Két jó barát – egy személyben

2022. már. 23. (szerda) 09:00
Eger

A legtöbben Esterházy János mártír politikus boldoggá avatási ügyének posztulátoraként ismerik a lengyel-litván vegyes családban született, ma Egerben élő Pawel Cebula minorita szerzetespapot. Lépteit, visszatekintve úgy látja, közös szentjeink irányították.

Gyermekkorát meghatározták a szocializmus évei és egy kis keresztény közösség, melybe édesanyjával járt, de nagy hatást gyakorolt rá II. János Pál pápasága is. Először hivatása alakulásáról kérdeztem.

A hivatásom felfedezése fokozatosan alakult ki. Már gyerekkoromban is eszembe jutott, hogy pap legyek, de képtelenségnek tartottam, hogy fél órát fejből prédikáljak. Aztán elsőáldozás előtt eltörtem a lábam és több hónapig feküdtem, miközben balesetben meghalt az a minorita atya, aki felkészített az elsőáldozásra. Anyukám leült az ágyam szélére és azt kérdezte; vajon ki fogja helyettesíteni őt. Aztán nyolcadikban elolvastam Assisi Szent Ferenc írásait és a mai napig emlékszem, mekkorát dobbant a szívem. Végül 1985-ben egy lelkigyakorlaton Isten nagyon világosan megmutatta, hogy lépjek be a rendbe.

Hogy kerültél Magyarországra?

Megkérdezték az elöljáróim, mit szólnék hozzá. Életem egyik leggyorsabb döntése volt, talán két-három percet gondolkodtam, mielőtt igent mondtam.

Jártál korábban Magyarországon?

Nem, de magyarokkal már találkoztam, és az 1956-os népfelkelés otthon is beszédtéma volt. Arról is hallottam, mennyire segítették a magyarok a lengyeleket a második világháború alatt. Meghatározó emlékem egy film, melyet még a kommunista időkben készített a lengyel tv azokról a futárokról, akik a háború alatt az emigráns kormány és a megszállt területek ellenállási mozgalma között biztosították az összeköttetést. Ők Budapesten keresztül jelentéseket és önkénteseket vittek Angliába, visszafelé pedig fegyvert, parancsokat és pénzt csempésztek Lengyelországba. A futárok azért imádkoztak, hogy elérjék a határt, és Kassán felszállhassanak a pesti vonatra. Szóval már gyerekkorom óta megvolt bennem az az érzés, hogy a magyarokra mindig lehetett számítani.

Gondolom a nyelv nem kis nehézséget okozott.

Máig okoz. A magyar nyelv olyan gazdag, hogy állandóan tanulni kell. Kezdetben a prédikációimat lengyelül írtam és azután társaim segítettek a fordításban. Akkor még fiatalabb voltam és így sikerült valamennyire elsajátítanom a nyelvet.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta élsz itt, Egerben, Magyarországon.

Pontosabban magyarok között. Eger mellett szolgáltam Miskolcon és Aradon is. 2008-ban kikerültem az Egyesült Államokba, és kiderült, hogy a New York-i Szent István plébánián rövid időn belül nem lesz magyar pap, így a saját plébániám mellett ott is szolgáltam két évig. Azután Lengyelországba kerültem, és azt a feladatot kaptam, hogy szerezzem meg a mesteri fokozatot. Témául Szent II. János Pál magyarokhoz intézett szavait választottam, melyeket a két magyarországi látogatása alkalmával mondott, illetve korábban vagy később a leveleiben leírt.

Lengyelországból hova vezetett az utad?

Három év után kiküldtek Wexfordba, az egyik legkorábbi írországi minorita központba, ahonnan azonban Cromwell elűzte őket, és csak a kétezres években települtek vissza. Azóta mindig van ott egy lengyel atya, mert Írországban sok lengyel család él. Minden hétvégén négy helyen miséztem, hogy az ezerhatszáz éves egyházmegyében élő lengyelek lelki gondozását ellássam. A magyar nyelvtől azonban nem szakadtam el, mert az egyik szerzetestársam csángó volt.

Még 1984-ben jártam először Írországban, s ez szerelem volt első látásra, később többször is visszalátogattam. Nagyon vágyakoztam papként is arra, hogy odakerülhessek, mert Írország erősen katolikus országnak tűnt. Nagyon vigyázni kell azonban, mit kér az ember a Jóistentől, mert amikor ezt megadta nekem, az már egy másik Írország volt. Ott kellett átélnem az alkotmányról szóló népszavazást, amely lehetővé tette az egyneműek házasságát. Ez tragikus hír volt a számomra, és megmutatta, hogy a hagyományok nem elegendőek. Eleven, személyes hitre és igazán hívő közösségekre van szükség, amelyek a botrányok ellenére is hűek maradnak, de akik csak katolikusnak mondták magukat, azok átálltak a másik oldalra. Különösen fájó volt, hogy nem a parlament vagy a Legfelsőbb Bíróság döntött ebben a kérdésben, hanem a nép. Több mint hatvan százalék szavazott arra, hogy nem számít, amit Isten elrendelt. És két évvel később népszavazás volt az abortuszról is, amit még nagyobb arányban veszítettünk el.

