Berhidai Piusz OFM a ferencesek új tartományfőnöke

2020. feb. 7. (péntek) 08:30
Mátraverebély-Szentkút

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tartott február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton. Az első napokat lelki felkészülésre és visszatekintésre szánták, majd február 6-án délelőtt a jelenlévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre.

Tartományfőnöki hat évét lezárva Dobszay Benedek OFM most provinciális-helyettesként, azaz vikáriusként folytatja szolgálatát.

Megválasztották a definitórium tagjait is:
Lendvai Zalán OFM
Magyar Gergely OFM
Bécser Róbert OFM
Szoliva Gábriel OFM

 

Berhidai Piusz OFM 1976-ban született, elsőfogadalmat 1995-ben, örökfogadalmat 2000-ben tett. Szolgálata első éveit Esztergomban töltötte prefektusként, tanárként, majd 2008-ban az akkori tartományfőnök Pasarétre helyezte, ahol házfőnökként és magiszterként a hivatásgondozásban és a lelkipásztori szolgálatban vett részt. 2009 óta tagja a definitóriumnak, 2014 óta pedig Szécsényben házfőnök, novíciusmagiszter.

Kívánunk Piusz testvérnek erővel és áldással teli szolgálatot és a Jóisten vezetését minden döntésében, a kedves testvéreket pedig kérjük, hogy imával kísérjék szolgálatát!

 

 

Forrás és csatolt fotó: Ferences Sajtóközpont

Fotó: sapientia.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41