Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Rendi
2020. október 13. 17:15
Budapest

„Kivártam ezt a jó döntést”

Hogyan lesz egy vegyészmérnök huszonéves lányból szerzetes? Milyen belső és külső ösvényt kell végigjárnia ahhoz, hogy egy ilyen nagy döntést meghozzon? Rendtartományunk fiatal tagja Geröly M. Sára nővér idén júliusban tette le első fogadalmát Rómában. A kilenc elsőfogadalmas között ő az egyetlen magyar. Vele beszélgettünk keresésről, döntésekről, a nemzetközi noviciátusban szerzett tapasztalatokról, feladatokról és tervekről.

Honnan indult az életed?

Szombathelyen születtem, Gencsapátiban nőttem fel. Itt éltem anyukámmal, nővéremmel és a nagyszüleimmel. Erős, küzdeni tudó nők vettek körül. A családom hite gyakorló. Gyerekkoromban nagymamám tanított meg imádkozni. Ő a plébániai zarándoklatokon is mindig részt vett, amíg egészsége engedte.  De édesanyánkkal és a nővéremmel is éveken át gyalogosan zarándokoltunk Mariazellbe. A nővéremmel mindketten voltunk elsőáldozók és bérmálkozók. A család azonban ránk bízta, hogy tizennégy éves korunk után akarunk-e misére járni. Szombathelyen érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki karán szereztem meg az első diplomámat 2015 januárjában. Addigra már elkezdtem a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzést a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán, amit 2017-ben szintén befejeztem.

Hogyan kerül egy vegyészmérnök hallgató a Sapientiára?

Mindig foglalkoztatott a Szentírás, a liturgia, a vallási kérdések. Gimnazista koromban az akkori lelkivezetőm azt javasolta, hogy a teológia helyett olyasmit tanuljak inkább, amivel az életben jobban elboldogulok. Így kerültem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, mivel a kémia és a matek jól ment. Szerettem, de az egyetemi évek alatt nem igazán éreztem magamban ambíciót arra, hogy majd mérnökként helyezkedjem el. Kerestem a helyem. Így kerültem 2013-ban a Katolikus Ifjúsági Mozgalomhoz. Hol ökumenikus, hol katolikus, fiataloknak szóló rendezvények szervezésébe kapcsolódtam be. Például a HungaRio programjaiba, amely a 2013-as Rio de Janeiro-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan futó hazai rendezvény volt. Részt vállaltam a 72 óra kompromisszum nélkül nevű szociális önkéntes akció szervezésében. Sokat foglalkoztam fiatalokkal. Ennyi tevékeny év után érkezett el a számomra döntő fontosságú 2015-ös év, a megszentelt élet éve. A szerzetesi irodában Ulrik M. Monika iskolanővér, az akkori irodavezető mellé kerültem a Szerzetesek tere elnevezésű program szervezőjének.

Mitől lett ez az év döntő fontosságú számodra?

Monika nővér által közelebbről megismertem a Boldogasszony Iskolanővérek rendjét és életét. Nagyon vonzónak találtam, hogy itt lehet fiatalokkal foglalkozni, közösségben lenni, tevékenyen élni, tanítani. Amúgy is mocorgott bennem a kérdés: „Jó-jó, majd megint vége lesz egy ilyen jól sikerült keresztény programnak, de velem mi lesz? Én mit akarok? Merre megyek? Ekkor gondolkodtam el azon, hogy akár lehetnék szerzetes is. Addig nem volt bennem ilyen vágy.

Mit szólt a családod? A környezeted?

A vallásukat gyakorló és nem hívő barátaim is velem együtt örültek. Azt mondták, nekik egy a fontos, hogy én boldog legyek. A család az keményebb dió volt. Először a nővéremnek mondtam el egy közös vacsora során. Kezdetben nem értett velem egyet, de mire a beszélgetés végére értünk, azt mondta, ez az életmód igazán illik hozzám. Anyukámnak sokkal nehezebb volt megmondani. Ő unokákra vágyott, és féltett a számára teljesen ismeretlen világtól. Volt néhány álmatlan éjszakája emiatt. Anyukám élettársa sem értett. Ő szinte megnémult. Aztán elkezdtek kérdezgetni, megismerni azt a közeget, ahová kerültem. Sokat segített nekik az elfogadásban, hogy látták boldog és elégedett vagyok.

Idén, 2020 nyarán tetted le az első fogadalmadat. Milyen út vezetett idáig immár a renden belül?

