A pálos rend alapítója a történeti irodalom tükrében

mindenhol
Boldog Özséb és a pálos rend történetéről az elmúlt évtizedekben jelentős számú, tudományos igényű tanulmány látott napvilágot.[1] Többféle megközelítésben tárgyalták a pálos rend kezdeti történetének lehetséges vonásait. Az elemzések kikerülhetetlen tárgya a pálos Gyöngyösi Gergely (1472–1531) által összeállított Vitae fratrum című kézirat[2] és a benne foglaltak valóságtartalmának vizsgálata.

 

Gyöngyösi Gergely XVI. századi műve

Ebben az érdeklődő olvasó megtalálja az Özséb életéről szóló tudósítást. Megtudjuk belőle, hogy ő Esztergomban született, a káptalan tagjai közé emelkedett. Kanonokként a városba látogató remetékkel is társalgott, akik az általuk készített kosarakat kenyérre cserélték. A beszélgetések közben annyira megkedvelte őket, hogy elhatározta, maga is remete lesz. Elhatározása hosszú érlelődés után, a tatárjárást követően vált valóra. Esztergom közelében, a Pilisben monostort emelt a Szent Kereszt tiszteletére. 1262-ben járt IV. Orbán pápa udvarában, akinek megbízásából Pál veszprémi püspök 1263-ban megvizsgálta egyházmegyéje remeteségeit. Az erről kiállított oklevél rögzíti, hogy a remeték provinciába szerveződtek, bár a pilisi remeteséget még nem említi. Özséb 1270-ben halt meg, a remete testvérek tartományfőnökeként.[3] Nagyjából ezek a tények világlanak ki Gyöngyösi Gergely művéből, és ezeket bátran elfogadhatjuk történelmileg hitelesnek az ő személyével kapcsolatosan.[4]

Gyöngyösi Gergely a legenda műfaját szabadon felhasználva hírt adott az utókor számára Özsébről. Munkája forrásairól saját maga is nyilatkozott az előszóban[5] és a Dombrói Márkról szóló fejezetben.[6] Információit a kolostorokban található oklevelek mellett minden bizonnyal a rendi szájhagyományból is merítette. Ezenkívül valószínűleg rendelkezésre állt az egyes kolostorok nekrológiuma, amelyben az illető kolostorban elhalt rendtagok nevét és haláluk napját – de nem az évét – feljegyezték, 1308 után. A vonatkozó feljegyzés vezetése a perjel kötelességei közé tartozott.[7] Ebben találhatott írott, bár mára elveszett forrást a Szent Kereszt-kolostor egymást követő elöljáróinak nevével kapcsolatban. Érdekes adalék még a forrásokhoz Sarbak Gábor megjegyzése is, hogy egy „Gyöngyösi korát megelőző történeti feljegyzés létezett a rendben, talán Dombrói Márk sem járt töretlen úton.”[8] Török József meggyőződése is ez. „A rend történetének eseményeit tudatosan igyekeztek megőrizni és egybegyűjteni, Gyöngyösi Gergely többször idézett krónikája komoly előzményekre megy vissza.”[9]

Özsébet a többi életrajztól elkülönítve kezeli, a róla szóló első fejezetben a vita kifejezést használja mondandója megjelölésére: Incipit vita fratris Eusebii adhuc secularis.[10] A kiemelés lényege: íme, a kiválók és a rend vezetői között is kiváló személy. A vita műfaját sokáig jegyzőkönyvi hitelességű beszámolónak tekintették.

vita a legendaírás egyik lehetséges formája. A legenda mint műfaj forrásértékének a megítélése az elmúlt évszázad során sokat változott. Révai nagy lexikona a legendát még valóságalappal bíró, erkölcsi tanúságot közvetítő műként határozza meg,[11] míg egy 1964-ben kiadott irodalomtörténet már csupán az egyház által támogatott propagandaeszköznek tekinti.[12] Így vált a valóságot sajátosan – a példaadó, evangéliumi ihletésű életvitel szempontjából – megközelítő írásból egyszerűen megbízhatatlan, ideológiai tartalmú anyag. A vitalegenda hordozta információk értékelésének ilyen irányú változása a XX. században kedvezőtlenül hatott a közlendő hitelességének tekintetében.

