Második adventi prédikáció

2021. dec. 14. (kedd) 09:15
Róma

Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka december 10-én pénteken tartotta meg második adventi prédikációját a Római Kúria tagjai számára. Az „Isten elküldte a szívünkbe Fiának a Szentlelkét” című elmélkedésében a Szentlélek szerepéről elmélkedett, aki nemcsak megismerteti velünk a fogadott fiúság lelkületét, hanem abban is segít, hogy hálás szívvel átéljük keresztény létünk ajándékba kapott állapotát.

Elmélkedése kezdetén az „ókeresztény feliratok királynőjét”, az Aberkiosz feliratot szólaltatta meg. Szent Aberkiosz, a frígiai Hieropolisz 200 körül meghalt püspökének görög nyelvű sírfelirata az üldözések korában rejtett nyelven mondja el hitét, páratlan frissességgel: „A nevem Aberkiosz, s tanítványa vagyok a szent Pásztornak, aki nyáját hegyeken és dombokon legelteti, s oly nagy szeme van, hogy átlát mindenen. Ő tanított engem a hitre méltó írások ismeretére. Elküldött Rómába, hogy lássak egy birodalmat, s egy királynőt arany ruhában és arany cipőben. Egy népet láttam ott, ragyogó pecséttel. Szíria földjét is láttam, minden városát, s miután átkeltem az Eufráteszen, Niszibiszt is. Mindenütt találtam hozzám hasonlóan gondolkodókat; Pál volt a kísérőm. A hit vezetett engem mindenütt, bárhol jártam, eledelül egy rendkívül nagy, tiszta forrásból való hallal táplált, melyet egy tiszta szűz fogott; ezt adta a barátaimnak mindenütt ételül, kínálva hozzá vízzel kevert bort és kenyeret”. A kapucinus szónok röviden megadta a felirat érthető üzenetét: A nagyszemű Pásztor Jézus, a hitre méltó írások a Biblia, az arannyal átszőtt ruhájú királynő az Egyház, a ragyogó pecsét a keresztség, a kísérő Pál az apostol, a hal Krisztust jelzi, a szűz Máriát, a kenyér és bor az Eucharisztiát. Róma királyi háza nem a császárvárosra, hanem az egyház lelki központjára utal.

A sírfelirat „frissessége és lelkesültsége” fogta meg a szónokot, valamint Aberkiosz csodálattal eltelt tekintete, ahogy „a világban a hit szemével meglát egy másik világot”. Ma is erre a szemléletre van szükségünk, hogy „az egyházat belülről és fényben szemléljük”. Negyven éves prédikációs zarándokutaim során – vallotta személyesen Cantalamessa atya – a világban járva én is találkoztam ezzel az „új néppel”, amit a II. Vatikáni Zsinat „messiási népnek” nevez, és „melynek fője Krisztus, Isten gyermekeinek méltóságával és szabadságával felövezve, a szeretet új parancsolatának törvénye alatt, miközben Isten uralma felé halad” (vö LG 9). Maga a zsinat jelzi, hogy „az egyház egyszerre szent és bűnös”, ahogy az egyházatyák is nevezték. Ez a kettőség, bűn és szentség jelen van nemcsak az egyház összességében, hanem minden tagjában is. Jogos tehát – véli a szónok – hogy szomorkodjunk és sírjunk az egyház bűnei miatt, de éppúgy jogos és köteles dolgunk, hogy örvendezzünk és lelkendezzünk szentsége és szépsége láttán. Mi csak időnként választjuk ezt a második utat, ami napjainkban talán még nehezebb és még elhanyagoltabb.          

