Ugrás a tartalomra
normál Hazai
2018. április 14. 13:45
Mátraverebély-Szentkút

Pizzaballa érsek beszéde a szerzetesi zarándoklaton

2018. április 14-én - a közös szerzetesi zarándoklaton - Pierbattista Pizzaballa ferences szerzetes, jeruzsálemi érsek volt a magyar szerzetesek vendége, a nap egyik előadója. Előadása itt olvasható.

Mindenkit sok szeretettel köszöntök ezen a szép helyen. Nagyon jó látni együtt ilyen sok szerzetest, főleg férfi szerzetest. Szentföldön is ugyanilyenek az arányok. 623 férfi szerzetes, és több, mint 1000 női szerzetes van a Szentföldön. Egészen biztos, hogy az egyházban ez valamilyen módon az anyaságot fejezi ki. Egy olyan típusú szerzetességet, ahol a női szerzetességre nagyon nagy szükség van az egyházban.

A téma, amit hoztam, az apaság és anyaság a szerzeteséletben. Különösképpen szem előtt tartva Szent Józsefet ebben az előadásban. A Máté evangéliuma 23. fejezetének, 8-12. versével fogunk kezdeni. „8Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. 9Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. 10Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. 11Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz. 12Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Miért van az, hogy az egyház a mai gyakorlatában nyilvánvalóan ellentmond ennek az evangéliumi passzusnak? Hiszen a papokat atyának szólítják, hiszen a növendékek képzésében magiszterek, mesterek képzéséről beszélünk. Novícius mester, klerikus mester. Miért van ez? Jézus idejében más értelemben használták ezeket a kifejezéseket. Az atya és a mester mindenképpen hatalmat és tekintélyt fejezett ki abban az időben, jobban, mint ma. Mert manapság ezeknek a megnevezéseknek inkább a szolgálatot kellene kifejezni, nem pedig a hatalmat. Ugyanebben a fejezetben, a 26-28 versig Jézus ezt meg is magyarázza. „26Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz.27Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. 28Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” Vagyis, amikor mi használjuk ezeket a kifejezéseket, hogy atya és mester, akkor mindig ezt a szolgálat értelmet kellene szem előtt tartani. Az első levél a tesszalonikieknek 2. fejezete, az 5-12 versig így ír: „5Egyáltalán nem szokásunk a hízelgő beszéd, amint tudjátok, sem a kapzsiság alkalmának keresése – Isten a tanúnk erre. 6Az emberek elismerését sem kerestük, sem a tiéteket, sem másokét. 7Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. 8Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket. 9Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. 10Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. 11Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket 12úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket.” Ahogyan Szent Pál itt írja: a tekintélyt ő, mint anyai és apai szeretetet képzeli el illetve adja elénk, és ő ezt érti tekintély alatt, ezt a fajta szeretetet. Pál a tesszaloniki embereknek apa is volt és anya is volt, mert ő nemzette őket a hitre. Az apaság és az anyaság mindig együtt jár a születéssel, a nemzéssel, és nyilván a mi esetünkben a hitre való szüléssel. Egy szerzetes testvér annyiban lesz atya, amennyiben az ő léte, az ő jelenléte, az ő személyisége Istennel való találkozás, és az Istennel való kiengesztelődést szüli meg, azt hozza létre az emberekben. Ahogyan itt Szent Pál is írja: azért lettem apa és anya, mert szerettelek benneteket, mert kedvesek voltatok, vagytok nekem. Ugyanígy, az apaság és az anyaság csak annyiban tud megvalósulni, amennyiben azt a másikat szeretem és elfogadom, ő kedves számomra. Mivel kedves nekem, mivel szeretem őt, ezért tudok apa és anya lenni. Nem csak arról van szó, hogy a másiknak a szívét elérem azzal, hogy amit mondok vagy teszek és vagyok, hanem nyilván ez az én szívemből indul, az én szeretetemből indul, és az én szívemből éri el az ő szívét. Szent Józsefnél ez egészen világosan látszik. Hiszen Szent József nem emberi módon nemzette Jézust.  Saját emberi apaságát kellett egy bizonyos módon megtagadni, azért, hogy helyet adjon az Istennek. Istennek, aki Jézus apja. Csak nagy szeretet tud erőt adni ehhez az önmegtagadáshoz, amely a másiknak helyet biztosít ilyen módon. Hiszen ez a hitünknek, a húsvétnak a központi üzenete: Isten, aki önmagát megtagadja értünk. Amiről szó van, az az atyaság, és nem az emberi apaságról, atyaságról beszélünk, hanem Isten atyaságáról. Más szavakkal: apának lenni, atyának lenni, azt jelenti, hogy Krisztust nemzeni a másiknak, és ez nyilván csak akkor lehetséges, hogy ha előtte Krisztus megszületett bennünk, Krisztus él bennünk. Ez a szerzeteseknek egyfajta paradoxon, de ahhoz, hogy az ember atya lehessen, először fiúvá kell válnia. Isten fiává, Isten gyermekévé, a mennyei Atyáévá. Hiszen a Krisztussal való találkozásodban, a te személyes megtérésedben pontosan Istennek az atyaságával találkozol. Azzal, hogy Krisztus megszületett benned, jelen van benned, azzal tudod tovább adni te is Istent a világnak.