2016-ban kerültél vissza Egerbe.

Időközben nagyon kevesen lettünk itthon, a magyar és erdélyi tartományunkat a generális a gdanski Szent Maximilián tartomány pártfogása alá rendelte. A hivatások száma egyébként Lengyelországban is visszaesett. Amikor a teológiára jártam, a rend két szemináriumában százharmincan tanultunk, míg most ugyanott csak negyvenen vannak. Ugyanakkor a tartományunk jelen van Litvániában is, ami számomra nagyon fontos, mert így sikerült oda is elvinni Szent Hedvig ereklyéjét, ami nem volt egyszerű.

A huszadik század elején a litván nemzeti öntudatot úgy próbálták építeni, hogy „mi nem lengyelek vagyunk, hanem azok, akiket a lengyelek évszázadokon keresztül kihasználtak, elnyomtak”. Amikor megpróbálom lengyeleknek elmagyarázni a magyar-szlovák viszonyt, akkor azt mondom, hogy a litván-lengyelhez hasonlít. Anyukám litván volt, de Lengyelországban nevelkedett, ezért ismerte Szent Hedviget. A mai litvánok vagy nem ismerik, vagy ellenségesek vele szemben. A Vilniusban élő minoritáknak majdnem tíz évükbe került, amíg az ereklyéit kitehették az oltárra. Az utóbbi időben, hála Istennek, sokat javult a helyzet. Vannak történelmi sebek, amelyeket gyógyítanunk kell. Isten semmire sem kényszerít, de egyre világosabban látjuk, hogy ha nem fogunk össze, akkor szétvernek minket. Csak együtt maradhatunk meg, és ezért nagyon fontos számomra, hogy szolgálhatom Esterházy János boldoggá avatási ügyét, aki több nemzet közös szentje lehet.

Egy családon belül is lehetnek viták, veszekedések, sőt verekedések is, ezért állandóan szükségünk van a megbocsátásra. Nagyon örülök, hogy Esztergomban 2006-ben a magyar és a szlovák püspökök kimondták, amit a lengyel püspökök és német társaik már 1965-ben megtettek: megbocsátunk és bocsánatot kérünk.

Megbántad valaha, hogy Magyarországra jöttél?

Nem, de ez nagyon érdekes történet. Amikor 1996-ban másodszor jött a pápa Magyarországra, éppen itteni hivatásom krízisében voltam, többek között a sok öngyilkosság miatt. Volt, hogy pár héten belül egy család három tagját temettem, akik ugyanazon az ablakon ugrottak ki. Válságban voltam és kerestem az Úr akaratát, hogy mit tegyek. Visszamenjek Lengyelországba vagy máshová? Akkoriban jött egy meghívás a Húsvét-szigetekről is… Tehát a szent pápa Győrött misézett és a szentbeszédben olyan szavakat hallottam, amiket később, amikor a disszertációmat írtam, nem találtam, pedig minden beszédét, minden szavát ismertem, átolvastam.

Szóval azt hallottam: a Jó Pásztor nem hagyja el a nyáját, akkor sem, ha az beteg, s főleg akkor nem. Ez nekem szólt, annyira megérintett, hogy elkezdtem sírni, s azt mondtam, oké, maradok. De szívemben igazán magyarrá nem Magyarországon váltam. Korábban például soha nem énekeltem a nemzeti imát, a Himnuszt. Azt hiszem, akkor váltam a szívemben magyarrá, amikor magyar emigránsok között magyar emigránsnak éreztem magam a New York-i templomban.

Amikor jött a lehetőség, hogy kérjem a magyar állampolgárságot, rögtön megtettem és nagyon mélyen átéltem az eskütételt, amikor mondtam, hogy hazámat szolgálom és védem. Isten ajándékának tartom ezt, mint ahogy a magyar-lengyel kapcsolatokat is, amelyek egyedülállóak a világtörténelemben.

Sokféleképpen magyarázzák ezt, de az alapja az a lelki kapcsolat, amelyet közös szentjeink is megerősítenek; bár a mostani háború nagy próbája a történelmi barátságnak. És egyre jobban látom azt, hogy küldetése van e két nemzetnek, melyek ezer éven át Európa védőbástyái voltak és úgy gondolom, hogy azok ma is.

Polgár Marcell

 

Forrás: orszagut.com

Fotó: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41