Nálunk, a Magyar Tartományban van egy jelöltségi időszak. Aki iskolanővér szeretne lenni, az az aktuális tartományfőnöknőnél jelentkezik. Én Lobmayer M. Judit nővérnél jelentkeztem.  Ha a tartományfőnöknő elfogadja a jelentkezést, akkor a jelölt augusztusban beköltözhet a szegedi jelöltségbe. A szabály az, hogy a noviciátust fél-egyéves posztulátus előzze meg. Én 2016 novemberében jelentkeztem, 2017 januárjában költöztem be, 2018 februárjától posztuláns voltam, majd 2018 augusztusában utaztam Rómába, a noviciátusba. Ez volt egyébként a magyar tartomány történetében az első alkalom, hogy nemzetközi noviciátusba küldték a posztulánsokat. Hiszen addig a Magyar Tartomány novíciái Magyarországon készültek fel a szerzetesi életükre. A nemzetközi noviciátus 2016-ban indult először, de akkor nem volt magyar jelölt.

Érdekes lehetett több nemzetből származó novíciával együtt lenni Rómában…

Számomra nagyon gazdagító élmény volt, ugyanakkor a noviciátusnak, bárhol is tölti az ember, mindenhol megvannak a sajátos szépségei és nehézségei. Ehhez jött hozzá a mi esetünkben a nemzetközi környezet, amelynek szintén megvannak a maga örömei és kihívásai. Eleinte nehézséget jelentett, hogy bár a közös nyelv az angol volt, de azon belül is nagyon sokféle akcentust beszéltünk. A noviciátusi közösségben tizennyolcan éltünk együtt tizenegy különböző országból. Ebből öt örökfogadalmas nővér volt, egy-egy nővér az Amerikai Egyesült Állomokból, Kanadából, Brazíliából, Lengyelországból és Ghánából. A közösség többi tagját alkottuk mi, a tizenhárom novícia. Tíz novícia érkezett Afrikából, egy Dél-Amerikából és ketten voltunk Európából. A nemzetek, nyelvek, kultúrák találkozása kezdetben mindig nagyon érdekes és izgalmas. Aztán egy pár hónap után az ember kezdi kicsit bosszantónak érezni a helyzetet. Hiányozni kezd az otthon, az anyanyelv, a hazai ételek, az illatok, a barátok. De idővel beáll egy egészséges egyensúly. Ekkor már igazán úgy lehet rácsodálkozni a másik emberre vagy egy másik kultúrára, mint Isten ajándékára: a sokféleség csodájára.

Te mit tanultál a többiektől?

Elcsépelt közhely, hogy mi magyarok sajnos nagyon sokat és könnyen panaszkodunk. Erre leginkább akkor döbbentem rá, amikor találkoztam a dél-amerikaiak vagy az afrikaiak életszeretetével, derűjével. Volt olyan társunk, aki olyan afrikai faluból jött, ahol a mai napig nincs áram. Volt, akinek a családja törzsi ellentétek miatt mindenét elveszítette. Menekülniük kellett, leégett a házuk, menekülttáborban éltek évekig. Mi ezeket el sem tudjuk képzelni. S ők nem panaszkodnak, nem keseregnek, tudnak örülni, hálásak azért, amilyük van. Rengeteget tanultam tőlük. De az is igaz, hogy maguknak az afrikai novíciáknak is fontos volt, hogy egymást elfogadják. Hiszen köztük is voltak különbségek. Nem mindenki nőtt fel szerény vagy viszontagságos körülmények között. Ráadásul az a jelző, hogy „afrikai” meglehetősen tág fogalom…

Gyakran esünk abba a hibába, hogy Afrikára egy országként, és nem egy kontinensként gondolunk…

Igen, miközben Afrikában több mint félszáz ország van, különböző nemzeti öntudattal, érzékenységgel, történelemmel. Nekünk sem esik jól, ha európaiként egy kalap alá vesznek bennünket bármelyik más európaival. Ugyanakkor azt is meg kellett tanulnom, hogy az egy országon belül érkezetteket sem „moshatom” össze. Az egyik kenyai viselkedéséből, gondolkodásmódjából, nem vonhatok le messzemenő következtetéseket arról, hogy akkor ilyenek a kenyaiak. Megtanultam, hogy az egyes embert kell néznem, általánosítások és sztereotípiák nélkül.

