A Sarutlan Kármelita Nővérek egész életüket az imádságnak szentelik. Életüknek 3 alapvető pillére van: az ima, a munka és a közösségi élet. Az első kettő fontosságát a Regula fogalmazza meg, mely a 13. században nyert egyházi megerősítést. Mindenki maradjon a maga cellájában az Úr törvényén elmélkedve éjjel és nappal, imádságokban virrasztva. Emellett végezzenek valami munkát. Ez utóbbi kétkezi munkát jelent, hogy szellemüket, szívüket eközben is fel tudják emelni az Úrhoz. A harmadik a testvéri közösség, amelyet Szent Terézia kis létszámúnak gondolt el, kiemelve ezzel a családias jelleg fontosságát.
Úgy éreztem, hogy ezer életet is odaadnék, ha csak egyetlen lelket is megmenthetnék..., ezért elhatároztam, hogy megteszem azt a keveset, amit tudok, hogy a tőlem telhető lehető legnagyobb tökéletességgel követem az evangéliumi tanácsokat. Így valamelyest kedvében tudok járni az Úrnak azzal, hogy nővéreimmel mindannyian imádkozván azokért a szónokokért és tudósokért, akik az Egyházat védelmezik, segítünk, amiben tudunk az én Uramnak. Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja 1.fejezet