Lelki nap a Marcali Plébánián a szerzetesek évében

2015. már. 14. (szombat) 10:00
Marcali

Szombaton délután lelki napot tartottak a Marcali Plébánia szervezésében, a Ferenc pápa által meghirdetett szerzetesek évéhez kapcsolódva. A lelki napon mintegy 180 hittanos gyermek vett részt- két csoportban az X házban azokon a foglalkozásokon, melyeket a Nyolc Boldogság Közösség nővérei: Krisztina és Mária tartottak.

A kisebbek a kérések özönét intézték a nővérekhez, hiszen apácákat eddig csak filmeken láttak, most arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a ruhájuk és mit csinálnak egész nap a nővérek. A nővérek a nagyobbaknak szentségimádást rendeztek, ahol a gyermekek lábnyomaikat is kirakhatták- kéréseikkel együtt, az X ház padlózatán.

Majd ifjúsági keresztút következett a plébániatemplomban. A programot lelkigyakorlatos szentmise követte, amelyen bemutatkozott a két szerzetesnővér a felnőtteknek is. A lelki napon megemlékeztek a hajdan volt marcali apácákról is, akik leányiskolát tartottak fenn a jelenlegi X házban, akiket itt ért az 1949-es szerzetesi feloszlatás. A szerzetesrendek 1989-ben indultak újra Magyarországon.

Forrás: Marcali Portál

 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41