Rendrakás a cisztereknél: Rubovszky Rita az iskolai főhatóság új vezetője

Budapest
A Válasz Online idén júniusban cikksorozatban mutatta be, miért sújtott le a Vatikán a magyar ciszterci vezetésre. Az átvilágítási folyamat még tart, de a „rendrakás” részeként új elöljárót kapott a Ciszterci Iskolai Főhatóság. Az új vezető az a Rubovszky Rita, aki a 2022/23-as tanév végén – váratlanul – távozni kényszerült a Patrona Hungariae Iskolaközpont főigazgatói posztjáról. A szakemberrel a Szív újságban Tornya Erika készített beköszönő interjút – a szöveget most a jezsuita magazin és lap együttműködése keretében közlik.

 

− A tizenkét év, amit a Patrona Hungariae Iskolaközpont élén töl­tött, komoly nyomot hagyott az in­tézményen. Mik voltak munkájának a súlypontjai, mire kellett figyelnie, mire büszke, amit hosszú távon to­vább fog vinni az iskola? 

− Elkészítettem a Patronában egy nagyon világos programot. Abból indultam ki, hogy ez volt az egyike annak a kevés katolikus oktatási in­tézménynek, amelyek a szocializmus alatt is működtek, ezért adottak vol­tak azok az értékek, melyeket a régi működése alatt megtartott. Hiszen a Patrona egyfajta értékmentő bázis volt a szocializmus alatt. Nagyon sok olyan lánynak jelentett menedéket, akik politikai okokból a társadalom­ból kivetettek voltak, és itt otthonra leltek, legyenek városiak vagy vidé­kiek. Azóta persze változott a világ; szabad országban, szabad vi­lágban, nagyon megváltozott egy­házban már mások az iskolával szem­beni követelmények. A gimnáziumról tizenkét évvel ezelőtt azt mondtam, hogy ne mentsvár legyen, hanem a keresztény értelmiségi nő nevelésé­nek a színhelye. 

− Megtörtént a szerzetesi fenntar­tású iskolák működésének a „nyitá­sa”, hogy a védekezés helyett a bátor kilépés legyen az alapvető hozzáál­lás? 

− A szerzetesi iskolák sokszor vál­ságos időkben is olyan világítótor­nyok voltak, amelyekhez akár a tár­sadalom nem vallásos, krízisben lévő tagjai is tudtak kapcsolódni. Itt Mária Teréziától egészen a zsidóüldözése­kig nagyon sok példát mondhatnék, ahol a katolikus iskola sokkal többet jelentett, mint a tudásátadás helyszí­nét. Úgy gondolom, hogy a katolikus iskolák a mai magyar társadalom­ban ilyen szerepet kell hogy játs­szanak. Arra biztattam a gyerekeket és a kollégákat is − mind kulturális, mind tudományos, például nevelés­tudományi területen −, hogy bátran lépjenek ki ebből a bástyaszerepből. Az örök evangéliumi értékeket első­sorban a hagyomány által tudjuk köz­vetíteni, ugyanakkor minden kornak a saját kontextusában kell ezeket ér­telmeznie. 

− A gyakorlatban hogyan történt ez a nyitás? 

− Nagyon fontos volt a Patronát in­tegrálni az ország kapcsolati hálójá­ba mind a kultúra, mind a tudomány színterén, mind a programok szint­jén. Arra törekedtünk, hogy diákja­inknak lehetőséget kínáljunk az éle­tüket érintő és befolyásoló témákkal iskolai keretek között is találkozni, köztük eligazodni, személyes állás­foglalást kialakítani. Megpróbáltuk holisztikusan kezelni az iskolát azzal, hogy az általános iskola visszatért az alapító anya által álmodott személy­központú szemlélethez. Nagyon büsz­ke vagyok arra, hogy ez sikerült, hi­szen a régi hagyományokhoz való ragaszkodás érték, de könnyen bék­lyóvá is válhat. 

− A szerzetesi élet keretein belül megélt kreatív hűség az alapítók ere­deti karizmájához, az első küldetés­hez való visszatérést jelenti, de úgy, hogy evangéliumi válaszok szülesse­nek korunk égető kérdéseire is. Erre gondol, amikor a kor kontextusáról beszél? 

