Slachta Margit gondolatai adventre

2021. dec. 14. (kedd) 09:45
Mindenhol

A Szociális Testvérek Társaságának alapítója, Slachta Margit a magyar egyház 20. századi történetének és az egész magyar történelemnek az egyik kiemelkedő nőalakja. Újító volt az egyházban, a civil társadalomban, üldözött a diktatúrákban – olyannyira, hogy 1946-ban el kellett hagynia az országot, és az Egyesült Államokban halt meg 1974-ben. Az ő gondolataival kezdi advent második hetét az Új Város online magazin.

Dec. 8.

Hogy építhessük az Ő országát az egyesek lelkében és a társadalomban – ez a program kiegészíti imaéletünket, s minden karitatív, szociális, mozgalmi, és állampolgári munkánk végső célja. Ez ad mindennek fokozott értéket, minden eredmény között ez lelkesít minket a legjobban. Minden munkánk, minden erőfeszítésünk végeredményben azért van, hogy az emberek lelkében megvalósuljon Isten országa, vagyis odaköltözzék a mennyország.

Dec. 9.

Legyetek tökéletesek, mint a Ti mennyei Atyátok tökéletes! – Az adventre ez így vonatkozik: Várjátok az Üdvözítőt mindig tökéletesebben!

Dec.10.

Nézzük meg, hogy a mi lelkünkben hol vannak repedések, ha csak hajszálrepedések is, hol hézagosak a tartófalak, hol hullott le vakolat, vagy az épület befejezettségét és stílusát jellemző ékítmények, és igyekezzünk először azt tartóssá, egésszé, újjá, széppé tenni, és akkor nem lesz a Szentlélek Úristennek akadálya abban, hogy tanácsadónk, vezetőnk, és világosságunk legyen abban, hogy miképpen, hol és hogyan kezdjünk hozzá a romok eltakarításához, és az új világ megteremtéséhez.

Dec.11.

Mennyire kell, hogy lelkesítsen bennünket a legnagyobb, legszentebb, amit célul tűzhetünk, amelyért egyes egyedül érdemes élni: a szeretet megvalósítása!

Dec.12.

A mi számunkra meg van könnyítve a szentség útja. Mi a szentség? Az Úristennel való egyesültségre jutás. Akaratom az Úr akarata, életem az Úr élete, eggyé lettem az Úristennel. Erre hívattunk, elsősorban ez a hivatásunk. Aki ezt akarja, annak ez könnyű.

Dec.13.

A pozitív beállítottságú ember másra és magára vonatkozólag mindig azt kérdezi, hogy mi szolgálja a több életet. A több, teljesebb élet, a gazdagabban, szebben kialakult lélek, ez az Ő vezető gondolata, és a kegyelem képesíti arra a szabadságra, hogy valósággal mindig azt cselekedje, amitől maga is, és más is jobb, több, boldogabb lesz.

Dec.14.

Azt is magába foglalja tehát a pozitív irányzat, hogy mindent a lélek gazdagítására használ föl a Mennyei Atya.

Dec.15.

Minden szombaton délután revíziót kellene tartanunk abban az irányban, hogy nincs-e valakivel szeretet tekintetében eligazítani valónk…

Dec.16.

Jer közelebb, jer közelebb! Előtted a végtelenség, az Isten! Ez a te advented és Isten-várásod!

Dec.17.

“Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” Tehát mások rosszakarata, minden szerencsétlenség, sőt még saját gyengeségeink is.

Moss a sárból aranyat, termelj a kóróból virágot, fordítsd az átkot áldássá, hívj a halálból életet. Ez a krisztusi pozitívum legyőzhetetlensége.

Dec.18.

Az Úristen az ügyes és ügyetlen, okos és ostoba, praktikus és elhibázott dolgokat mind beállítja Gondviselésének keretébe, és ha az Őbenne bízó lélek az alázat, engedelmesség és természetfölöttiség jegyében dolgozza fel, minden javára válik.

Dec.19.

El kell csendesednünk. Csendes és igénytelen lelkeknek kell lennünk.

Dec.20.

Ami munkánkban a kegyelem műve, az megmarad, ami a miénk, az elvész. Fogóddzunk a kegyelembe, éljünk a kegyelemből! Mindent kegyelemmel végezzünk! Adjuk át a Jóistennek a munkát, bízzuk rá az eredményt!

Dec.21.

Ajánljuk fel neki a mi lelkünket, hogy hódítsa meg egészen, és adja meg azt a kegyelmet, hogy a mi létünk, cselekedeteink az Ő Lelkét sugározzák, és így meghódíthassuk az Ő számára a világot.

Dec.22.

Az Úr Jézus mindegyikünknek ad, mindegyikünket eltölt Lelkével, eláraszt kegyelmével. Adjuk tehát az Úr Jézusnak szívünk háláját, mert ő nekünk olyan sokat kegyeskedett adni, s nagyon kérjük, nehogy elpazaroljuk, amit nekünk adott.

Dec.23.

Magunkat ajándékozzuk meg azzal, amit odaadunk, s főképp avval, amit a jó Istennek adunk, és legfőképpen, amit lélekben és igazságban adunk oda.

Forrás és fotó: ujvarosonline.hu

 

A Barankovics Alapítvány kezdeményezésére idén novemberben hazahozták Margit testvér földi maradványait, és 2021. december 7-én újratemették a Fiumei úti sírkertben. Itt olvasható az eseményről: https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-igazi-szentek-profetai-latasa-es-tanitasa-ujratemettek-slachta-margitot

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41