Két szerzetes Somogy szívében

Miklósi
Somogy szívében, az erdő mélyén, a civilizációtól messze él két szerzetes, nagyjából úgy, ahogyan a világtól elvonult társaik tették azt évszázadokon át. Magukra főznek, takarítanak, és otthonukat is két kezükkel építik, immár négy évtizede. Mi visz rá valakit arra, hogy elsajátítson hajdanvolt építészeti készségeket? Hogyan él a világtól elvonulva, mégis számos falu hívőinek hitéletét ápolva a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség? Velkei Tamás kérdéseire adtak választ.

 

Galbavy Jenő prior atya sötétszürke habitusában invitál a konyhába a vesét kocogtató erdei autóutamat követően. Csak a tésztát kell még kifőznie az ebédhez, szabadkozik, az illatozó meggyleves és a vadas már kész. Láthatóan otthonosan mozog a tűzhely körül, előfordult, meséli, hogy húsz emberre is főzött, most csupán öten leszünk.

A konyha centrumában egy cserépkályha ad meleget, de a helyiség minden zugában talál érdekességet a kíváncsi szem. Körben edények, faragványok, kedves díszek. Az asztal körül álló székeket Jenő atya faragta a saját kezével. Nem is könnyű darabok, alig tudom megemelni, amikor az egyiket odébb helyezném. A konyhai míves székek mellett más bútorokat is az atya tervezett és készített, árulja el. Szükség is volt a munkájára, mert bár sokan segítik őket, Sipos Imre atyával, a közösség másik szerzetesével lényegében ketten kezdtek el felépíteni egy monostort szerzetesközösségüknek – ahogy a legtöbb rend, évszázadokon át. Otthonukban minden megtalálható, ami egy hajdani monostorban is: udvar kerengővel, konyha, kamra, ebédlő, háló, dolgozószoba. Utóbbi ajtaja előtt éppen egy macska ücsörög kíváncsiskodva. A bejáratot farkaskutyák vigyázzák.

A Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség megfogalmazott célja, hogy munkájuk, értékmentésük, mindennapi életük, imádságuk, tanításuk összhangban legyen az evangéliumokkal, és ez alapján Isten ügye környezetük megbecsülését válthassa ki. Segítsenek másokat is elvezetni a leglényegesebb felé. Jézus szavaira visszautaló szándék és felszólítás az egyházban: „Úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16). A lelkipásztorkodást közösségivé kell tenni – vallják az atyák –, hiszen az evangélium mindig közösségi. Azért lettek szerzetesek, hogy közösen, egymást segítve, erősítve keressék Istent. Kicsiny, csökkenő lakosságú somogyi falvak lelkipásztorai. Szükséges, hogy a szerteágazó munkájuk során legyen idejük lelki töltekezésre is. Csak az tud adni, aki maga is kap, magasabb szintről – vallják. Istenkeresésük helye a monostoruk, amelynek építése, puszta léte Isten transzcendenciájának jele.

Amikor azt kérdezem, honnan a tudásuk az építkezéshez, Jenő atya elmondja, egykor gépipari technikumot végzett, innen ered műszaki rajzoló készsége. Később elvégezte a restaurátor szakot a Képzőművészeti Főiskolán. Ez azonban még kevés lenne, hiszen kétkezi munkára is szükség van egy otthon felépítéséhez. „A híveinktől tanultuk meg a többi szakmát” – ad meglepő magyarázatot Jenő atya hamiskás mosoly kíséretében.

Szabadidejükben építették a templomot a hívek

„A lelkipásztori munka során nagyon sok területen segítünk, így megtanultunk sok mindenhez érteni” – osztja meg a tapasztalatot Imre atya, aki közben végez a délelőtti munkával, és csatlakozik hozzánk két környékbeli segítővel. Életük a példa rá. Akkor tanultak meg építkezni, amikor Miklósiban az első szerzetesházat emelték. Sok falubeli segített nekik, annak ellenére, hogy a kommunista rendszer enyhén szólva nem túlzottan preferálta az egyházi ingatlanok fejlesztését. A segítők között kőművesek is akadtak, akiktől Imre atya sokat tanult, idézi fel, miközben szed magának a levesből. Először csak falazott velük, majd egyre inkább elmélyedt a kőműves szakma titkaiban. Így fogtak neki Jenő atyával saját monostoruk építéséhez. Ahogy Sipos Imre fogalmaz, Jenő atya a kőfaragó, ő a kőműves.

