– A pécsi Magyarok Nagyasszonya templom búcsúján mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Katolikus Egyháznak, a magyar katolikusoknak megújulásra van szüksége. Miért gondolja ezt?
Nincs olyan korszaka az Egyháznak, amelyben ne kellene megújulni. Csak ezt a megújulás fogalmat kellene tisztázni. Amikor Szent Pál azt mondja, hogy „újuljatok meg lélekben”, akkor nem azt mondja, hogy találjatok ki egy új egyházat, hanem hogy találjátok ki újra, hogy mit jelent papnak lenni, találjátok ki, hogy mit jelent keresztény házasnak lenni. A megújulás a kinyilatkoztatás folyamán mindig megtérés. Tehát nem retrográd, nem visszamegy, mert Isten nincs a múltban, hanem az ember a gyökerekig hatol, és találkozik valamiképpen Istennel. És akkor az élete egy lendületet kap. Az új dolog a Szentírásban egész különöset jelent. Nem okvetlenül, világi értelemben új, hanem mindig az ősforrással lép kapcsolatba. Ez az embernek az igazi szintje. Ott élünk igazán, ahol Istennel kapcsolatban vagyunk. Az ember ebben az istenkapcsolatban van nyitva.
Annyira divatos szó ez, hogy nyitott valaki minden iránt. Nagyon sokszor elmondom, és még fogom, ha élek, hogy azért mindenre egyformán nyitottak nem lehetünk. A mindenre egyformán nyitott személyiség egy beteg személyiség. Valamire be kell záródni. A hazugságra. A sötét kísértésekre, az értéktelenségekre, a szemétre, a giccsre. Nem, erre nem vagyok nyitott. Nyitva kell lenni az értékekre, és főleg a másik személyre, a szeretetre. Ezeket a kapukat nyitogatja mindig egy ilyen igazi ünnep, főleg, amelynek a középpontjában a szentmise van. Ez a megújulás érdekes módon minden nemzedéknek ad egy lendületet. Persze, nagyon sokszor jelenti, hogy a régiből, amit elfelejtettünk, vissza kell hozni azt – de csak azt –, ami jobban kapcsolatban volt az Istennel, az igazi emberségünkkel.
A megtérésre kellene gondolnunk a megújulásunkkal kapcsolatban, most meg különösen is felszólítást kapunk erre, mert az emberiség egy nagyon nagy krízist él meg. A krízis önmagában nem rossz, hanem akkor rossz, ha nem jól oldjuk meg. Tehát válaszút előtt vagyunk.
– Hogy jutottunk ide?
Úgy jutottunk ide, hogy a gyökereinktől egy kicsit elszakadtunk. Nem is kicsit! Tehát, amikor a forrást lebetonozzák, akkor még nagyon sokáig, messze, még a víz működik. Még iszunk belőle, de aztán el is posványosodik és végül kiszárad. Nem győzöm idézni Kertész Imrét, a Sorstalanság szerzőjét. Nobel-díjat kapott azért a regényért. Én azért adtam volna Nobel-díjat, amiért azt mondta, hogy az „európai ember transzcendens árvaságban él.” Érdekes, ezt miért nem Nobel-díjazzák? Elszakadt a Teremtőjétől, az Istentől. Ugyanakkor őrülten keresi, csak nem jó helyen. Tehát mindenféle ezoterikus zsákutcákban… Az egy, igaz, teremtő Isten, aki személy, nem pedig valaki, nem pedig energia, ettől elszakad az ember, megmarad ugyanez a végtelenre irányuló vágy, gondolkodás, istenösztön, amely rávetődhet bármire, anyagiakra, pénzre, élvezetekre, amely elkezd Istenként működni. Nem az, de mindent elvesz. Vigyázzunk, amikor az Úr Jézus azt mondja, hogy „aki énérettem elhagy mindent, az megmenti az életét”. Énérettem, nem az elhagyáson van a lényeg. Aki egy kábítószerért elhagy mindent, mi lesz belőle? Elhagyja a pénzért, egy milliárdos spekuláns lesz. Mi lesz belőle?
