Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2019. május 29. 8:30
Csíksomlyó

"ÚGY KÉSZÜLÖK A PÁPA ÉRKEZÉSÉRE, MINT EGY LELKIGYAKORLATRA”

Erdélyben született és jezsuita: ez két ok is arra, hogy megkérdezzük, hogyan készül Ferenc pápa csíksomlyói látogatására. De szóba kerülnek a román-magyar kapcsolatok, valamint az ortodox, a római és görögkatolikus egyház viszonya is. Szőnyi Szilárd interjúja Vízi Elemér SJ tartományfőnökkel.

– Emlékszel, húsz éve éppen hol voltál, mit csináltál, amikor híre jött, hogy II. János Pál pápa romániai látogatásán nem megy el Erdélybe?

– A látogatás idején többéves németországi teológiai tanulmányom után alig egy hónapja volt, hogy hazatértem Erdélybe. A szentelésem előtt plébániai gyakorlatot végeztem Székelykeresztúron, egy nagyon élő és szerethető közösségben. A hír valószínűleg még Németországban elért, akkor rendtársam, Jálics Ferenc atya lelkigyakorlatos házában lehettem Griesben, ahol fél évet töltöttem. Szóval, valahol a két világ között.

– Hogyan fogadtad a hírt?

– Én is átéltem sokak fájdalmát, hogy II. János Pál pápa nem jöhet el közénk Erdélybe, de úgy emlékszem, próbáltam tágítani a megértés horizontját is. Pápaként a világegyház egészében kellett gondolkodnia, és tudtam, hogy kényszerű döntése nem a magyarok ellen szólt, hanem a szűk diplomáciai mozgástérből következett. Mivel Róma püspökeként ő volt az első, aki egy ortodox többségű országot felkereshetett, ez minden más szempontot felülírt. A bukaresti találkozásoknak meg is lettek a közvetlen pozitív hatásai, a román és ortodox többség nagyon nyitottan és szeretettel fogadta, utána azonban nem történtek nagy előrelépések. Sokat jelentett viszont, hogy a pápa kifejezte, mennyire átérzi a magyarok keserűségét, és biztosította a híveket, ha útja még egyszer Romániába vezet, akkor mindenképpen felkeresi Erdélyt. Ilyen értelemben utódja most az ő ígéretét váltja valóra.

– Mielőtt részleteznénk a mostani csíksomlyói látogatás körülményeit, beszéljünk arról a közegről, amelybe Ferenc pápa érkezik. Mostani lapszámunkban [az interjú eredetileg a rendtartomány lapja, a M.I.N.D. 2019. nyári számában jelent meg] közöljük Antonio Possevino Transilvania című írását, melyben a XVI-XVII. századi jezsuita javaslatokat tesz a Szentszéknek, milyen „úton-módon” segíthetné Erdélyt. Ha ma neked kellene ilyen összegzést készítened, az mit tartalmazna?

– Nem volna egyszerű dolgom, de manapság már a püspökök rendszeres beszámolókat küldenek Rómának a hitéletről. Ha mégis írnék, a tudatos, felnőtt, a személyes istenkapcsolatban elmélyült hit-és egyházi élet állna a fókuszban. Szent Ignác lelkigyakorlatainak bármely formáját időszerűnek tartanám, hogy a hagyományos és kulturális kereszténységtől, melynek alapjai még, hála Istennek megvannak, tovább lehessen lépni. A szekularizáció Erdélyben is megrengette a hagyományos, népegyházi vallásosságot, márpedig élő hitre csak a személyes istenkapcsolat által lehet eljutni – persze nem föladva azokat a hagyományokat, amelyeket eddig segítettek megtartani a hitet.

A másik sajátos feladatunk lehetne nekünk, jezsuitáknak a kiengesztelődés elősegítése az Erdélyben élő különféle kultúrájú és felekezetű közösségek között. Például egy kétnyelvű egyetemi kollégium létrehozásával látnám a szerepünket abban, hogy a két nemzet értelmisége jobban megismerje és tisztelje egymást. Ettől a kezdeményezéstől azt remélném, hogy ha az onnan kikerülők később bármilyen felelős pozícióba kerülnek, korábbi élményeikből táplálkozva és egymás értékeit megismerve döntéseikben remélhetőleg a megbékélés kultúráját képviselnék, és teret tudnának engedni a különbözőségeknek. A sokszínűség mind nemzeti, mind felekezeti szempontból sajátja Erdélynek, érdemes ápolni ezt a gazdagságot.

– Most is létezik hasonló kezdeményezés, hiszen Szatmárnémetiben közös román-magyar jezsuita rendház működik, Kolozsváron pedig kétnyelvű lelkigyakorlatos központ jött létre. Mik az ottani tapasztalatok?

– Valóban, és az együttműködésnek szép példái is mutatkoznak. A vártnál azonban lassabban tudunk haladni, egyrészt elegendő számú ember miatt, másrészt azért, mert a nyelvi különbségekből adódóan a két közösség tevékenysége párhuzamos. A mieink főleg a magyarok pasztorációjára összpontosítanak, román rendtársaink pedig az övékére, nem is szólva arról, hogy utóbbiak többsége görögkatolikus, és ez megint nagyon más világ. Kelet és Nyugat Erdélyben sajátos módon találkozik és egyúttal válik el egymástól, s ez nem teszi könnyűvé a közös munkát.

