Véget ért a magyar piaristák 52. tartományi káptalanja

2019. már. 30. (szombat) 14:15
Mátraverebély-Szentkút

Március 30-án, szombaton befejeződött a 2019-es tartományi káptalan, melynek utolsó két napján bizottsági és plenáris ülések keretében a káptalan tagjai a jövővel foglalkoztak.

A korábbi helyzetelemzéseknek megfelelően hat terület köré csoportosítva folyt a párbeszéd. Szó volt többek között hivatásgondozásról, szerzetesképzésről, iskolai szolgálatról, ifjúságpasztorációról, gazdasági kérdésekről, közösségi életről, az erdélyi jelenlét vagy az alumniszervezet kérdéséről is.

A beszélgetések célja egy olyan káptalani jövőterv megalkotása volt, amelynek átfogó szempontjaival a következő négy évben meghatározhatja, segítheti a magyarországi piarista világ életének kibontakozását, a további, konkrétabb jövőtervek kidolgozását.

A záró szentmisén a káptalan tagjai, kiegészülve az utolsó napra látogatóba érkező rendtagokkal, hálát adtak a hat napos együttlétért és a tanácskozás eredményeiért, kérve Istent, hogy a jövőben is segítse a piarista közösséget küldetésének teljesítésében.

A szentmise főcelebránsaként Szilvásy László tartományfőnök Kalazanci Szent József személyét hozta példaként, hogy milyennek is kell lennie napjainkban egy piaristának. A rendalapító ugyanis nagyon sokszínű személyiség volt, aki a pedagógiai újítások keresése mellett, akár saját maga is takarította az osztálytermeket. Fontosnak tartotta a tudományos felkészültséget, de imádság nélkül sem tudta elképzelni iskoláját. Szentségének alakjába ráadásul még gyengeségei is belefértek, például egyes életrajzírói szerint a vezetés területén nagy hibákat is el-elkövetett. Abban azonban, hogy a gyerekekért dolgozzon, kockáztasson és változásokra is képes legyen, sosem bizonytalanodott el.

A szentmise után közös ebéd következett, ahol megköszönték a mátraverebély-szentkúti ferences atyáknak és munkatársaknak a szíves és figyelmes vendéglátást!

Szöveg és kép: Szakál Ádám SP/ www.piarista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41