− Igen, erről van szó. Számomra na­gyon lényeges a pedagógiában a kontextualitás, amit mindig bámulok az evangéliumban, ahol Jézus a rabbik nyelvén beszél, olyan hasonlatokat alkalmaz, hogy a hallgatóság értse azt, amit mond. Ez a kontextualitás minden korban meg kell, hogy jelen­jen a pedagógiában. A pedagógus­nak nem a konzerv paneleket kell egy olyan generációnak átadnia, aki eb­ből már nem ért semmit, hanem úgy kell megőriznie az eredeti üzenetet, tanítást vagy akár szabályt, hogy az új generáció képes legyen megérteni. 

− Mi jellemezte az elmúlt években a munkakörnyezetét? 

− A fenntartó részéről nagyon sok szabadságot kaptam, és ez nagy se­gítség volt. De kihívások is értek, hi­szen a múlt és a jövő minden olyan szerzetesi iskolában összecsap, amely működött a szocializmus alatt. Ezek az iskolák egyfajta „márkaként” van­nak jelen a magyar katolikus társadalomban, de a múlt miatt megvannak a maguk nehézségei is. A covid idő­szak is megnehezítette a munkánkat, és az utóbbi másfél év tanári elégedet­lenségei is megjelentek a gimnázium tanári karában. Tőlünk is több tanár ment most el a tanév végén. A gimná­ziumi tantestületeket lényegesen ne­hezebben érintette ez a helyzet, mint az általános iskolaiakat. A tanárokban Magyarország-szerte viaskodik a hivatáshoz és a gyerekekhez való hűség és az anyagi realitás. Ezt igen nehéz volt vezetőként kezelni, és tisztában vagyok azzal, hogy a jövőben fenn­tartói oldalról is foglalkozni kell majd ez­zel a valósággal.

− A Patronát, ahol ön dolgozott, mennyire jellemezte, hogy az elége­detlen tanárok bevonták a diákokat is a politikai munkájukba? 

− Nagyon hangsúlyoztam, hogy a gyerekeket ebbe ne vonjuk bele. Még akkor sem, hogyha sokan más­ként vélekednek erről országszerte. Nem gondolom azt, hogy egy nyolc-, tíz- vagy tizenöt éves tanulónak dolga egy országban rendszerszintű problé­mákról gondolkozni. 

− Mi jellemzi a szerzetesi iskolák pedagógiai munkáját? 

− Segítség volt számomra, amikor felismertem, hogy a szerzetesi oktatás gyakorlatilag mindig alternatív volt. Manapság nagyon divatos reformpe­dagógiai iskolába járatni a gyereket, amiről azt gondoljuk, hogy Montes­sori, Steiner, Freinet stb. fejlesztették ki. Ha megnézzük az elmúlt évszáza­dok szerzetesi nevelését, az alternatív oktatás ott jelent meg először. A szalé­zi, piarista, jezsuita nevelés mind tar­talmazott személyközpontú elemeket. Egy jó katolikus iskola nem normatív, deduktív módon csak ismeretet ad át, hanem a személyt növeli. A kezdet­től fogva Isten képmására teremtett személyt. Tehát, ha lehet ilyen bátran fogalmazni, akkor az alternatív isko­lának az eredeti, katolikus definíciója számomra nagyon izgalmas, és az lesz a jövőben is, akárhol vagyok. Szerin­tem ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert nincsen benne a magyar kato­likus értelmiségi köztudatban, hogy erre büszkék legyünk. 

− A lisszaboni találkozón Ferenc pápa által említett globális nevelé­si egyezmény mennyiben segíti a fi­atalok felnőtté nevelését? Fontos-e a pedagógiai célok között a felnőtté nevelést külön hangsúlyozni? 