– Ez a sajátosság a pápalátogatásban is megjelenik: Ferenc Erdély mellett felkeresi Jászvásárt és Balázsfalvát is, a román ortodoxok és görögkatolikusok központját. Míg azonban húsz éve azt panaszoltuk fel, hogy II. János Pál elkerüli a magyarokat, most vannak, akik sérelmezik, hogy utóda a román nacionalizmus fészkeibe is ellátogat.

– Pedig egy jó lelkipásztor megkeresi a híveit, és éppen ott, ahol vannak. Ferenc pápa törekszik mindenkivel a maga környezetében találkozni – ha szabad ilyet mondani, ez is mutatja jezsuita gyökereit. Rendünkre jellemző az inkulturáció, megismerni az egyes népeket, belenőni, pontosabban beletestesülni az adott kultúrába, s ez csak akkor következhet be, ha igazi és mély értelmű találkozások születnek. Ha kilépek a magam világából és belelépek a másikéba. Ferenc pápa találóan fogalmazott, amikor azt mondta a papjainak, legyenek juhszagúak. Bízom benne, hogy ő pedig ittlétével átvesz egy kis „Erdély-szagot”.

A sentire cum ecclesia, vagyis az egyházzal való együttérzés nemcsak lentről felfelé, vagy a részről az egész felé irányul, hanem fordítva is. Fontos, hogy ki tudja mutatni együttérzését és megértését felénk ebben az összetett erdélyi valóságban. Megvan az a képessége, hogy kifele tágítsa a határokat, illetve lebontsa a falakat – ez sokakban félelmet vált ki, és veszélyeztetve érzik identitásukat. De egyben képes megerősíteni és felemelni a kicsit, megmutatva a méltóságát. Elvégre ez Isten Lelkének a sajátossága. Nem gondolom tehát, hogy ha a pápa másokhoz is elmegy, az minket megfoszt valamitől; a gyertya fénye sem lesz kevesebb azzal, hogy nem csak nekünk jut belőle.

– Találkoztál már személyesen a pápával?

– Kétszer volt alkalmam személyesen találkozni vele. Amikor a római általános rendgyűlésünk alkalmával kezet foghattunk és pár szót válthattunk, nagyon megérintett, hogy amikor megtudta, honnan jöttem, magyarul azt mondta: „Isten áldja!”. Ebből a rövid epizódból is mélyen átéltem, mennyire képes belelépni a másik ember világába. Különleges képessége van: a jelenlétében mindenki azt éli meg, hogy megértette és meghallgatta őt, s a „neveden szólítottalak” érzésével, tapasztalatával távozik tőle.

– Erdélyben születtél, jezsuita vagy, így több okod is van arra, hogy amikor a magyar rendtartomány csoportjaival Csíksomlyóra utazol, személyes érintettségedet is magaddal vidd. Milyen lelkülettel készülsz a találkozásra?

– Örömmel és várakozással. Megtisztelő, hogy Ferenc pápa ellátogat a szülőföldemre, ez történelmi esemény, aminek szeretnék a részese lenni. És tudom, hogy közvetlenségével képes megerősíteni az embereket méltóságukban és hitükben. Dél-amerikai ember, aki szereti a találkozásokat, belőlük él. A perifériáról jött, és tapasztalatból tudja, mit jelent a távolinak, a kicsinek, hogy hallathassa a szavát. Fontosnak tartom azt is, hogy látogatása által mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jobban megismerje Európát, az itt élő népek örömeit és küzdelmeit.

– És mit hoznál magaddal a látogatásról?

– Úgy készülök Ferenc pápa érkezésére, mint egy lelkigyakorlatra. Általában úgy megyünk az ilyen alkalmakra, hogy próbáljuk megfogalmazni, mire van szükségünk, mit szeretnénk kapni Istentől, aztán valahogy többet hozunk magunkkal, mint gondoltuk volna. Az evangélium örömének érintésére vágyom, és annak személyre szabott üzenetére mindannyiunk számára. Szeretnék azzal a tapasztalattal eljönni, hogy az erdélyi magyarok és az egész magyarság megszólítva érzi magát, és vigaszt merít ebből a látogatásból, mint ahogy az apostolok is, bár némi zavarodottsággal, de elteltek örömmel a feltámadt Jézus megjelenésekor. Nyilván az rajtunk áll, hogy a lelki ajándékokból mennyit hagyunk ott a hegyen, és mennyit tudunk átmenteni a hétköznapokba.

– Korábban megállapítottad, hogy II. János Pál pápa bukaresti útja után nem történtek nagy előrelépések román-magyar egyházi viszonylatban. Mire számítasz most?

– A személyes találkozások és kapcsolatok nagyban hozzájárulnak a jó és hatékony együttműködéshez, ezt sok szinten tapasztalom. Mindez megnyithat ajtókat a párbeszédben és a kiengesztelődésben, és nyilván román-román – görögkatolikus és ortodox – viszonylatban is nagy tétje van annak, hogy a pápa Balázsfalván boldoggá avat hét vértanú püspököt. Bízom benne, hogy természetéből adódóan ledönt olyan falakat, amelyek fölöslegesen nehezítik a nemzetek és felekezetek közötti együttélést és jó viszonyt.

Forrás és fotó: jezsuita.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41