XVII. századi művek

Gyöngyösi munkájának a tartalma egy bizonyos Onuphrius közvetítésével ismert volt a lengyel történetíró, Abraham Bzovius előtt.[13] Az 1216. év eseményei között említi a következőt: Magyarországon Esztergomi Boldog Özséb megalapította a remeték rendjét Első Remete Szent Pál titulusával.[14] A megfogalmazás a rend ősrégi voltával kapcsolatos írói szándék megértését tükrözi. Hasonlóan fogalmaz Sigismundus Ferrarius is.[15]

A pálos Andreas Eggerer 1663-ban jelentette meg a maga idejében korszerű módon megszerkesztett könyvét – hangsúlyozottan a nagykáptalan megbízásából – a Vitae fratrum alapján. Nem riad vissza Gyöngyösi adatainak értelmezésétől, amelynek következtében forrását alaposan kifejtve, már jelentős többletet tartalmazó információk kerülnek a pálos történetírás kánonjába. Célja a rendalapítás megfogalmazása a 17. század igényeinek megfelelő módon. Ennek eszköze az évszámok beillesztése Özséb életébe és látomásának a leírása.[16] Ezáltal válik a későbbi, Boldog Özséb személyével foglalkozó művek számára referenciává.

A fenti szerzők által közvetített eseményeket és következtetéseket foglalja össze cizelláltan Hevenesi Gábor Ungaricae sanctitatis indicia című könyvében.[17] Az általa megfogalmazott Boldog Özséb legenda a XX. század második feléig vitán felül álló hitelességgel bírt.

Mályusz Elemér kérdésfelvetése 1971-ben

A középkori magyar egyházi viszonyokat taglaló, mára a történetírás kánoni részévé vált könyvében Mályusz nem kevesebbet állít, hogy a Pálos Rendnek „nincs tulajdonképpeni alapítója, ilyent csak utólag jelölt ki a kegyes visszaemlékezők őskereső buzgalma. Egyébként az alapítás ténye sem zajlott le a szó köznapi értelmében.”[18] Ez a ’köznapi értelem’ kifejezés a rendalapítás XVI. század után szokásossá vált, szilárd jogi alapokon nyugvó értelmezését jelenti, amelynek elmaradhatatlan alkotóeleme egy világos paraméterekkel: névvel, keresztlevéllel rendelkező alapító és az ő egyházjogilag világosan körülírt helyzete. A XIII. században azonban még mások voltak a viszonyok.

Nézzünk egy példát. Assisi Szt. Ferenc, akinek ugyan nagyszámú követője volt, de csupán Hugolino bíboros nyomására és hathatós támogatásával készíti el rendje szabályzatát, melynek hiányában az alapítása aligha lett volna tartós. Kevesebb követővel és a bíboros ezen ösztönzése nélkül Szt. Ferenc valószínűleg egyáltalán nem, vagy nem abban a formában szerkesztette volna meg a szabályokat és jelentősen elhúzódott volna a rend megalapítása. Mályusz számára problematikus, hogy még a XIV. század elején is mint »szentkereszti remetéket« emlegették a kialakuló rend tagjait.[19]

Ezzel kapcsolatban még egy XIII. századi jelenséget érdemes észrevenni. A szerzetesrendek hivatalos elnevezése igen gyakran nem a rendalapító nevét tartalmazza, hanem a rend központi célkitűzését, karizmáját jelöli meg. A jelenlegi magyar köznyelvben ferenceseknek nevezett szerzetesrend latin elnevezése mindmáig Ordo Fratrum Minorum[20], azaz a Kisebb Testvérek Rendje. A rend tagjai pont alázatos kicsinységük, egyszerűségük megélésével kívánják szolgálni az Egyházat és követni Assisi Szt. Ferenc példáját. Ugyancsak a köznyelvben domonkosoknak titulált rend hivatalos neve mindmáig Ordo Fratrum Praedicatorum[21], azaz a Prédikátor Testvérek Rendje, akik tudós és felkészült igehirdetésükkel követik Szt. Domonkos példáját.

