A mi arcaink-Szerzetesi hitvallás

2016-ban, a megszentelt élet éve után jelent meg először A mi arcaink szerzetesi hitvallás gyűjtemény, melynek második kiadását indítottuk most útnak. A könyv innen tölthető le. (Megtalálható a lap alján lévő dokumentum felirat alatt.)

 

A kötetben negyvenegy szerzetesi hitvallást gyűjtöttük össze, hét új szerzetesi írással és az eucharisztiás kérdéskörrel bővítve.

Minden szerzőt arra kértünk, hogy valljon szerzetesi pályájának indulásáról, meghívásának körülményeiről. Mutassa be azt a környezetet, ahonnan indult, és ahová érkezett. Ossza meg gondolatait egyházáról, közösségéről, Istenhez fűződő személyes viszonyáról. Arra kértük az írókat, hogy örömeik mellett valljanak küzdelmeikről, útkeresésükről is.

Vallomásaik, gondolataik megfogalmazása után mindannyiuk számára az alábbi hét kérdést tettük fel:

1. Melyik szerzetesközösséghez tartozik? Jelenleg mi az apostoli szolgálata? Kikkel, milyen embercsoportokkal találkozik, dolgozik nap mint nap?

2. A rend alapítójának, közösségének mely karizmáját emelné ki, amely jelen életszakaszában személyesen is sokat jelent számára?

3. Az elmúlt évben mi volt a legnagyobb öröm, ami érte, és amit megosztana velünk?

4. Mit jelent számára az irgalom? Eddigi élete során miben, hogyan tapasztalta meg Isten irgalmát, egy másik ember irgalmát, a saját szívében megnyilvánuló irgalmat?

5. Az utóbbi években egyre több szó esik a teremtett világ fenntarthatóságáról, védelméről. Saját szívében, környezetében, életvitelében hogyan jelenik meg ez az egész emberiséget érintő kérdés?

6. Van-e jelmondata vagy kedvenc idézete, amely vezeti, kíséri életében?

7. Mit jelent számára személyesen és közössége lelkiségében, életében az eucharisztia?

 

A kötet csak itt érhető el, nem került kiadásra. 

MSZKI

Dokumentum

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41