A Pápai Ház szónoka felidézte a Galata levél negyedik fejezetéből az alapgondolatát: „Isten az idők teljességében elküldte Fiát, hogy elnyerjük a fogadott fiúságot”. Ennek próbája a tény, hogy Isten a szívünkbe árasztotta Fia lelkét, aki kiáltja: „Abba, Atya” (vö Gal 4,4-6). Elmélkedjünk most erről szerepről, amit a Szentlélek tölt be a fogadott fiúságunk elnyerésében, ahogy a Római levél 8. fejezete tanítja: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8,15-16). Ennek az új állapotnak a felfedezését szolgálják az Írások, az Isten Szava, de Pál apostol beszél egy „újabb tanúról”, a Szentlélekről, aki „segít megízlelni az Atyától nyert gyermekség édes ízét”. Ennek kapcsán Szent Bonaventúra a lélek Istenhez emelkedésének az útjáról írja: „Ezt a titkos misztikus bölcsességet senki nem ismeri, csak aki befogadja, de senki nem fogadhatja be, hacsak nem kívánja, és senki nem kívánhatja, hacsak nem kapta meg a bensőjében a Szentlelket, akit Krisztus küldött a földre”. Más szavakkal, mi ugyan vágyhatunk arra, hogy Isten gyermekeivé legyünk, de elnyerni azt csak a Szentlélek által tudjuk. A Lélek ugyanis maga tanúsítja, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nyilván ez „nem lehet valamiféle külső és jogi aktus, mint a természetes örökbefogadás”.

A nehézségünk abban áll, hogy ezt az istengyermeki állapotunkat többnyire „úgy fogadjuk be hittel, hogy közben nem mozdul meg semmi a bensőnkben: hisszük az elmével, de nem éljük át a szívünkkel!” Ebben segít a Szentlélek, akit megkaptunk ugyan a keresztségben, de továbbra is kérnünk kell: A Szentlélek „tanúsítja”, hogy Isten fiai vagyunk, de itt és most is tanúsítja, nem csak akkor, amikor megkaptuk őt a keresztségben. De hogyan is segít nekünk ebben a Szentlélek? – kérdezte a szónok. Az Atyáról alkotott képünket kell megtisztítani, mert őt sokszor szigorú úrnak képzeljük, aki szembeszáll földi vágyaink kielégítésével: Ezt nem szabad, de azt sem! – mondja, mintha ellenezné a boldogságunkat. Ennek igazolására Cantalamessa atya saját lelkigyakorlatos tapasztalatára utalt, mely szerint a résztvevők sokszor tartanak a Miatyánk imádság kérésétől: „Legyen meg a te akaratod!” Azért történhet ez, mert öntudatlanul is társítjuk Isten akaratához a kellemetlen és fájdalmas dolgokat, ami áldozatot követel és lemondást igényel és ami végül – látszólag – megsérti a szabadságunkat. Mintha az Isten ellene lenne minden ünnepnek, örömnek és tetszésnek! Ha ilyenkor látnánk lelkünk arculatát, akkor az bizony sötét, savanyú és keserű lenne: „Ha valóban nem lehet másként, akkor na jó, legyen meg az ő akarata!”. De most nézzük meg, mit csinál a Szentlélek, hogy kigyógyítson minket Ádámnak ebből a szörnyű örökségéből! Valójában a keresztség és a megszentelő kegyelem minden eszközével egy másik Isten-arcot kezd mutatni nekünk, amit Jézus tárt fel az evangéliumokban róla, aki úgy szeret bennünket, hogy „a saját Fiát sem kímélte értünk”. Ez a tapasztalat óhatatlanul ilyen kiáltásban tör ki: Abba! Atya! Mögötte ott áll az Isten gyermekének a benső élménye, amit Pál apostol éppen az említett római levélben így nevez: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31).