A noviciátus a tisztázás időszaka. Nem mindenki dönt úgy a két év után, hogy folytatja a szerzetesi életet. Nem gyötört a kétely, hogy biztosan jól döntesz, ha maradsz?

Én nagyon hálás vagyok azért, hogy nem érettségi után léptem be a rendbe. Kivártam ezt a jó döntést. Huszonnyolc éves vagyok. Sokan ennyi idősen már örökfogadalmasok, én pedig csak most kezdem a szerzetesi életemet. De az is igaz, hogy a noviciátus elején, két-három hónap után, újra döntést kellett hoznom. A novíciamesternők mindig arra biztattak, ne futamodjak meg a nehézségek elől, de kényszert se érezzek arra, hogy maradjak. Ebben a szabadságban megéltem, hogy itt vagyok otthon. Hazataláltam önmagamhoz is.

Az sem ingatott meg, hogy a másik magyar novícia végül úgy döntött, hogy nem tesz fogadalmat?

Megszerettem őt, ezért megérintett a döntése, de nem ingatott meg. A noviciátusban az ember egyedül járja az útját. Ő szabadon úgy döntött, hogy kilép. Én pedig úgy döntöttem szabadon, hogy fogadalmat teszek.

A noviciátus apostoli szakasza hogyan telt, és most a fogadalomtétel után, mivel foglalkozol?

A noviciátus apostoli időszakában, a fogadalomtétel előtt, hét hónapon át a szegedi közösségben éltem. Nagyon élveztem, amit csináltam, az örömökkel és a nehézségekkel együtt. És azt is tisztán láttam, hogy mi az, amiben fejlődnöm kell. Ugyanakkor azt is megértettem, hogy a nem tökéletes is tud jó lenni. Ez fontos tapasztalás volt. Az idei tanévet Debrecenbe kezdtem. A Svetitsben végzem a hittan- és a kémiagyakorlatomat, ugyanis a hittanár-nevelőtanár-kémiatanár mesterképzésből hátra van még az utolsó gyakorlati évem. Mindemellett prefekta is vagyok a kollégiumban. Ennek a szolgálatnak nagyon örültem, mert szeretek a fiatalok közt lenni, segíteni nekik, meghallgatni őket.

Nagyobb terveid vannak?

Vannak terveim, de nem törekszem az önmegvalósításra. Olyasmit szeretnék, ami a közös rendi küldetést is szolgálja. A személyes célom inkább az, hogy a béke, az öröm és a remény embere legyek ott, ahol vagyok.

Miért a Sára nevet választottad?

Az Eszter nevet kaptam a keresztségben, de tartományunkban az a szokás, hogy egy nevet csak egy nővér viselhet. Egyik rendi ünnepünk alkalmával a prédikációban az atya Sáráról beszélt, és az nagyon megérintett. Azt emelte ki, hogy Sára milyen belevaló nő: ki meri nevetni Istent, amikor ő ígéretet tesz neki arra, hogy agg korában fiút szül. Amikor pedig ezt a viselkedést számonkéri rajta az Úr, ő simán letagadja. Sára nagyon eleven, emberi. És persze nagyon esendő. Az is fontos számomra, hogy ő és Ábrahám is nevet változtatnak, jelezve, hogy az Istennek ajánlott életük már egy megváltozott állapotot jelöl. Sára tud és mer kételkedni. Gyakorta én sem hiszem el elsőre az Isten ígéreteit. Miközben számtalanszor meglepett már azzal, hogy betartja őket. Sára Izsákot szüli a világra, akinek a neve azt jelenti: nevetni, örülni, vagyis Sára az örömöt szüli a világra. „Isten örömöt szerzett nekem, s aki hallja, velem együtt örül.” (Ter 21,6) Hűséges is, hiszen Ábrahámot mindenhová követi. Amit ígér a férjének, azt megtartja. Ő a szabad asszony, a mennyei Jeruzsálem szimbóluma. Sára itt felsorolt jellemzői többé-kevésbé rám is nagyon igazak.

Koncz Veronika
Fotó: Lobmayer M. Judit, Katona Zsófia

Forrás. www.iskolanoverek.hu

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Formanek Tamás szociális intézményi tanácsadó
Gáll Zsófia zarándoktábor szakmai vezető
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
Rudan Mária  gyermekvédelmi tanácsadó
Schumicky Mária NEK asszisztens
Virág Benedek zarándoktábor projektvezető

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Balogh Péter Piusz O.Praem

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41