Rómában 37 Krisztus Légiósát szenteltek pappá

2019. máj. 4. (szombat) 08:00
Róma

Május 4-én, szombaton 37 légiós atyát szentelt pappá José Rodríguez Carballo OFM kúriai érsek, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött a római Lateráni Keresztelő Szent János Főszékesegyházban. Mintegy 2000 hívő, a szentelendő papjelöltek családtagjai, barátai és ismerősei, számos Regnum Christi tag vett részt az ünnepi alkalmon. A szentelendők között volt Justin Prigge diakónus testvér, aki már tavaly szeptember óta a magyar légiós közösség tagja, és intenzíven tanulja nyelvünket, hogy szentelése után Magyarországon állhasson szolgálatba.

Carballo érsek atya e szavakkal fordult a frissen szentelt atyákhoz: „A papnak, sokkal inkább, mint mindenki másnak, a nép emberének és a népért élőnek kell lennie. Sem az életstílusa, sem a nyelvezete nem választhatja el azoktól, akik közül vétetett és akikhez tartozik, és nem csak a származása okán, hanem amiatt a különleges hivatás miatt sem, amelyet kapott. A pap folyamatosan imádkozik a népéért.” Az érsek atya arra kérte az újonnan szentelteket, hogy soha ne felejtsék el, hogy ők nem „az Úr ügyének betanított munkásai”, hanem Isten által meghívott munkatársak. „Az Egyháznak szolgáló papokra van szüksége, akik folyamatosan a szolgálat alázatosságában megmaradva munkálkodnak. Emlékezzetek arra, hogy mint Jeremiásnak, az Úr nektek mindannyiótoknak személyesen azt mondja: „Veled vagyok.” Ne féljetek tehát! Törekedjetek mindig arra, hogy jó keresztények, jó szerzetesek és jó papok legyetek!”. Az érsek atya többször is kitért arra, hogy a papoknak elsősorban arra van elhívásuk, hogy önmagukat teljesen átadják Istennek, és hogy azt a kincset megosszák másokkal, ami az ő életüknek értelmet ad, azaz magát Jézus Krisztust. „’Ti adjatok nekik enni!’ Ezért lesztek a Lélek olajával felkenve.”

A sz entmisén 240 pap, valamint több püspök is koncelebrált az újonnan szentelt atyák mellett. Eduardo Robles-Gil generális atya szavai szerint a papszentelés „annak is a jele, hogy Isten továbbra is bízik a légiós atyákban és a Regnum Christi-ben, és arra kér minket, hogy működjünk együtt vele, hogy királysága az emberek szívében és a társadalomban jelenlévővé válhasson”.

A 37 új pap 9 különböző ország gyermeke: 1 brazil, 1 olasz, 1 új-zélandi, 1 venezuelai, 3 német, 3 chile-i, 7 kolumbiai, 9 mexikói és 11 amerikai (USA) van közöttük.

Mindannyian a Regina Apostolorum-ban, a Krisztus Légiója Kongregáció római iskolájában végezték filozófiai és teológiai tanulmányaik nagy részét. Élet- és hivatástörténetünk annyira egyedi, mint amennyire ők maguk is azok.  Sokan akkor fedezték fel hivatásukat, amikor tagjai voltak ifjúsági közösségeknek, részt vettek a Regnum Christi, a Krisztus Légiójával azonos lelkiségű világi mozgalom evangelizációs misszióiban vagy más egyházi intézmény munkájában. Néhányan a Kongregáció apostoli iskolájában, az ún. kisszemináriumban kapták elhívásukat. Mások már elvégezték egyetemi tanulmányaikat vagy világi foglalkozásokban dolgoztak, amikor az Úr megérintette a szívüket.

„Olyan pap, aki Jézus Krisztust imádja, olyan pap, aki Jézus Krisztussal beszél, olyan pap, aki Jézus Krisztust keresi és hagyja, hogy Jézus Krisztus őt megkeresse: ez életünk középpontja. Ha ez nem teljesül, akkor elveszítünk mindent. És akkor mit adhatunk az embereknek?” (Ferenc pápa, 2014.jan.11.)

„Kívánom, hogy minden szentmiséjüket úgy ünnepeljék, mint ezt az elsőt.”

Forrás és fotó: http://regnumchristi.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41