett: "Már csak percei vannak." Majd este a következő: "Még él! Dobog a szíve!" A szegedi kórház orvosai és ápolói heroikus küzdelmet vívtak életéért. Minden köszönet, dicséret és hála megilleti őket. Velük küzdött a rövid, mindössze 56 évnyi életében már sok-sok testi és lelki szenvedést elviselt nagy harcos, Bogdan atya is. Egyre nagyobb remény volt a lelkemben a teljes reménytelenség közben.

Az Úr másként döntött. Hazahívta.

Lehet, hogy ezzel Didák és Wojciech atyák azt jelzik, hogy az Égi Hazában a magyar, a lengyel, és a március 4-től a magyar-lengyel kettős állampolgár Bogdan együtt erősebb közben járói lesznek Közép-Európának.

Emlékezzünk rá az előadásának olvasásával, melyet a cikk végéhez csatoltunk.

Az előadás régiónk egyik legszörnyűbb időszakát, a két nagyhatalom közé szorult lengyelek történelmének egyik legszörnyűbb napjait idézi.

Adamczyk atya halál érthetően gyászt, fájdalmat jelent mindenkinek, aki ismerte. Ám a halál egyben égi születésnap is, és ezt ünnepi lélekkel és reménnyel eltelve élhetjük meg, hiszen régiónknak talán soha nem volt akkora szüksége égi pártfogásra, mint ezekben az években, amikor az emberi természet alapjait rongáló eszmerendszer a XXI. század minden technikai eszközének birtokában próbálja átalakítani a gondolkodásunkat. A lengyelek mártírok tízezreinek vére által ellenálltak kiirtásuk akkori tervezőinek. Most nem véres a harc, de talán épp ezért hatékonyabb a támadás. Bogdán atya odaföntről is segíts!

Surján László

Forrás és fotó: mkdsz.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41