Az egy évszázaddal korábban alapított ciszterci rend, Sacer Ordo Cisterciensis[22], pedig az első kolostor helyszínéről veszi a nevét, kifejezve, hogy az ott megvalósított életmódot kívánják követni. Hasonló logikával találkozunk a XIV. században alapított olivetánusokkal kapcsolatban, akik ugyancsak az első házukról kapják rendjük nevét, Congregatio S. Mariae Montis Oliveti, OSB.[23]  Az egyes rendek elnevezése mögött felsejlő logika szerint a monasztikus hagyományokat követő szerzetesek a rend első házáról kapták a nevüket, míg az aktív lelkipásztori életet élő rendek elnevezésében sajátos hivatásukat igyekeztek kidomborítani. Ez magyarázatot adhat arra, miért nevezhette a leendő pálosokat Gentilis bíboros legátus oklevele[24] „szentkereszti remetéknek”, és miért ragaszkodtak a pálosok a középkor folyamán a remete hagyományok megőrzéséhez.

Összegzés

Kétségtelen tény, oklevelekből nem nyerhető Boldog Özséb[25] személyére vonatkozó információ. A Gyöngyösi által közölt vita a későbbi korok történetírói számára forrásul szolgált. Ám a benne szereplő információkat sokszor meglehetősen szabadon értelmezték, gyakran más hangsúlyt adva a történetnek. Így vált Boldog Özséb személye egyre jobban kidolgozottá és a modern kor kutatói számára egyre gyanúsabbá. Személyiségének valódisága mellett szól, hogy Gyöngyösi, bár a rend Első Remete Szt. Pálról való elnevezését preferálta, mégis kiemelt helyen és szövegkörnyezettel őrzi meg Özséb szájhagyományból megismert emlékét. Még fellelhető, illetve mára elveszett forrásai egyaránt megerősítik állításai valóságtartalmát. A hősies buzgóságú remetének az esztergomi káptalannal való szoros kapcsolatát, áldozópapi mivoltát, a pilisi Szent Kereszt remeteség általa végbevitt alapítását és e kolostor üstökös módjára fellobbanó tekintélyét.

P. Hesz Attila OSP

 

Irodalom

Annuario Pontificio 1983. Annuario Pontificio per l’anno 1983. Libreria Editrice Vaticana, Citta del Vaticano, 1983.

Bzovius 1616. Bzovius, Abraham, Annalium Ecclesiasticorum post illustriss. et revend. dominum, D. Caesarem Baronium, S.R.E.Cardinalem Bibliothecar. Tomus XIII. Rerum in orbe Christiano ab Anno Dom. 1198. usque ad annum D. 1299. Gestarum narrationem complectens (Coloniae Agrippinae, Boetzerum, 1616).

Eggerer 1663. Eggerer, Andreas: Fragmen panis corvi protoeremitici seu reliquiae Annalium Eremicoenobiticorum Ordinis Fratrum Eremitarum Sancti Pauli primi Eremitae, ubi imprimis vitae SS. Antiquorum Eremitarum, qui claras Aegypti Nitrias, et Thebaidas, Anachoretis fertiles, in Hungariam usque; perpetuis progressibus transtulerunt, ex antiquis manuscriptis, Ecclesiasticisque; testimoniis collectae recesentur. Tum vero quibus idem Ordo in coenobiticum conversus, Romanorum vel maxime Pontificum gratiis, Imperatorum, Regum, Principumque; Privilegis, in variis Orbis partibus, ad haec usque; tempora viguerit. Opus compendiario scriptum et sub tempus Sacrae Oecumenicae Congregationis Fratrum S .Pauli primi Eremitae in Lucem editum Anno Nati Emanuelis MDCLXIII. Cosmerovius, Viennae Austriae, 1663.