A bálványok mindent kérnek, de semmit nem adnak. Ezek azok a zsákutcák, amelyekben a nyugati civilizáció töményen benne van, ugyanakkor ehhez hozzátársul egy abszolút médiauralom, úgy, hogy a tudalatti világunkat gyarmatosították, tehát már azok uralják. „Jaj, nem szólok, mert akkor én tranzigens vagyok.” Az igazság az, hogy ha azt mondom, hogy van egy végső igazság, akkor a többit kizárom, hát dehogy zárom ki. Ő is forduljon az egyetlen igazság felé. Ez a megszállottsága az emberi szellemnek nagyon rosszat jelent, mert nem lehet velük párbeszédet folytatni. Egy teljesen más vallás. Teljesen más gondolkodású ember, aki ember marad, és nincs a médiának az uralma alatt. Ő egészen hindu, vagy egészen nihilista, vagy egészen ateista, de nem görcsöl. Egy katolikus, aki egészen katolikus és nem csak úgy, hogy ezt elfogadom, vagy ezt nem fogadom el… ezek tudnak egymással beszélni. Érveket hozok, ő is érveket hoz. Nem pedig azt mondom: „Jaj, te tradicionalista vagy. Jaj, te homofób vagy.” Bocsánat. Állítsd le magad, most ne engem minősíts. Hoztam egy érvet, légy szíves hozzál rá egy másik érvet. Én arra hozok egy másikat, de úgy, hogy bedolgozom a te érvedet a gondolkodásomba. Ez az, ami humánus. A többi nem! Az üres fecsegés. Ez megy a kerekasztalokon, ez megy sokszor az Európai Parlamentben, és politikai szinteken. Ez sehova nem vezet.
Az igazság megszabadít titeket, de semmi más nem! Illetve az igazság keresése. Az igazságot úgy kell keresni, hogy saját magam ellenében is. Ha kiderül, hogy az az igazság, ami ellen én tagadtam, küzdöttem, akkor az mellett kell dönteni.
– Hogy lehet az, hogy ma azért kell felszólítani, azért kell kampányt indítani, hogy a katolikusok vallják magukat katolikusnak? Vallják meg hitüket. Gondolok itt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kampányára a népszámlálás kapcsán. E mögött az a félelem fedezhető fel, hogy a hívek nem fogják felvállalni, megvallani hitüket.
Magyarországon ez még nem 90%. De ez a közszellemnek, a globalista filozófiának és vallásnak az egyik, média által elterjesztett uralma, hogy ha én kimondom, hogy mi vagyok, vagy ki vagyok, akkor a másikat kirekesztem. Ez annyira bennük van! Itt már ösztönök működnek. Azért kell felszólítani valakit arra, olyanra, ami máskor normális dolog volt, és nem kellett felszólítani, mert örömmel mondta, hogy én református vagyok, én zsidó vagyok, én nem vagyok hívő, én magyar vagyok, én francia vagyok, és ezt nem lehet megtenni. De miért nem? Mert egyfajta elfojtottságban élünk. Igen. Éppen ezért kell elgondolkodni, mint ahogyan az Ön kérdésében egy mély elgondolkodást találok, hogy miért kell erre felszólítani. Miért kell most egy kisfiút arra nevelni, hogy te nadrágban járj, ne szoknyában, ne a rózsaszín inget válaszd, stb. Hát ezt nem választják! Volt egy unokaöcsém, bevitték egy dunántúli áruházba, és valami inget vagy nem tudom mit akart venni az édesanyja, és mondta az elárusítónő, hogy „de hát van ám itt rózsaszín is.” Erre azt válaszolta, hogy hát „az lányos, az nem kell.” Hűha, ez a gyerek kirekesztette a lányokat. Hát dehogy rekesztette ki. Azzal tisztelte meg a lányt, hogy ő fiú. A tulajdonságaink nem egymás ellen vannak, hanem egymásért vannak. Itt egy olyan mély zavar van, hogy az ember nem kap levegőt, hogy hova menjek el, kinek beszéljek még, akinek tudnia kellene.
Ez a felszólítás – hogy valld katolikusnak magad – , ez már nem jót jelent. Valld meg, hogy katolikus vagy. Annak kereszteltek. Hogy milyen mértékben vagy katolikus, az a te dolgod. De ha megkérdezik tőlem, hogy milyen vallású vagyok, akkor miért nem mondhatom meg? Ez ugyanolyan, mint hogy milyen nemzetiségű vagy. Miért nem mondhatom meg azt, hogy magyar? Itt probléma van.
Ugyanakkor vétkesek közt cinkos, aki néma. Egy réteg esetében sumákolásáról beszélhetünk. Van egy olyan réteg, aki nem is gondolkodik ezen. De aki félelem, vagy micsoda miatt nem vallja be, az kinek a malmára hajtja a vizet? Ezen el kell gondolkodni. Nem azok malmára, akik egyszerűen megfélemlítik az embert, hogy ne mondja ki, hogy kicsoda?
- Magyarok Nagyasszonya ünnepén beszélgetünk. Megtérésre és az Istenhez való odafordulásra buzdította a híveket prédikációjában is. Azok az emberek, akik távol kerültek istenkapcsolatuktól, hogyan, milyen lépések során térhetnek vissza?
