Ugrás a tartalomra
beszámoló Hazai Fotó galéria
2015. április 24. 8:00
Mátraverebély-Szentkút

Kelj fel, és folytasd zarándoklatodat!

A gyalogos zarándoklat és megérkezés egy novícia szemével.

Hálás vagyok, hogy részt vehettem a Mátraverebély-Szentkútra tartó és ott ünnepelt Szerzetesi Zarándoklaton. Néhányszor zarándokoltam már ferences testvérekkel Erdélyben és Magyarországon, sőt hivatástörténetem is ezekhez köthető. Egyetemista koromban megérintett a „nyitott klauzúra” tapasztalata, ahogyan ezeket a zarándoklatokat a ferences testvérek hívták. Ilyenkor engedtek részt venni a közösségi életükben, közös vándorlásukban, gondoskodásukban, szeretetükben. Ennek egy sokkal markánsabb formája volt az április 24-én Szécsényből Mátraverebély-Szentkútra induló szerzetesi zarándoklat. Itt egymás klauzúrájának, egymás közösségének, szerzetesi-lelkiségi családjának lehetettünk tagjai.

Április 23-án délután érkeztünk Szécsénybe. A szállásaink elfoglalása után közös Vesperást imádkoztunk a ferences templomban. Bekapcsolódhattunk ferences testvéreink gyönyörű és igényes liturgiájába. A Vesperás után a szécsényi hívek szentmiséjén vehettünk részt, majd utána egy rövid szentségimádáson. Örvendtem, hogy így közösségben, Isten jelenlétében pihenhetek meg, hogy nem kell tennem semmit, csak engednem, hogy szeressen. Megfogalmazódott bennem, hogy igen, erre hív Isten, hogy vele legyek, hogy szerzetes testvéreimhez és nővéreimhez hasonlóan tanúságot tegyek arról, hogy jó Istennel együtt lenni. Szentségimádás után odamentem a templom kijárata közelében elhelyezett kis urnához, amelyben szentírási igék voltak, és kértem, hogy Isten Lelke üzenjen számomra. A szentségimádási tapasztalatommal összecsengő igerészletet húztam: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” (Lk 5,11) Hálás voltam Istennek a megerősítő szavakért, és kértem, hogy vezessen tovább ezen a szerzetesi zarándoklaton, és bontogassa a szívemben a hivatást, amelyre ő hívott.

Az este további programjaként a ferences rendház ebédlőjében élvezhettük a testvérek vendégszeretetét. A finom vacsora mellett alkalmunk nyílt beszélgetni más közösségek képviselőivel.

Másnap, 24-én Laudessel indult a nap, azt követően szentmisén imádkoztunk tovább, majd a lelki táplálék után testi táplálékot is kaptunk, így testileg-lelkileg feltöltődve indulhattunk neki a zarándokutunknak. A településeken énekeltünk, integettünk a járókelőknek, és a menetünk élén haladó keresztet olykor odavittük az út szélén várakozó embereknek, hogy megcsókolhassák. A természetben pedig lehetőségünk nyílt spontán beszélgetésekre. Számomra különösen is fontos volt más közösségek jelöltjeivel, novíciáival beszélgetni. Hallani az örömeikről, nehézségeikről, osztozni arról, hogy miért fontos nekünk a közösség, ahová tartozunk. Meglátni az emberi gyengeségek közepette is felcsillanó isteni hívást, isteni szándékot az odaszenteltségre. Ajándék volt találkozni erdélyi származású szerzetesekkel, beszélni a hazaiakról, hiszen nem is olyan régen, ezelőtt négy évvel még én is Erdélyben éltem. Zarándoklatunk sajátos színfoltja volt a görögkatolikus, monasztikus életet élő nővérek lelkes, örömöt sugárzó jelenléte.

Útközben két elmélkedést hallhattunk. Megérintett a szegénygondozó Veronika nővértől az a gondolat, hogy merjünk Eucharisztiává lenni. Amikor a pap megtöri Krisztus testét, azt mondja: vegyétek és egyétek. Merjük magunkat odaadni azoknak, akikhez küldetésünk szól. Az ebédre kapott finom gulyás elfogyasztása előtt a jezsuita Barna atya buzdítása bátorított minket: bár a nagy megérkezés számunkra a Színről színre látás, de ezt elővételezhetjük kis megérkezésekkel, amikor Isten akaratát itt és most felismerjük és megtesszük.