Az egyre gyarapodó tudás birtokában Somogydöröcskén is felépítettek egy kis templomot. A falu históriája szomorú, egyben eklatáns példája a környékre jellemző történelemnek. A második világháború előtt a település az egyik legnagyobb evangélikus központ volt, lakossága szinte kizárólag svábokból állt. A háború után legalább 800 embert telepítettek ki, akiknek otthonába Felvidékről érkeztek kitelepített magyarok. Az évek során a fiatalok közül, aki tudott, elmenekült innen. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az első építési engedélyt 35 évvel a háború befejezését követően adta ki a hatóság – templomépítésre. A betelepített katolikusok ugyanis egészen addig egy tömésházban jöhettek össze liturgikus alkalmakra.

Akkoriban 15 forint gyűlt össze a vasárnapi perselybe, ezt tudván, a kommunista hatalom helyi képviselője azt mondta Jenő atyának: „Ezért a pénzért nem megy segíteni maguknak senki.” „Pénzért ne is jöjjenek”, válaszolta Jenő atya. „A tanácselnök ezt látva jobban megbecsült bennünket. A rendszerváltozás felé közeledve azt mondta: »van a faluban két istálló, ami életveszélyessé vált, ha lebontják, maguké lehet az építőanyag«. Meghirdettük, összejött vagy hetven ember, egy hét alatt végeztünk a munkával” – emlékszik vissza a két szerzetes.

A templomépítés megmozgatta az embereket, sokan jöttek a szabadidejük terhére segíteni. Jenő atya tervezte a kis templomot. A falak felét ketten emelték, a fennmaradó részt kőművesek. Azóta több évtized telt el, a szerzetesek 18 egyházi épületet hoztak helyre Somogyban. Közel 40 éve építik, szépítik saját monostorukat és a környezetét is, sokakat megérint hűséges kitartásuk. Igyekeznek rendjük szellemiségéhez méltó épületet alkotni. Amit nem tudtak, ellesték más egyházi épületeket tanulmányozva, illetve művészettörténeti, építészeti szakkönyvekből. Ilyen volt például a boltozat vagy a kötések kialakítása.

Amikor rákérdezek, miért maguk bajlódnak a munkával, megemlítik egy Pest megyei ismerősük esetét, aki az egyik templomablak helyreállítására kért árajánlatot. 25 millió forintért vállalta volna el egy cég a munkát. Olcsóbb, ha maguk erejéből építkeznek, vélekednek. A fizetésük legnagyobb részét rendjük otthonának kialakítására fordítják. A maguk emelte monostor külső falainak 95 százalékát Imre atya húzta fel; míg Jenő atya a nyílászárók kőkereteit készítette el. Talentumát a híres andocsi kegytemplomban is kamatoztatta. Ott a helyi plébániának nyújtott segítséget, mert Andocson is nehézségbe ütközött volna a vállalkozó által megjelölt forrást előteremteni.

Amikor a párttitkárnak elfogyott a gyógyteája

Tervük, hogy ha elkészülnek a saját templomukkal, a környező falvak híveinek húsvéti, pünkösdi, karácsonyi miséit ott tarthassák meg. Manapság tizenegy település lelkipásztori tevékenységét látja el a két szerzetes. Egy-egy papra jut négy „éjféli mise”, mondják mosolyogva, s az idézőjel indokolt, hiszen ahhoz, hogy mindenhova eljussanak, az egyik faluban előbb, máshol kicsit később kezdik a misét.

„Egy szerzetesközösség ereje abban rejlik, hogy évtizedeken át helyben van, megismeri a híveket, akik számíthatnak rá” – szögezi le Imre atya, miközben körbevezet a monostorukban. Ennek szellemében adják közre harminc éve azt a – kaposvári egyházmegyében elsőként indított – újságot, amelyet maguk írnak, szerkesztenek és terjesztenek a hívek között. A Magvetés című kiadvány segítségével (is) összefogják a rájuk bízott tizenegy települést.