Ferrarius 1637. Ferrarius, Sigismundus, De rebus Hungaricae provinciae ordinis Praedicatorum, partibus quatuor, et octo libris distributi commentarii (Viennae Austriae, Formicae, 1637).

F. Romhányi 2010. F. Romhányi Beatrix: Pálos kolostorok a Pilisben. In: Tari Edit – Tóth Endre (szerk.): Laudator temporis acti. Tanulmányok Horváth István 70 éves születésnapjára. Balassa Bálint Múzeumért Alapítvány–Martin Opitz Kiadó, Esztergom–Budapest, 2010.

Guzsik 2003. Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Mikes Kiadó, Budapest, 2003.

Gyöngyösi 1988. Gregorius Gyöngyösi: Vitae fratrum Eremitarum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremitae. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, series nova, IX. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.

Hervay 2007. Hervay Ferenc Levente: A Pálos Rend eredete. In: Őze Sándor – Sarbak Gábor (szerk.): Decus solitudinis. Pálos évszázadok. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 57–65.

Hesz 2021. Hesz Árpád Attila: Boldog Özséb, a pálos rend alapítója a történeti irodalom tükrében. In: Magyar Sion, Új folyam 15. [57.] (2021) 1. sz. 41–61.

Hevenesi 1692. Gabriel Hevenesi SJ.: Ungaricae sanctitatis indicia. Sive brevis quinquaginta Sanctorum et Beatorum memoria Iconibus expressa, qui vel a Sede Apostolica, vel ab immemorabilis temporis communi populi consensu, vel Scriptorum probatorum authoritate, a Divi Stephani primi Regis tempore, in Ungaria viventes in Divorum censum venerunt. Typis Academicis, Tyrnaviae, 1692.

Koszta 2009. Koszta László: A pécsi püspökök a 14. század közepéig. In: Fedeles Tamás –Sarbak Gábor – Sümegi József (szerk.): A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai. Fény Kft., Pécs, 2009. 57–107.

Klaniczay 1964. Klaniczay Tibor: A magyar irodalom története I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.

Mályusz 1945. Mályusz Elemér: A Pálosrend a középkor végén. In: Egyháztörténet, 3. (1945) 1–4. sz. 1–53.

Mályusz 1971. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.

Mezey 1979. Mezey László: Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.

Révai 1915. Legenda. In: Révai Mór (szerk.): Révai nagy lexikona IXXI. Budapest, 1915. XII., 579–580.

Sarbak 1984. Sarbak Gábor: Gyöngyösi Gergely biográfiájához. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 88. (1984) 1. sz. 44–52.

Sarbak 2007. Sarbak Gábor: A pálos rendtörténet. In: Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.), Jankovits László – Orlovszky Géza (szerk.): A magyar irodalom történetei, I. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 228–235.

Scheffer 2020. Scheffer Miklós: Legenda vagy valóság? Boldog Özséb személye Gyöngyösi Gergely rendtörténeti krónikájában és szerepe a Pálos Rend megalakulásában. In: Egyháztörténeti szemle, 21. (2020) 2. sz. 21–39.

Swidzinski 2009. Swidzinski, Stanislaw: Die älteren Konstitutionen der Brüder des hl.Paul des Ersten Eremiten im Orden des Heiligen Augustinus sowie die Formung des Ordensmanes. Archivum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremitae II Fontes VI. Coesfeld, 2009.

Tarnai 1984. Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon. (Irodalomtudomány és kritika.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.

Török 1990. Török József: Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon. Panoráma Kiadó, Budapest, 1990.