Úgy, hogy emberré akarnak válni ők is, meg mi is. Amikor Teréz Anyát szentté avatták, akkor azok, akik a Nobel-díjat adták neki, gondolom, azt mondták, hogy nem szent, hanem jó ember. Bocsánat. Ahhoz kell a kegyelem. A szentség az nem azt jelenti, hogy valami furcsa vallási figurává alakulok át, hanem végre emberré leszek. Tehát meg tudok bocsátani, nem csak azért szeretek, mert hasznom van belőle. A szeretetnek nincs haszna! Ez fölötte áll minden haszonnak. Tehát ez embernevelés, hogy te valaki vagy és nem valami. Te nem az állatvilágban vagy. A tested lehet rokon az állatvilággal, de a te személyed nem rokon. Ezt el kell mondani a fiataloknak és megértik. Közben pedig az ellenkezője van. Tehát ha az embernek a nagy értékeit nem tudatosítjuk benne, a fiatalokban, akkor sosem tud elérni Istenig, mert az ember Isten képmása, Jézus Krisztus képmása. Nagyon fontos, és itt összefoghatunk mindenkivel, akinek az a véleménye, hogy ami az igazi emberséghez tartozik, amit a történelem folyamán kitüntettek, akinek emléket állítottak, hogy a másikért odaadta az életét, hogy föltalálóként inkább megmérgeződött, de ezt a találmányt átadta… szóval, nagyon fontos az embernevelés. Itt a család a kezdet.
Amikor az 1970-es években a világ összes ferences provinciálisát, elöljáróját összehívták, akkor a nevelésről volt szó, és ott mondták ki szerintem újra, hogy a szerzetes nevelés 3 szakaszból, rétegből áll: embernevelés, kereszténynevelés, szerzetes nevelés. Ezért találták ki a jelöltséget. Jelentkeztél, bevettek, 3 napos lelkigyakorlat, beöltöztettek és kész. Na most 1 éves vagy 2 éves jelöltségek vannak. Mert a jó Isten megszólíthatta azt a fiatalt, de például nem mosakszik, vagy nem tud normálisan enni. Vagy rábízunk egy feladatot és elfelejti, megbízhatatlan. Na, most erre hogy lehet evangéliumot építeni? Izraelt 2 ezer évig nevelte az Isten, és csak egy része tudta elfogadni Jézus Krisztust. Mi is így vagyunk ezzel. Mindig az emberi alappal van baj, és már az emberi alapban kell bemutatni a krisztusi emberképet. Tehát megteszed, ami rád van bízva, nem hazudsz, nem sumákolsz, nem csapod be a másikat, tudsz bocsánatot kérni, lehet rád számítani. Mindezek az emberi erények, amelyekre ráépül a krisztusi kinyilatkoztatás és csak ezen belül lehet valaki fölszentelt pap, házas, vagy magányos, aki szent életet él, akár remete és szerzetes.
– Nemzetünk a Szűzanyára hosszú ideje felnéz. Mint erőforrás, forrás tekintünk rá. A mai ember számára mit adhat a máriás lelkület?
Mindent, mert ő adta a Megváltót. Az ő igenje óriási volt. Csak újra, intelligensen meg kellene érteni a Mária-tiszteletnek a gyökereit. Szent Istvánt mind úgy ábrázolják, hogy egy nagyon szép mozdulattal a koronát fölemeli. Nem csak a kezébe veszi. Föl! Föl! Hová akarja emelni ezt a nagy országot, ezt a törzset, amelyet most királyként szervezhetett? Nem is Máriának, hanem az Istennek. Itt a protestáns testvéreink is be vannak véve. De hát megáll Máriánál, mert az Isten odáig jött el. Ő szülte a világ Megváltóját. A megtestesült Istennek ajánlja fel, aki ott van Mária kezében. A karján van a kicsi Jézuska, a második isteni személy. „Anyám, itt van. Mutasd be neki” –mondhatja.
Amikor ajándékot vittek a három királyok, nem Jézus kezébe adták. Mit tudott volna vele tenni a teremtő Isten mint gyermek? Édesanyjának adták, hogy add Neki. Mi hoztuk, mi az Övé akarunk lenni. A Mária-tiszteletben inkább a megtestesülés van középpontban. Ennek a nagyon komolyan vétele. Ha ezt komolyan vesszük, akkor komolyan vesszük a keresztény hitünket. Ha ezt komolyan vettük, akkor lesz mondanivalónk az embereknek, mert Isten emberré lett.
Forrás és fotó: katolikus.ma