Betegek Világnapja az Egyház Anyja kápolnában

2020. feb. 11. (kedd) 10:00
Budapest

2020. 02. 11-én a Budapesti Szent Ferenc Kórház Egyház Anyja kápolnájában, a Betegek Világnapja alkalmából Lengyel Donát OFM atya tartott szentmisét, és Sillye Jenő énekekkel gazdagította a szertartást. A szentmisén a betegek, a kórház dolgozói és szerzetesnővérek is jelen voltak. A résztvevő betegek és idősek a szent kenet szentségében is részesülhettek a szentmise után.

Részlet Donát atya homíliájából: „A lourdes-i Szűzanya közbenjárását kérjük a mai napon, a Betegek Világnapján. Egy nem regisztrál csodáról szeretnék most beszélni. 80-90 évvel ezelőtt egy párizsi orvost a kollégája megkért, hogy kísérje el a betegeit Lourdesba vonattal, mert ő súlyos ok miatt nem tud elmenni. Tudta, hogy nem hívő, de mindent megtesz a betegekért. A vonaton volt egy 14-15 éves kislány – az orvos naplójából tudjuk – mert feljegyezte, hogy nem biztos, hogy élve beér a kislány Lourdesba, annyira beteg volt. Mégis beértek, és az volt a kívánsága a kislánynak, hogy olyan helyre tolják a tolókocsijával, hogy amikor a körmenetkor a pap arra megy az Oltáriszentséggel, legalább az árnyéka érintse őt. Az orvos teljesítette a kislány kérését, és amikor a pap az Oltáriszentséggel arra ment, a kislány meggyógyult. Az orvos neve Alexis Carell volt, aki később Nobel-díjat kapott, és forradalmasította az érsebészetet. A Lourdes-i út után egy ideig otthagyta az orvosi pályát, rendezte az életét és megírta önéletrajzát, melyben erről a csodáról is olvashatunk.

Mit is jelent, hogy betegek vagyunk? Az egészség azt jelenti, hogy egyben van a test, a lelki élet és a szellem. Ha ebből valami problémás, mondhatjuk azt, hogy betegek vagyunk. Beteg a testünk, beteg a lelkünk, beteg a szellemünk. Viszont kérhetjük az Urat. Rendben van-e az életem, harmóniában vagyok-e önmagammal? Aki tudatosan szenved, annak sokkal nagyobb az esélye a gyógyulásra, mert van, akiért felajánlja a szenvedését. Felajánlhatjuk a családunkért, önmagunkért. Nagyon sokan hazánkért, nemzetünkért ajánlják fel betegségüket, szenvedésüket. Aki mindenféle cél nélkül szenved, az csak vergődik. Ott van az életünkben csodálatos módon égi édesanyánk is, Szűz Mária. Hallottuk az evangéliumban a csodálatos hálaénekét, de előtte van egy érdekes jelenet. Mária útra kel az angyal szava után, és meglátogatja rokonát. Amikor Erzsébet meghallja Mária köszöntését, azt mondja neki: Áldott vagy te az asszonyok között! Az áldott azt jelenti a latin benedictus szóból, hogy az Isten mondott jót rólad. Ezért ezt mondja Erzsébet Máriának: Mária, az Isten mondott jót rólad! Isten a jót mondását, áldását soha nem vonja vissza az életünkben. Mi emberek tudunk jót mondani, de hányszor tudunk olyat is mondani, ami nem teljesen igaz. Amikor megkereszteltek bennünket, megkaptuk az első áldást, amit Isten soha nem von vissza. Így kérjük Szűz Máriának, a betegek gyógyítójának közbenjárását életünkért, a testünk, a lelkünk, a szellemünk harmóniájáért, hogy önmagunkkal rendben legyünk. Gondoljak Jézusra, az igazi gyógyítóra. Hogyha megérintjük, meggyógyulunk. Rendben lesz az életünk.”

Az ünnepi szentmise és szentkenet felvétel után egy szerzetesnővér és a Mária Rádió egy munkatársa a rádió adományát – fülhallgatókat – adott a betegeknek ajándékba. A Mária Rádiónak ezúton is köszönjük a fülhallgatókat, mert a betegek gyógyulásuk ideje alatt telefonjukon keresztül is életadó programokat hallgathatnak, amelyek támogatják testi-lelki gyógyulásukat.

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41