Török–Legeza–Szacsvay 1996. Török József – Legeza László – Szacsvay Péter: Pálosok. Budapest, 1996.

Török 2003. Török József: A tizenharmadik század magyar egyháztörténete. (Keresztény századok.) Mikes Kiadó, Budapest, 2003.

VMO I/2. Pór Antal (szerk.): Vatikáni Magyar Okirattár, I/2. Gentilis bíbornok magyarországi követségének okiratai 1308–1311. K. n., Budapest, 1885.

 

[1] Guzsik 2003; Hervay 2007; Koszta 2009; Mályusz 1945; Mályusz 1971; Mezey 1979; F. Romhányi 2010; Sarbak 2007; Scheffer 2020; Tarnai 1984; Török 2003; Hesz 2021. Ez utóbbinak átdolgozott változata a jelenlegi tanulmány.

[2] Gyöngyösi, Gregorius, Vitae fratrum Eremitarum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremtae (Biblitheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, series nova, IX) (Budapest, Akadémiai, 1988).

[3] Gyöngyösi, I. m. 38–47.

[4] Török József – Legeza László – Szacsvay Péter, Pálosok (Budapest, Mikes, 1996) 5–35.

[5] Gyöngyösi, I. m. 33.

[6] Gyöngyösi, I. m.167.

[7] Swidzinski, Stanislaw, Die älteren Konstitutionen der Brüder des hl.Paul des Ersten Eremiten im Orden des Heiligen Augustinus sowie die Formung des Ordensmanes. Archivum Ordinis Sancti Pauli Primi Eremitae II Fontes VI. Coesfeld, 2009, 36. Meg kell jegyeznem, hogy jelenleg is hasonló előírás van érvényben. Továbbá a kolostor alapítóját nagyon erősen őrzi a ház lakóinak emlékezete, akár évszázadon is túlnyúlóan.

[8] Sarbak Gábor, Gyöngyösi Gergely biográfiájához. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 88. (1984) 1. sz. 1984, 50. Ezt támasztja alá Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon. (Irodalomtudomány és kritika.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 202.

[9] Török József: Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon. Panoráma Kiadó, Budapest, 1990, 91.

[10] Gyöngyösi 1988, 38. „Kezdődik Özséb testvér világi életének leírása.”

[11] Révai, Legenda. In: Révai Mór (szerk.): Révai nagy lexikona IXXI. Budapest, 1915. XII., 579–580.

[12] Klaniczay Tibor: A magyar irodalom története I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964, 62.

[13] Bzovius, Abraham, Annalium Ecclesiasticorum… Tomus XIII. (Coloniae Agrippinae, Boetzerum, 1616).

[14] Bzovius, 187. „In Hungaria, Beatus Eusebius Strigoniensis, Ordinis Eremitarum, Sancti Pauli primi anachoretae titulo, initium dedit.

[15] Ferrarius, Sigismundus, De rebus Hungaricae provinciae ordinis Praedicatorum… (Viennae Austriae, Formicae, 1637).

[16] Eggerer, Andreas, Fragmen panis… (Viennae Austriae, Cosmerovius, 1663). 1663, 74.

[17] Hevenesi Gábor, Ungaricae sanctitatis indicia. (Nagyszombat, Typis Academicis, 1692).

[18] Mályusz Elemér, Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, 257.

[19] Uo. 258.

[20] Annuario Pontificio per l’anno 1983 (Vatikánváros, Vatikáni Kiadó, 1983) 1248.

[21] Uo. 1247.

[22] Uo. 1242.

[23] Uo. 1240.

[24] VMO I/2. Pór Antal (szerk.): Vatikáni Magyar Okirattár, I/2. Gentilis bíbornok magyarországi követségének okiratai 1308–1311. K. n., Budapest, 1885, 180.

[25] Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2008. február 28-án engedélyezte Boldog Özséb nyilvános liturgikus tiszteletét.

 

Forrás és fotó: jelujsag.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41