Közösségi napok és lelkigyakorlat a Mecsek csendjében

2017. júl. 24. (hétfő) 16:15
Püspökszentlászló

A nyári szünidő közepén minden évben közösségi találkozót és lelkigyakorlatanak a Boldogasszony Iskolanővérek melyhez kapcsolódva köszöntötték fogadalomtételi jubileumukat ünneplő nővéreiket.
Ezt a csaknem 10 napos programot idén is Püspökszentlászló rejtekében szervezték.

2017. július 24. és augusztus 2. között közel ötvenen egybegyűltünk a tartomány minden részéből - határon innenről és túlról -, hogy merítsünk a közösség és az imádság, lelki elmélyülés forrásából. A találkozót kirándulással kezdtük, melynek első állomása Máriagyűd volt. A kegyhelyen Fidelis nővérünk ikertestvére, Nyúl Viktor atya misézett. Szentgyörgyváry Tamás, siklósi fényképész barátunk, aki az iskolásaink tablóképeit, osztályfényképeit szokta fotózni, ezúttal rólunk készített professzionális csoportképet.

A nap során eljutottunk a siklósi várba, a mohácsi csata emlékhelyére, no meg Villányba, ahol nem hagyhattuk ki a borkóstolós vacsorát.

Másnap meghallgattuk Éva nővér beszámolóját, aki az elmúlt tanévben Halmajugrán szolgált cigánymissziónkban, valamint Dominika nővér előadását, aki tanulmányi évéről tért haza Ausztráliából és az Egyesült Államokból. Emellett örömmel tekintettük meg a Társult Tagok bajorországi rendi örökségtúráján készített képeket Janka nővér kommentárjával és Vera nővér élménybeszámolóját a Csillagösvény missziós körútról.  A nap részeként aktuális rendi témáinkról is tanácskoztunk, majd este megkezdődött a szilencium, és átadtuk magunkat a lelkigyakorlatnak.

Három lelkigyakorlat közül választhattunk, ki-ki lelki igényének megfelelően. A hagyományos lelkigyakorlat résztvevőit Udvardy György, pécsi püspök vezette. A személyesen vezetett lelkigyakorlaton Pálfay Zoltán, makói plébános és Kiss Didák, ferences testvér kísérte a nővéreket. A harmadik, szemlélődő lelkigyakorlat csoportja Mustó Péter jezsuita atyával meditált. Csodálatosan hozzájárult a lelkigyakorlat mélységéhez a szép természeti környezet, a csend, a tiszta levegő, a magány. Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért.

A lelkigyakorlat zárónapja hagyományosan ünnepi szentmisével, szerzetesi fogadalmaink megújításával és a jubiláns nővérek megünneplésével kapcsolódik össze. Idén 13 nővért ünnepeltünk: Hostia és Paschalis nővért mint 75 éves jubilánst, Adéla és Etelka nővért mint 55 éves jubilánst, Bernadette és Kornélia nővért mint 50 éves jubilánst; Eszter nővért mint 45 éves jubilánst, Ágnes és Zsófia nővért mint 35 éves jubilánst, Cecília nővért mint 30 éves jubilánst és Janka, Fidelis és Renáta nővért, mint 15 éves jubilánst. A legidősebb ünnepelt nővérek kivételével mindegyikük jelen volt. Az ünnepi szentmise után a püspöki kastélyhoz kapcsolódó pajta épületben összeültünk, hogy köszöntsük őket szóval és apró ajándékokkal. Az Életrendezés Házában elfogyasztott ünnepi ebéd után búcsúztunk el egymástól.

A nyár közepén üdítő volt együtt lenni, és közösen megújulni lelkileg, fizikailag, szellemileg egyaránt.

Forrás és fotó: www.iskolanoverek.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41