Ünnepeltek a Kalocsai Iskolanővérek

Csepel
A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata július 4-én Máriai Franciska M. Romuálda szerzetesnővér 97. születésnapját és szerzetesi fogadalmainak 75. jubileumát a csepeli Szent József Otthon melletti Jézus Szíve-plébániatemplomban hálaadó szentmisével ünnepelte, melyet Burányi Roland és Kispál György plébános mutatott be.

A liturgiát a Werner Alajos kórus tagjainak felemelő éneke, Jónás Miklósné Erzsébet vezénylése, valamint Zámbó Károly kisegítő lelkész orgonakísérete tette valóban ünnepélyessé.

A Kalocsai Iskolanővérek vezetősége és nővérei örömteli szívvel köszönték meg az Úrnak Romuálda nővér hosszú, tartalmas, példaadó és kiegyensúlyozott életét, ami bizony korántsem volt nehézségektől mentes. Fiatal fogadalmas volt, amikor a diktatórikus politikai rendszer feloszlatta a szerzetesrendeket, de Romuálda nővér iskolanővéri hivatásához mindig hű maradt, megtalálta a módját a nevelésnek és az oktatásnak. Most is örömmel ad hálát a több száz ministráns neveléséért, tanításáért, akik az oltár körül szolgáltak, valamint azokért a családanyákért, akik a szárnyai alatt nőttek fel, és akikkel a „szétszóratás” idején foglalkozott.

Néhány nappal ezelőtt a jubiláns nővér ezt nyilatkozta: „Sok szép emlékem van. Itt, a Szent József Otthonban is igyekszem példát mutatni, szenvedéseimben, gyengeségemben, kiszolgáltatottságomban egyaránt. Sokan szerettek és szeretnek. Hiszek a szeretet végső győzelmében – ebben a tudatban éltem az életemet. A jó, a szeretet győzni fog.”

 

Dávid M. Bernadette

általános főnöknő  

 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41