Boldog Salkaházi Sára emléke

1899. május 11-én született Salkaházi Sára, a Szociális Testvérek Társasága pedig május 12-én ünnepli alapításának 100. évfordulóját. A cikkben arról is olvashatunk, hogyan zajlott Sára és bátyja, Lipót utolsó találkozása, és megtudjuk, miként lett egyre ismertebb a vértanúhalált halt Boldog Salkaházi Sára. A szerző Salkaházi Sára testvérének az unokája, Schalkház Miklós.

 

Harminc-negyven évvel ezelőtt gondolni sem mertük volna, hogy egykor a közeli rokonunkat boldogként fogják tisztelni. A mi generációnk hallott ugyan arról, hogy nagyapa egyik leánytestvére szerzetesnő volt, és a második világháború alatt meggyilkolták, de az úgynevezett szocializmus éveiben nem igazán volt ez beszédtéma a családban – mert talán nem is lehetett.

Schalkház Sára, a középső gyermek még csak két és fél éves volt, amikor meghalt az édesapja. Az özvegy édesanya a három pici gyereket egyedül nevelte fel, úgy, hogy ő igazgatta (több mint harminc évig) a Schalkház Szállót Kassán.

A család a szálló második emeletén lakott. Komoly kulturális élet zajlott a szállodában, volt hangversenyterem is, a földszinten lévő kávéház pedig a budapesti kávéházakhoz hasonlóan írók, újságírók beszélgetéseinek adott otthont. Az újságíróként dolgozó Sára is sokszor itt írt, szerkesztett, korrektúrázott, és itta a méregerős feketéket, szívta a cigarettákat. (A szállót a második világháború után államosították, és az 1960-as években lebontották.)

Sárának, akit a családi emlékezet bátor, derűs, „tékozlóan jószívű” és határozott jellemként őriz, egy bátyja és egy húga volt. A bátyja, Lipót volt a nagyapám. Nagyapámnak három fia született, 1923-ban egy ikerpár, Lipót és Miklós, öt évvel később pedig László. Az ikerfiúk közül Lipótnak Sára lett a keresztanyja.

Mindhárom fiatalember katona volt a második világháborúban: amikor hazatértek, az időközben Kassáról kitelepített szüleiket Sárospatakon találták meg. A fiúk közül édesapám, Miklós maradt Sárospatakon. A tradicionális Schalkház nevet, Lipót keresztnévvel Sára testvérének ükunokája viszi tovább (ő a családban már a IX. Schalkház Lipót).

Sára húgának, Jolán néninek egy fia született, Gergely Mihály – az ő öt gyermeke közül az egy szem lány él Csongrádon, ezért indult onnan a Schalkház-kiállítás 2007-ben (a tárlat címe: Boldog Salkaházi Sára és a Schalkház család).

Hogyan lett Schalkházból Salkaházi? Sára a németek iránti haragja miatt változtatta meg 1942-ben a nevét, még egy cikket is írt az akkori vívódásáról:

„Szívben, lélekben, érzésben, kultúrában magyar vagyok. Magyarnak érzem és vallom magam, s annak vallottam a megszállás húsz esztendeje alatt is. Annak is ismertek, nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok és csehek is… Hát csak éppen a nevem ne legyen magyar?! így szólt az egyik hang.

Becsülettel rádhagyott, régi, közismert név – felelte azonnal a másik. – Ezzel a névvel is magyarnak ismertek még a csehek is! Ezzel a névvel még a feketelistán is szerepeltél! Ezzel a névvel dolgozol immár 24 esztendeje s jó lelkiismerettel mondhatod, nem hoztál rá szégyent. Ismerik így is… szeretik így is…

Mégis, mégis! Meg kellett tennem. Névmagyarosítás. Én kezdem?… Dehogyis! Jó nagyapám kezdte, aki Drosendorfból jött, és Schalkhaasz-nak hívták (a hamisíthatatlan s magyarban alig visszaadható »scharfesz Esz-szel«). A „haasz”-ból „ház”-at csinált ő, vagy valamelyik anyakönyvet vezető hivatalnok? Mindegy. Így lett felemás Schalkház. Ahogy tréfásan szoktam megjegyezni, monarchikus név: fele német, fele magyar. Osztrák-magyar. De olyan volt jó nagyapám is. Mindig magyar ruhában járt, bár magyarul nem tudott. Anyanyelve német, szíve magyar. Neve: németül kezdődik, magyarul végződik. Hát én csak befejezem, amit ő elkezdett. Nem más nevet veszek fel, hanem magyarosítok. Legyen az eleje is magyar, a kezdete is. Legyen a nevem is egészen magyar.

Sokat tépelődtem, sokat gondolkoztam, ezután döntöttem. S most megvan. Itt van a kezemben az engedély. Szívem örömmel tele, szemem mégis könnyes… Hiába!… Szerettem olyan felemássan, ahogy rámhagyták.

S most búcsúzom tőled becsülettel kapott s becsülettel hordott régi nevem: Schalkház! Becsülettel viseltelek, becsülettel búcsúzom. S mielőtt leírnám új nevemet, csak azt kérem a Jóistentől: adja, hogy az újat is becsülettel viseljem, új névvel is a régi hűséggel szolgáljam az Úristen és a magyarság minden ügyét!”

/Salkaházi Sára testvér: Búcsú a nevemtől, megjelent A dolgozó nő XI. évf. 7. számában, 1943. március 5-én/

1944-ben a Szociális Testvérek Társasága mintegy ezer zsidót mentett meg Budapesten, közel százan személyesen Sára testvérnek köszönhették az életüket. A nyilasok, mivel zsidókat találtak az általa vezetett munkásnőotthonban, elhurcolták Salkaházi Sárát, és még aznap este, 1944. december 27-én a Dunába lőtték. „A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata beteljesedett.”

