Michael August Blume a megszentelt élet ünnepén

2020. feb. 1. (szombat) 18:00
Pasarét

A Budapesten és környékén élő és szolgáló mintegy száznegyven szerzetes ünnepelt együtt a budapest-pasaréti ferences templomban február 1-jén, a megszentelt élet napjának vigíliáján. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Michael August Blume SVD, hazánk apostoli nunciusa, az esemény szervezője a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája volt.

A szentmise előtt a szerzetesek Dobszay Benedek ferences tartományfőnök, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke vezetésével együtt zsolozsmát imádkoztak. A  ünnepi szertartás a templom kapujában kezdődött, a gyertyaszentelés szertartását követően a nuncius vezetésével körmenetben vonultak be a templomba. 

Az alábbiakban Michael August Blume szentbeszédét olvashatják.

Kedves Testvérek!
A mai evangéliumban egy olyan eseményről hallunk,
ahol két fiatal, Mária és József,
és két idős ember, Simeon és Anna vannak jelen.

A találkozás a templomban az Isteni Gondviselésnek köszönhető,
negyven nappal Jézus születése után.

Ez egy örömteli találkozás:
fiatalok és idősek,
Szentlélekkel eltelt emberek,
akiket Isten gyűjt egybe a megváltás misztériumában,
amelyet feltárt Jézus Krisztus születésében.

Karácsonykor a születés titkát szemléltük. A megszületett gyermeket a pásztorok imádták, majd bölcsek jöttek kelet felől, hogy tiszteljék Isten Fiát. Ma pedig Isten népének szent helyén, a jeruzsálemi templomban, beteljesül Isten ígérete, amit Simeonnak mondott: „nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét” (Lk 2,26). Anna prófétanő pedig „beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak” (Lk 2,38). A Szentlélek a mai evangélium szereplőin keresztül szeretné megértetni velünk, hogy mi is részesei vagyunk Isten történetének, Isten titkának.

Jó ideje szép hagyomány a Katolikus Egyház életében, hogy Urunk bemutatásának ünnepe a megszentelt élet napja is egyben. A mai estén az Istennek szentelt életet élők szép számban képviseltetik magukat: szerzetes testvérek és nővérek, paptestvérek. Ti vagytok azok, akik különleges módon Istennek szenteltétek életeteket a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmával.

A cikk további része elolvasható itt: www.magyarkurir.hu 

Forrás: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41