Az első pontunk az, hogy az atyaság elsősorban nem szerep, hanem szolgálat. De egy olyan szolgálat, ami a fiúnak a szolgálata. Nem a szolgák szolgálata. Igen, ahogy ezt hallottuk Jézustól is, hogy nem vagytok már szolgák, mert a szolga nem ismeri el az atyja akaratát, a fiú pedig igen. Hiszen a szolga azért teszi, mert megparancsolják, mert az a kötelessége, a fiú pedig azért teszi meg, mert szeretetkapcsolata van az Atyával. Hiszen az atyaság, mint szolgálat, gyermekeket nemz, ám az atyaság, mint tekintély, nem szül mást, csak magányosságot. Az atyaság témája például konkréttá válik az engedelmesség témakörében a szerzetességben. Saját negyven éves szerzetesi tapasztalatomról beszélek. Amennyiben az atyaság ilyen szerepkörű a közösségen belül, akkor az engedelmesség folyamatos alkudozássá válik, ám ha az atyaságot szolgálatként fogjuk fel, akkor az engedelmesség könnyűvé válik.

A Szentföldön az egyház elsősorban a szentségi jelentőségére hívja fel a figyelmet, azt húzza alá. Az egyház nem egy törzs, nem egy társadalom. A Szentföldön egészen jellemző az, hogy ha valaki keresztény, az egy bizonyos törzshöz, valamelyik arab törzshöz tartozik; amelyik keresztény, valamilyen olyan társadalmi csoporthoz tartozik, amelyik az identitását keresztényként határozza meg. Attól még nyugodtan lehet valaki ateista is, tehát nem a hit miatt nevezik magukat kereszténynek, hanem így azonosítják önmagukat. Nyilván ez a jelenség nem csak a Szentföldön van, hanem a világ más részén is, de a szerzetességnek a Szentföldön különösen az a szerepe, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kereszténység nem csupán csak - hogy úgy mondjam - kultúra kérdése és egyfajta életstílus, hanem az ember Istennel való személyes kapcsolatát jelenti. Elsősorban a szerzetesség az Isten atyaságára hívja fel a figyelmet.

A másik nagyon fontos terület, ahol kifejeződik a szerzetesi életben az anyaság és az apaság, az a közösségi élet. Egészen konkrét módon fejeződik ki a testvéri életben ez a két dolog. Egészen biztos, hogy minden szerzetesi családnak, minden spiritualitásnak a hagyományában megvan az apaság és az anyaság szerepe. Mivel én ferences vagyok, nálunk Szent Ferencnek a remeteségnek adott Regulájában olvassuk ezt, hogy: ”A remeteségben élő testvérek, felváltva töltsék be az anya és a gyermek szerepét. Akik az anyák, azok gondoskodjanak a gyermekeikről és fordítva.” Persze nyilván egy ilyen apaság és anyaság, ami egy ilyen közösségben kifejeződik, az sohasem lehet csak önmagára vonatkoztathatott valami. Hanem ennek olyan módon, fénnyé, lámpássá kell válnia, amit tartóra tesznek, hogy a világ számára is látszódjék ez. Ne legyen bezárkózott, önmagára vonatkozó, csak önmaga körül forgó szerzetesség, akkor tud tanúságot tenni.  Az a típusú szerzetesi élet, ami a környezetében legalább kérdéseket nem támaszt, vagy nem provokálja a környezetét valamilyen módon, abban a szerzetesi közösségben egészen bizonyos, hogy hiányzik az apaság és az anyaság, és ez a fajta aspektus.