− Azok a fiatalok, akik hazajöttek a világtalálkozóról, felhívták a figyel­memet arra, hogy a metróállomá­sokon meg a különböző standokon látták a globális nevelési egyezmény pontjait, amelyet a Nevelési és Kultu­rális Dikasztérium megfogalmazott, és amelyről szerintem nagyon sokat kellene beszélni Magyarországon is. Ennek a nevelési egyezménynek az a lényege, hogy a nevelés nem kizá­rólag az iskola falai között történik, és nem is maradhat meg az iskola falai között. Úgy fogalmaz, hogy az érett személy nevelése azért feladatunk, mert újra kell szőnünk a kapcsola­tok szövetét, hogy egy igazságosabb, szolidárisabb, testvéri emberiséget hozzunk létre.

És ebben a mondat­ban két nagyon lényeges elem áll. Az egyik a személy, és a másik a közös­ség. Amikor a személyről beszélünk, akkor – ahogyan azt a pápa a lissza­boni nyitóbeszédében mondta a fi­ataloknak − az Isten téged neveden szólít. És ebbe a néven szólítottság­ba mindenki beletartozik. Amikor ezt hangsúlyozza a pápa, akkor egyben fölhívja mindazok figyelmét, akiknek a hivatása bármilyen módon össze­függ a neveléssel, hogy akárki kerül kapcsolatba a nevelővel, a nevelőnek úgy kell hozzáfordulnia, hogy ráéb­ressze azt a másik embert, hogy né­ven szólította az Isten. A nevelő nem hatalmi pozícióból van jelen ebben a helyzetben, hanem a társteremtő hozzáállásával nevel. A nevelés a teremtés része. A lisszaboni egyetemen most a pápa azt mondja az egyetemis­táknak, hogy ha fölteszed magadnak azt a kérdést, hogy „ki vagyok én, hol vagyok én a kereszténységben, az Isten akaratában”, akkor vagy érett fel­nőtt személyiség, hogyha azt is meg­kérdezed, hogy „és hol a testvérem”. Ha csak saját magadról kérdezel, nem vagy érett, felnőtt személyiség. Ez ta­lán felhívja a figyelmet arra is, hogy a globalizáció nemcsak negatívu­mokat hordoz, hanem felelősségünk a globalizációval a katolikus egyház eredeti, egyetemesként való értelme­zését is visszaadni.

− Ha sikerülne egyetemesen szemlélni az egyházat vagy a vilá­got, az segítene áttörni a beállt „bu­borékok” falait és értékek mentén történő párbeszédbe lépni? 

− Talán abban segítene, hogy meg­tanuljuk a múltat és jövőt helyesen kezelni. Érdemes lenne kihúzni ma­gunkat lassanként abból az állandó, önmagunkkal vívott párbeszédből, hogy mit konzerválunk, és mit nem. Érdemes lenne kilépni a konzervatív−liberális paradigmából. A múlt az is­teni irgalom, a jövő a gondviselés teo­lógiájában értelmezhető. 

− A nyugati világra mi a jellem­ző ebből? 

− Minden országnak megvannak a maga kísértései. Van, ahol a katoli­kus iskolák folyamatosan meg akar­nak felelni a társadalmi mainst­reamnek. Ha a hitoktatás társadalmi kérdések boncolgatásának színterévé válik, az sem helyes. A woke ideológi­ák elfogadása, a megfelelési kényszer sem helyes, ilyenkor rosszul értelme­zik a nyitottságot. Talán az segít, ha arra tanítjuk a gyereket, hogy felelős­sége van. Az élet teljes körű bebiztosí­tásának hamis ígérete elveszi az egyén felelősségét. A fiatalnak meg kell ta­nulnia, hogy hibázhat, nem kell tö­kéletesnek lennie. Ha a kereszténység hagyományos értékeit nem a szabály oldaláról, nem a törvény által köze­lítjük meg, hanem a szabadság olda­láról, akkor a fiatal meg tudja érteni a kereszténység radikalizmusát, és ki mer lépni a felelős életbe. Azt mondja Ferenc pápa, hogy ta­nuljunk a fiataloktól. És ez azért lé­nyeges, mert csak az tud felnőtt ke­resztény embert nevelni, aki maga is felnőtt és érett keresztény, képes a köl­csönösségre, partnerségre. A „kisko­rúsított nevelő” csak kiskorúsított embert képes nevelni. Ezért aztán a gyerekek egy része korán eltávolo­dik a közoktatástól, és egy saját alter­natív életet kezd élni az iskola mellett, mert érzi, hogy kiskorúsítják. Tehát a katolikus iskolának szerintem az is nagyon lényeges feladata, hogy a pe­dagógusokat meghagyja saját szabad­ságukban, érett felnőtt keresztényként élni, mert akkor fognak érett felnőtt­ként mintát mutatni a gyerekeknek. 