Szentkúton a nemrégiben elkészült új vendégházakban lakhattunk. Benedek ferences testvér, tartományfőnök a Vesperásban arra buzdított, hogy merjünk benne maradni a nehézségekben, akkor is, ha még nem látjuk értelmüket és értéküket, mert Isten megáld benne minket.

Éjszaka virrasztáson vettünk részt. Éjfél után Matutinumot imádkoztunk/énekeltünk. Megfogott az elszántság, ahogy mertünk együtt lenni éjszaka is a fölöttünk virrasztó Istennel, és ahogy egymást váltottuk az Oltáriszentségben köztünk jelen levő Úr előtt.

Belépésemkor két nővértársam költöztetett, és útközben, hajnalban megálltunk Szentkúton, hogy ott mondjuk el a Laudest. Most visszaemlékeztem erre éjszaka, és hálát adtam, amikor a templomból jövet a csillagos ég alatt felmentem a szabadtéri oltárhoz.

Másnap délelőtt a ferences Lóránt testvér bemutatta a kegyhelyet a zarándokoknak, és a szentkúti forrást – el nem apadó vize miatt – a szerzetesi hűséghez hasonlította.

A napközi imaórában José Rodríguez Carballo OFM érsek mondott beszédet Megszentelt élet Magyarországon: „Kelj fel és járj!” címmel. Örvendtem annak, hogy ferences családunk tagja, hogy olaszul, Szent Ferenc nyelvén beszél, egyszerű nyelvezettel, hogy én is érthetem, és főként annak, hogy értékes tanításával megerősíti bennem a noviciátusi képzésünkből ismerős gondolatokat.

Felhívta figyelmünket, hogy merjük kimondani: a szerzetesség krízisben van. Ne csüggedjünk emiatt, de ne is gondoljuk azt, hogy ebből a krízisből misztikus módon automatikusan élet fakad. A krízis kimenetele a mi döntéseinktől függ. Hangsúlyozta, hogy a szerzetességben legtöbbször nem a rossz helyett a jót, hanem a jó helyett a még jobbat kell választani. Ez korántsem könnyű feladat, és csak a lelki emberek képesek erre a megkülönböztetésre. Figyelmeztetett arra is, hogy egy szerzetesnek súlyos bűn középszerűnek lenni, és kérte, ne éljünk úgy, mint akik egy negyedik fogadalmat is tettek: az elégedetlenkedés fogadalmát. Az elégedetlenség nem része a szerzetesi életnek. Számomra is tükröt tartottak szavai, és fontos irányokat hangsúlyoztak szerzetesi életem kezdetén.

A napközi imaóra után négy szerzetesközösség elöljárója kérdéseket tett fel Carballo érseknek. Egyik válaszában azt hangsúlyozta az érsek, hogy a hívek, és különösen a fiatalok, nem azt kérik tőlünk, hogy tökéletesek, hanem, hogy áttetszők legyünk. A kérdések után öt szerzetes – rövid személyes tanúságtételén keresztül – bemutatta a magyar szerzetesség közelmúltját és jelenét.

Megérintett Ullmann Péter Ágoston OPraem tanúságtétele a kommunizmus alatti szerzetesi életről. Elgondolkodtatott, hogy voltak emberek, akik a végeláthatatlannak tűnő kommunizmus elnyomása alatt is éreztek akkora személyes meghívást a szerzetesi életre, hogy életüket kockáztatva szerzetessé lettek. Ez bátorított, és feltette a kérdést, hogy én mennyire vagyok elkötelezett, és mennyire vagyok kész áldozatot vállalni hivatásomért.

Carballo érsek röviden válaszolt a tanúságtételekre. Kovács Piroska Mária nővér szavaihoz hozzáfűzte: bátran éljék meg a szerzetesi karizmájukat és hivatásukat örömben annyian, ahányan vannak.

A délutáni szentmisén a szerzetesi kórusban szolgálhattam a liturgián. Ezért külön is hálás vagyok Gábriel ferences testvérnek, a kórus vezetőjének az igényes énekrendért és a gyönyörű istendicséret lehetőségéért. A szentmise után a zarándokok körmenetben bevonultak a bazilikába köszönteni a Szentkúti Szűz Máriát.

Megerősítő volt számomra látni, hogy vannak szerzetesek Magyarországon, akik küzdve a mindennapok nehézségeivel és kísértéseivel, elszántan, Istenbe kapaszkodva akarnak az Örömhír tanúi és jelei lenni a világban. Ha Isten szándéka az én életemben is ez, akkor én is szeretnék osztozni a hivatásukban!

Nagy Lilla Dóra nővér TORG

Fotó: Kiss Didák OFM és Gieszer Richárd

 

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41