Két rizikó van az egyházban és a szerzetesi életben is. Az egyik veszély egyfajta spiritualizmus, amelyik túlságosan a belsőkre koncentrál, és elhanyagolja a külső kapcsolatot. A másik a fundamentalizmus. A fundamentalizmus, ami az ő számára azt jelenti, hogy a szabályaink kőbe vésettek, fixek, megváltoztathatatlanok, amitől eltérni nem lehet. A probléma mind a kettővel az - a spiritualizmussal és a fundamentalizmussal is -, hogy lehetetlenné teszi ezt a fajta életadást a világ számára. Mert leegyszerűsíti a dolgokat, pedig a misszió, az életadás, az atyaság, a kifelé való kapcsolatok nem egyszerűek. Nem lehet se a spiritualizmusnak se a fundamentalizmusnak a leegyszerűsítő válaszaival előbbre jutni. A szerzetesi testvéri közösségnek egészen biztosan valami olyannak kell lenni, ami nyitott arra, hogy találkozzon a világgal. De ugyanakkor, ki kell, hogy fejezze tagjainak az új hovatartozását is.

„48De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám s kik a rokonaim?” 49Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: „Ezek az anyám és testvéreim! 50Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.” (Mt 12, 48-50) Isten akaratának a teljesítése a mi életünkben tesz minket Isten gyermekeivé. Ebből a gyermekségből fakad aztán a mi atyaságunk. Életet adni a világban, a világnak. Ez a fajta atyaság a szerzetesi életben életadást jelent. Krisztust nemzeni, Krisztust hozni létre, hitet adni. Nyilván ez nem egy elméleti dolog, hanem nagyon is konkrétan nyilvánul meg azokkal a személyekkel, akikkel kapcsolatban állunk. A munkatársainkkal, akikkel találkozunk az iskolában, a szolgálati helyeinken stb. Persze ez nagyon sokszor értetlenséghez és frusztrációhoz vezet. Ezek a fajta értetlenségek, problémák legjellemzőbb módon a testvéri közösségen belül, és a közösség és a világ kapcsolatában fejeződnek ki. Hiszen a testvéri közösség nem csupán egy olyan csoport, amelyik jól elvan együtt. Hanem Krisztus teste is. Krisztus teste, amelynek ki kell fejeznie minden ember számára az üdvösséget. A testvéri közösség nem egyfajta idilli, tökéletes közösség, ahol nincsenek problémák. Máté 18. fejezetében egy egész sort találunk, egy egész listát felsorolva ezekből a közösségen belüli problémákból. Ám ez a Máté 18. fejezet húsvéti perspektívában született és olvasandó irat. A húsvéti perspektíva azt jelenti, hogy a halál és föltámadás dinamikáját a közösségben képes vagy megélni. Meghalni és föltámadni. Újból meghalni és újból föltámadni. Hiányzik a testvéri közösségből a prófécia, meg a provokáció akkor, hogy ha nincs meg benne ez a fajta helyet adni tudás, amit Szent Józsefnél látunk; hogy tudja megtagadni önmagát, és lemondani a saját akaratáról, és nem elsősorban önmaga miatt, hanem meghalni annak az Istenért. Az atyaságnak egészen biztosan a kifejeződése az a szeretet, amelyik túlmegy, amelyik nem kalkulál, hanem túllép. Hiszen Szent József esetében látjuk, hogy ő sem számíthatott nagyon, amikor kimondta, - nem mondott semmit - hanem amit tett. Nem volt ez a fajta emberi számítgatás jelen, hanem pontosan az erről való lemondás miatt tudott atyává válni és életet adni.

