Szerzetesi fogadalom és templombúcsú Miskolcon

2017. aug. 17. (csütörtök) 12:15
Miskolc

Háromnapos lelkigyakorlattal készültek a hívek a miskolci minorita Nagyboldogasszony-templom búcsúünnepére. A triduumot Győrfi Béla Szabolcs pálos szerzetes, a budapesti Sziklakápolna és kolostor gvárdiánja vezette. 

A második napon tette le örökfogadalmát Szalkai Zoltán József OFMConv. és első, egyéves fogadalmát két papnövendék, Takács Máté János és Zsók Hunor-Tamás.

A zsúfolásig megtelt templomban Ternyák Csaba egri érsek mutatta be a búcsúünnep szentmiséjét, amelyen megjelent dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és több városi képviselő is. A minorita házigazdák mellett koncelebráltak a város plébánosai közül többen, és eljöttek Szent Ferenc Kisnővérei és a Szeretet Misszionáriusai nővérei Miskolcon szolgáló tagjai.

Szentbeszédében az érsek kiemelte, hogy hármas ünnep a mai, az egyén, a résztvevők ünnepe, az egyház ünnepe és nemzeti ünnep is, hiszen ezen a napon ajánlotta fel Szent István országunkat a Boldogasszonynak. Ennek az ünnepnek a „főszereplője” mégsem Mária és még csak nem is Jézus Krisztus, hanem mi, emberek, hiszen Mária értünk vállalta, hogy igent mond az Isten meghívására és Jézus Krisztus is azért jött közénk a világba, hogy megváltsa, üdvözítse az embert.

 

Forrás és fotó: eger.egyhazmegye.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41