A Szentlélek az „imádság révén tesz ismételten csodát”, ami által megtapasztaljuk, hogy Isten fiai vagyunk. Ez az imádság a „Lélek belénk árasztott kegyelme” révén működik és ez az „imádság örömhíre”. A hívő ember „Abba!” kiáltása jelzi, hogy aki bennünk imádkozik, az maga az Úr Jézus, a Lélek által. A Szentlélek ugyanis maga nem fordulhatna az Atyához ezzel a kiáltással, hiszen ő nem „született”, hanem csak „származik” az Atyától. Azonban megteszi ezt, mint az egyszülött Fiú Lelke, aki a tagokban folytatja a Főnek az imáját. A Lélek küldi a szívünkbe az isteni gyermekség érzését, aki nem csak tudatja velünk, hanem meg is érezteti az állapotunkat, mint akik Isten gyermekei. Néha egészen váratlanul és hirtelen érkezik ez a mély tapasztalat és egészen különleges élménnyé válik az úgynevezett „Lélekben való keresztség” esetében. Ezek ez élmények elmondják, mit is jelent valójában az Isten atyasága, amikor a szív meghatódik és a lélek átéli az újjászületést.  

Más esetekben az Atya kinyilatkoztatásához Isten méltóságának és transzcendenciájának az élménye kapcsolódik. Nem véletlenül nem tudják a nagy szentek minden további nélkül végigimádkozni a Miatyánk imádságot, mert az első szavaknál elragadtatásba esnek, mint például Sziénai Szent Katalin. Ez az intenzív élmény általában nem tart sokáig és a lélek visszatér a rendes kerékvágásba, amikor nem érez különösebbet az imádság során. Cantalmessa atya ekkor rámutatott az imádság egyik kevéssé ismert, de nagyon fontos szabályára: „A hívő ember „Abba!” kiáltása minél kevésbé teszi boldoggá magát az imádkozót, annál inkább boldogítja az Atyát, aki meghallgatja azt, mert tiszta hitből és ráhagyatkozásból áll”. Ennek a titoknak a megvilágítása a Pápai Ház szónoka Beethoven esetére utalt, aki süketen is tovább folytatta a zeneszerzést és a vezénylést, anélkül, hogy egyetlen hangot is hallott volna belőle. Amikor így dirigálta a híres kilencedik szimfóniája ősbemutatóját, a darab végén úgy fordították a mestert a közönség felé, aki nem is hallotta a dübörgő éljenzést. Lám, a süketség a zenében sem oltja ki a muzsikát, éppúgy a szárazság sem szünteti meg az imádságot, ha állhatatosan kitartunk benne. Cantalamessa atya arra buzdította a Római Kúria tagjait, hogy gondoljanak bizalommal az Atya érzéseire, hogy ő mekkora szeretettel fogadja a mi imádságainkat, amikor Atyánknak szólítjuk őt.

Beszéde záró részében a kapucinus atya arról tanított, hogy mit üzen a Lélek az Egyháznak. Latakiai Ignác ortodox metropolita híressé vált szavait idézte, melyet 1968-ban egy ökumenikus összejövetelen mondott: „Ha az Egyház Szentlélek nélkül van, akkor az Isten távoli, Krisztus a múltban marad, az evangélium halott betű, az egyház puszta szervezet, a tekintély uralommá lesz, a küldetés propaganda, a kultusz csak felidézés, a keresztény cselekvés rabszolgák erkölcse. De a Szentlélekkel a kozmosz felemelkedik és sóhajtva megszüli az Országot, az ember a test ellen tusakodik, Krisztus jelen van, a küldetés Pünkösd, a liturgia emlékezés és elővételezés és átistenül az emberi cselekvés”.

Nagyon üdvös dolog az imádság előtt a csendes ráhangolódás a Szentlélek hullámhosszára, mert így élettel telik meg az imádság és ez élettel tölti meg az életünket. „A Szentlélek nem csinál új dolgokat, de újjá teszi a dolgokat. Nem ad új tanítást, sem új intézményeket, de megújít és éltet”. Ahogy Szent XXIII. János pápa a zsinat céljáról beszélt: „A zsinatnak új Pünkösdöt kellett megvalósítania és éppen a Pünkösd feladata, hogy megvalósítsa a zsinatot”. Az egyházban a 9. századtól énekeljük a Veni Creator Spiritus éneket, aki megújítja a föld színét és a lelkünket – zárta második adventi prédikációját Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.         

 

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41