Három pontban szeretném összefoglalni kicsit a dolgokat. Az egyik az, hogy ahhoz, hogy atya lehess, ahhoz mindenképpen ki kell lépni magadból. Tehát ha úgy tetszik, élj de-centrálisan. Kilépni magadból, ez a lényeg. Az első lépésben nem te magad vagy a vonatkoztatási pont, hanem a Jóisten. Ahhoz, hogy atya lehess, a második pont: elsősorban először fiúvá kell lenned. Nem szolgává, hanem fiúvá. Így tudsz majd együttműködni Istennel, az ő világot üdvözítő munkájában. Életadó munkájában. Harmadik pont pedig, hogy a saját emberségünket testvérként megélni, nem szerepekben, hanem a testvéri kapcsolatokat helyezni első helyre. Ezek kellenek ahhoz - nyilván itt a férfi szempontokról beszélek - hogy az ember igazán férfivá váljon, hiszen egyrészt annak születünk, de azzá is válunk, pontosan ezeken a lépéseken át. Akkor tud a férfi nemzeni, hogy ha ő maga is nemzett, akkor tud életet tovább adni, hogy ha ő maga befogadta ezt az érzést. Aki befogadja ezeket, aki hajlandó maga is újjászületni, megszületni az Istentől, az lesz képes utána maga is életet adni, kapcsolódni ezzel Isten életet adó munkájába.

A Szentföldön ez utópiának tűnik. Nyilván hallgatjuk mi is a híreket, tudjuk, hogy a Szentföld környékén súlyos katonai feszültség van, folyamatos háborúskodás, értelmetlenség és szeretetlenség. Nyilván ebben az összefüggésben, úgy tűnik, hogy ezek a szép gondolatok, amik a szülésről, az atyaságról szólnak, hogy ezek valójában nem mások, csupán csak szép gondolatok, amiknek a megvalósulása nagyon-nagyon messze van. Hiszen a különböző vallási felekezetek között is olyan erős gyűlöletek, feszültségek vannak, és ez nem a születésről, az élet átadásról, hanem a halálról beszél. De azt gondolom, hogy pontosan a szerzetesek szerepe a Szentföldön is, meg itt is, hogy mindezek ellenére, mégis van lehetőség arra, hogy ezt a szabadságot, Istennek ezt a szabadságát az ember megélje és továbbadja. Nem a helyzetből kell kiindulni, hanem a hivatásból! Hiszen, hogy ha az ember a helyzetből akar kiindulni, akkor sok remény nincs. Hogyha a hivatásból indulsz ki, abból, amit kaptál a szívedbe, akkor semmi nem tud téged megállítani. Ilyen reményteli ok Szíriában az ottani szerzetesek jelenléte. Az, hogy ott maradtak a halál, a rombolás tengerében is. Ott maradnak, jelen vannak és mind a keresztények, mind a muzulmánok között. Vagyis, hogyha benne van a szívemben ez a hivatás, mélyen benne van gyökerezve az, hogy Krisztusnak a gyermeke vagyok, akkor semmi az égvilágon nem tud megakadályozni engem abban, hogy ezt kifejezésre is juttassam és megvalósítsam, és én magam is életadóvá tudjak válni. Saját tapasztalatomból tudom. Több, mint egy évtizeden keresztül a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetőjeként, most pedig, mint a jeruzsálemi patriarchátus vezetőjeként állandó kísértés a számomra, hogy az ember benne van egy szerepben, vagy szerepekben, a problémáknak a sokasága elárasztja, és hogyha nem találkozna emberekkel, hogyha nem találkozna tanúságtételekkel, akkor egész biztos, hogy elveszítené a reményt, de így nem.

Gondolom, hogy nektek ez a nap egy kicsit pihenés is, és kikapcsolódás is. Kívánom azt, hogy egyre több zarándoklat legyen Magyarországon. Így is már elég sok van. Ahogy itt a gyóntatóudvarban a bűnbánati kápolna oltára, ami a Szent Sír-bazilikából került ide és a harmincas évekből származik, kifejezi azt a kapcsolatot, ami titeket összeköt a Szentfölddel. Úgy, mint ahogyan ez a mai nap is kifejezi azt. Mindenkinek további szép napot kívánok!

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41