Ünnepeltek pünkösdkor a szociális testvérek

2019. jún. 11. (kedd) 05:45
Budapest

Június 8-án, pünkösd előtti szombaton a remetekertvárosi Szentlélek templomban Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta az ünnepi szentmisét, pünkösdvasárnap pedig Michael August Blume SVD érsek, apostoli nuncius mutatott be hálaadó szentmisét a jubiláns testvérekért.

Június 8-án, szombaton Veres András püspök Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és sok pap koncelebrálásával mutatott be szentmisét, amelynek keretében Vig Rita Mária testvér örökfogadalmat tett, Svajcsik Zsófia Sára és Jobbágy Borbála pedig egy évre megújította fogadalmát.

Veres András homíliájában a fogadalmak és a Szentlélek kapcsolatáról beszélt, hangsúlyozva, hogy Isten meghívó szeretete olyan titok, amit csak az képes megérteni, aki maga is megtapasztalta már a szeretetet. Egy ember iránti szeretetünk annál jobban növekszik, minél jobban megismerjük az illetőt. Isten esetében ettől eltérő a helyzet. Minél jobban szeretjük Istent, annál inkább megismerjük őt magát. A Szentlélekre történő megnyílás, a Szeretet Lelkének befogadása segít megtapasztalni Isten meghívó szeretetét és a Lélek iránti nyitottság tesz képessé a válaszadásra és az örökre szóló hűségre.

Pünkösdvasárnap a testvérek Michael August Blume SVD érsek, apostoli nuncius által a Szociális Testvérek Társasága anyaházában bemutatott szentmisén adtak hálát a 25, 40 és 60 évvel ezelőtt fogadalmat tett testvérek életéért, Isten hűségéért. Ahogy a nuncius fogalmazott, a négy jubiláns testvér együtt 150 évet képvisel a megszentelt életből.

Közülük a 97 éves, gyémántfogadalmas Szalay Sarolta testvér élete volt leginkább kitéve a történelem viharainak. Életében megtapasztalhatta azt, amit a nuncius homíliájában így fogalmazott meg: „A megszentelt élet csodálatos, látható módja annak, ahogyan a Szentlélek folyamatosan munkálkodva egyre mélyebbre vezet be embereket Krisztus misztériumába a fogadalmak által.”

Sarolta testvér, sokak Sári nénije 71 évvel ezelőtt, Szombathelyen lépett be a társaságba, de betegsége, a szerzetesrendek feloszlatása, majd családi körülményei miatt háromszor kellett újra kezdenie a noviciátust. Harmadszor, 1953-ban már illegalitásban, a börtön árnyékában. Ágyrajáróként, 12 óra munka mellett, boldogan adott oda mindent, hogy az őt szerető Isten hívását követhesse. Ahogy fogalmaz, ma is megtalálják az emberek és a dolgok, és ő nagyon hálás, hogy segíthet.

A testvérek számára pünkösdi útravalót adott a Szentatya követének a szentbeszéde: „Ahol a Lélek jelen van, ott életek változnak meg, az evangélium tanúi tűnnek fel, Isten gyermekeinek öröme a dicséret örökkévaló himnuszává válik, és a világ hiábavaló és minket szétszóró dolgai többé nem fontosak. (…) Hálaadással, bátorsággal és örömmel indultok most tovább a kapott hivatáshoz való egyre mélyülő hűség útján, abban a bizonyosságban, hogy az Úr veletek lesz és Isten az Őt szeretőknek mindent a javára fordít.”

Forrás és fotó: Szociális Testvérek Társasága/magyarkurir

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41