A megszentelt élet ünnepnapja

2015. feb. 2. (hétfő) 00:00
egyházmegyénként

A megszentelt életet ünnepeljük február másodikán. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet napjává II. János Pál pápa.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a megszentelt élet napját így ünnepeljük:

 

2015. február elsején, vasárnap délután három órakor közös imádság lesz a budapesti Örökimádás templomban (Üllői út 77. ), melyet a  Nyolc Boldogság Közösség vezet.

 

Ezután, délután négy órai kezdéssel szentmise lesz, melyet Alberto Bottari de Castello  nuncius atya mutat be.

A szentmisén az erre az alkalomra alakuló szerzetesi kórus énekel Gábriel testvér vezetésével.

 

A szentmisét követően szeretettel várunk mindenkit agapéra.

 

„A megszentelt élet napjának megünneplése […] egyfelől segíteni kívánja az egész egyházat, hogy egyre jobban megbecsülje azoknak a személyeknek a tanúságtételét, akik az evangéliumi tanácsok megélésével Krisztus szorosabb követését választották, másfelől megfelelő alkalmat szeretne felkínálni a megszentelt személyeknek, hogy megújítsák szándékaikat és felélesszék magukban azokat az érzelmeket, amelyek új erővel tölthetik meg átadottságukat az Úrnak.” (II. János Pál)

Csatolmány

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41