Szerzetesi hivatásgondozók harmadik találkozója

2022. dec. 9. (péntek) 14:00
Budapest

A szerzetesi konferenciák szervezésében december 9-én harmadik alkalommal került megrendezésre a szerzetesi hivatásgondozók találkozója Budapesten. Rendkívül fontos terület ez, mellyel kiemelten érdemes foglalkozni.

Jelenleg hazánkban 91 közösségben 1193 (női és férfi) szerzetes él.

A találkozón tizenhárom szerzetes személyesen, míg tizenkettő online tudott részt venni.

A kezdő bemutatkozás után elmondták a résztvevők, hogyan élik meg a hivatásgondozást és milyen rendi jó gyakorlataik vannak. Majd a kommunikációs stratégiákról beszélgettek és osztották meg egymással saját tapasztalataikat.

Ezután Szabó Dániel beszélt a piarista hivatás évéről, melynek most épp a kiértékelésénél tartanak.

„2022 során újból piarista hivatásévet fogunk tartani (…). Ezek az évfordulók a piarista szerzetesi és papi hivatás megszilárdulását jelzik, s egyben kifejezik azok hosszú történelmünk során kikristályosodott rendkívüli értékét és jelentőségét. Úgy vélem, igen nagy értékkel bír, és szükség van arra, hogy egy teljes évet szenteljünk hivatásunk elmélyítésére, és hogy új módokat találjunk a hivatás magjainak elvetésére, annak terjesztésére, befogadására és kísérésére. Mint mindent, amit teszünk, a hivatások évét is a küldetésünk iránti mély elkötelezettségben kívánjuk megélni. A küldetésért vagyunk, és a küldetésre hívunk meg mindenkit.” (Pedro Aguado Sch. P. generális atya)

Majd Petres Lúcia domonkos nővér csoportvezető három kérdésére - mi az, amiben ma megerősödtél, mint hivatásgondozó; mi az a konkrét elhatározás, amit megvalósítasz, és mit szeretnél megosztani a közösségeddel a mai tapasztalatból? - válaszoltak a szerzetesek.

Megállapították, hogy a hivatásgondozók közötti együttműködés nagyon fontos, és igénylik az összejöveteleket.  A legközelebbi találkozóra 2023 tavaszán kerül majd sor.

 

Mészáros Anett/MSZKI

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41