„A munka közben sok emberrel találkozunk, beszélgetünk idősekkel, megismerünk különböző sorsokat. Sok történetet hallottunk, ezért elindítottunk egy sorozatot Életsorsok címmel, amelyben a 20. század elevenedik meg az emberek életén keresztül” – tudom meg vendéglátóimtól.

A kiadványokban megelevenednek emberi sorsok: sváb kitelepített, aki később visszatért szülőfalujába, felvidéki betelepített, málenkij robotra elhurcolt, valamint kulák- és apácasorsok. Ahogy Imre atya fogalmaz, az utolsó pillanatban rögzítette a századunkat, történelmünket meghatározó, jellemző sorsokat: az interjúalanyok többsége már nem él.

A kamrába érünk. Imre atya – aki biológus végzettséggel rendelkezik – gyógyteákat is készít, amelyek receptjét évtizedekkel ezelőtt Szalai Miklós halimbai esperestől örökölte meg. Feleleveníti: a szocialista rendszer megtiltotta az egyházfinak, hogy kutatásai anyagát megjelentesse, hiába szerette volna összegezni egy könyvben az eredményeit. Mi több, egy időre még a működéstől is eltiltották, egészen addig, míg a környék párttitkárának el nem fogyott a gyógyteája, és meg nem kérte Szalai atyát, hogy készítse el számára a keveréket. Mielőtt a híres pap távozott e világból, receptjeiből egy-egy példányt hagyott a veszprémi püspökségre, a Bakonyi Természettudományi Múzeumra és Imre atyára. (Azóta egyébként megjelent a neve alatt a könyv; korábban ugyanis csak partizánkiadást ért meg a tudományos munka.) Imre atya a környező erdők-mezők gyógyfüveit gyűjti, amivel magukat és a hozzájuk forduló környékbelieket kúrálja.

Lovaglás lehetőségével ösztönöztek tanulásra

„A Jóisten bennünket őrt állónak rendelt” – jegyzi meg Jenő atya, akinek egyik felmenőjének rokona volt Bessenyei György, a felvilágosodás költője. A humanizmus, a tudás iránti szomj tehát genetikailag kódolt mindkettőjükben. Benyitunk dolgozószobájukba, ahol könyveiket gyűjtik, és ahol szabadidejükben olvasnak. Elmondják: ha selejtezésről hallanak, felkeresik a helyet, és igyekeznek az őket érdeklő könyveket beszerezni. A szobában egymás mellett sorakoznak az építészeti szakkönyvek, egyházi témájú kötetek, valamint filozófiai, természettudományos, művészeti és szépirodalmi művek. Itt találhatók Imre atya saját könyvei is. Elém tárja a 20. századi sorsokat bemutató köteteket, a helytörténeti kiadványokat: Miklósi, Zics, Törökkoppány történetét feldolgozó könyveit, valamint Az evolúció misztériuma címmel legutóbb megjelent művét. A biológus szerzetes atya ugyanis elismert evolúciókutató. Jó tudni, hogy a korábban a materializmus bizonyítékaként emlegetett evolúciónak van keresztény értelmezése is.

Tudásukat igyekeznek minden módon kamatoztatni. Rengeteg diákot korrepetáltak az évtizedek alatt fizikából, kémiából, matematikából, sokakat segítettek érettségihez a környéken, sőt, még Kaposvárról is hoztak hozzájuk tanulókat. Volt köztük olyan diák, aki két bukás után kereste fel őket – később sínre került az élete.

Amíg volt lovuk, Imre atya a hittanra tanított gyerekeket azzal (is) ösztönözte a tanulásra, hogy aki jó osztályzatot kapott és volt misén, felülhetett a hátasra. „A hitoktatásban egy ló többet ért akkoriban, mint öt pap” – mondja tréfálkozva Jenő atya. Több olyan hátrányos helyzetű diák is tanult náluk, aki később elvégezte az egyetemet.

A monostort körbevevő erdőbe megyünk. Leülünk a fák tövében egy padra, hallgatjuk, ahogyan a szél játszik a kopaszodó ágakkal. Sokáig meg sem szólalunk, csak szemléljük a monostort, négy évtized munkájának gyümölcsét. „Boldogok leszünk, ha tevékenységünk jutalmaként éppenhogy becsusszanhatunk a mennyországba” – töri meg Jenő atya a hallgatást. Rendtársa nem szól, csak bólogat.

 

Forrás és fotó: kepmas.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41