− Ezekkel a komoly tapasztala­tokkal a háta mögött hogyan áll az új megbízatása, a Ciszterci Iskolai Főható­ság vezetésének feladata elé? Biz­tos, hogy komoly kihívásokkal fog szembesülni a jelen – nehéz és pre­cedensértékű – helyzetben. Egyálta­lán, miért vállalta el? 

− A nyár folyamán több komoly megkeresést kaptam, a napokban pedig hosszas gondolkodás után el­fogadtam a felkérést, hogy a Ciszter­ci Iskolai Főhatóság vezetője legyek. Ez azt jelenti, hogy én leszek az összes ma­gyarországi ciszterci intézmény fenn­tartói jogának gyakorlója. Így átke­rültem iskolaigazgatóból fenntartói szerepbe, de ugyanúgy a katolikus szerzetesi iskolai nevelésben marad­tam. Nagyon jólesik, hogy nem lett „elengedve a kezem”, rengeteg visszajelzést, lehetőséget és támoga­tást kaptam a nyár folyamán. Hogy miért ezt a munkát vállaltam? Nekem a Patrona messze nem csupán egy munkahely volt. Nagyon sok szeretetet és minő­ségi időt áldoztam eddig is a katoli­kus szerzetesi nevelésnek, ezért úgy érzem, ebben tudok még mit tenni. A több felkérés közül azért döntöt­tem a ciszterciek mellett, mert már a nyolcvanas évek közepétől szoros lelki kapcsolatban voltam a kismaro­si ciszterci nővérekkel, rendszeresen jártam hozzájuk titokban.

Végtelenül sokat kaptam Lénárd Ödön atyától, Tímár Ágnestől, az akkori apátnőtől és Horváth Olgától, a mostani apátnőtől is. Ez egy olyan spirituális szál számomra, ami újra és újra megta­lál, fontos hívás. A harmadik ok pedig az, hogy maradéktalan tisztelettel te­kintek arra, ahogyan a pannonhalmi szerzetesközösség ránézett az utóbbi években a saját nehézségeire, amilyen hiteles utakat talált. Az, hogy a pannonhalmi főapát, Cirill atya kap­ta meg mint pápai biztos a ciszterci intézmények felügyeletét, számom­ra nagyon komoly biztosíték. Ez a három ok, amiért elvállaltam ezt a felkérést. 

− Mi lesz a feladata? 

− A ciszterci oktatási intézmények feletti fenntartói jogok gyakorlása. Ez szerintem nagyon izgalmas kihí­vás, meg lehet valósítani mindazokat az elveket, amiről előzőleg beszélget­tünk, és amit a globális nevelési pak­tum javasol az egyház számára. Csak végtelen alázattal és félelemmel tudok belevágni ebbe a feladatba. Nagyon remélem, hogy a munkám segíteni fogja őket, mert ezek a ciszterci isko­lák országosan is kiválóak. Szolgálni és segíteni szeretném eze­ket az intézményeket, akiknek meg­van a helyi kapcsolati hálójuk, saját kontextusuk. Arra törekszem, hogy a fenntartói jogok gyakorlásának sze­repét helyesen értelmezve segítsem az iskolákat, hogy a maguk értékeiben kiteljesedjenek, mindenfajta külső bábáskodás nélkül. Az a célunk, hogy az intézményi fenntar­tó ne béklyózzon, hanem támogassa, segítse a jövő keresztény értelmisé­gének kibontakozását. Ahogy a szent életű trappista, Thomas Merton fo­galmaz: nehéz felmászni a siker létrá­ján a csúcsra, különösen, ha a létrádat nem a megfelelő falnak támasztottad.

Az interjú eredetileg A SZÍV jezsuita magazin 2023. szeptemberi számában jelent meg.

Fotók: Hegedüs Márton

Forrás: valaszonline.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41