Hetényi Varga Károly egyházi író Akiket üldöztek az igazságért című könyvében írt Salkaházi Sáráról is. A szerző azoknak az embereknek az életét, helytállását és szenvedéseiknek legfontosabb eseményeit gyűjtötte össze, akik a második világháború végső szakaszában a náci és nyilas tombolás agresszivitásával próbáltak szembeszállni.

A kötet részletes összeállítást tartalmaz Salkaházi Sára életéről, tevékenységéről, megpróbáltatásairól, a leírást pedig számtalan dokumentum, levélrészlet egészíti ki, amelyek az információk valódiságát, hitelességét támasztják alá. A könyvben szerepelnek például testvérének, Lipótnak különböző időpontokban keletkezett írásai is családjáról és Sára húgáról.

„Utoljára 1944 őszén találkoztam Sára húgommal Budapesten. Elutazásom előtt volt még egy szabad órám, s felkerestem irodájában, a Rákóczi út 4.-ben. Mindenről beszélgettünk, főként családi dolgokról. Mivel hozzám is eljutott veszélyes tevékenységének híre, búcsúzáskor figyelmeztettem, szinte könyörögtem neki: – Sárikám, borzasztó éles a helyzet! Nagyon szigorúak a rendeletek. Féltelek Téged, mert hallottam, hogy te olyan akciókat végzel, amelyek rád nézve veszélyesek lehetnek. Az Istenért, mint bátyád kérlek, vigyázz magadra! De hiába beszéltem. Hiába mondtam el mindent, hogy a nyilasok Kassán egy csomó embert felakasztottak a Fő utcán a lámpavasra. Nagyon sajnálom, hogy keményen és hidegen történt az elválásunk. Mert ezt válaszolta nekem: – Én a rendeleteket nem ismerem, én csak az egyház parancsát teljesítem! – Búcsúzásunk így nem lehetett olyan meghitt és bensőséges, ahogy szerettem volna. Nagyon fájt ez nekem, hiszen csak a javát akartam…

1945 nyarán érkezett hozzánk az első hír, hogy Sárát kivégezték.

A háborúban teljesen tönkrementünk, Kassáról is el kellett költöznünk. Három katonafiunkból kettőről az égvilágon semmit sem tudtunk. Kétségbe voltunk esve, hogy mi lehet szegényekkel. Esténként közösen szoktunk imádkozni, és akkor én még külön fohászkodtam Sárához, hogy „Segítsd őket, édes Sára, segítsd őket haza!” 1946. január 19-én, pontosan Sára húgom nevenapján szerencsésen, teljesen egészségesen mindkét fiam egyszerre érkezett meg hozzánk Sárospatakra… Mi volt ez? Véletlen? Vagy ima meghallgatás? Talán valóban védte őket? Ez utóbbiban kell hinnem. Hiszen valóságos pokolból jöttek vissza…”

/Schalkház Lipót: Visszaemlékezés, 1978. december 1./

Hetényi Varga Károlyt később személyesen is volt alkalmunk megismerni, amikor 1989 decemberében Sára első emléktáblájának avatása volt a pesti Duna-parton – a Szabadsághíd közelében –, kivégzésének helyszínén. Arra buzdított minket, hogy legyünk nagyon büszkék rokonunkra, mivel szerinte: „Mártírhalálának évfordulóin egy nemzetnek kellene tisztelegnie emléke előtt”. Abban az időben azonban még a nevét is alig ismerték. Ez a helyzet fokozatosan megváltozott a rendszerváltás után.

Rendszeressé váltak az évenkénti megemlékezések halálának évfordulóján (Ulászló utcai kápolna, Bakáts téri, Egyetemi és Örökimádás-templomok), valamint konferenciák és egyéb rendezvények segítették ismertségének növelését. Ezeken az eseményeken mindig részt vettünk a családunkból is néhányan.

2006-ban jött el a várva várt nagy nap, amelynek előestéjén a Szent István Bazilikában szentségimádás keretében kezdtük meg a lelki felkészülést a nagy eseményre. 2006. szeptember 17-én a Szent István Bazilika előtti téren 10 órakor kezdődött a boldoggá avatást előkészítő liturgia. Az ezt követő ünnepi szentmisén Dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek, bíboros-prímás kihirdette a boldoggá avatási határozatot. A nagy család minden egyes tagja névre szóló meghívót kapott – az egyik elülső szektorban biztosított helyeken ott voltak Sára unokaöccsei és az ő gyermekeik, valamint hozzátartozóik. Sőt, a szent liturgia alatt az egyik könyörgést az a másodunokahúg mondhatta el, aki Sára után kapta a nevét: Schalkház Sárának hívják.

2015-ben Szepsiben megalapították a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot. Az iskola igazgatója, Nagy István meghívta családunk képviselőit az iskola névadójának emlékünnepségeire. A meghívásnak eleget téve 2016-ban és 2017-ben nagybátyámmal, Schalkház Lászlóval ellátogattunk Szepsibe, illetve Kassára. Az iskolában Laci bácsi előadást tartott a diákoknak Sáráról és családjáról, amit ők nagy érdeklődéssel hallgattak.

2022. március 23-án került sor az iskola új épületének átadására – ezen Laci bácsi már nem vehetett részt, mivel előző évben, életének 93. évében elhunyt –, a családot mi képviseltük egyik unokámmal.

Kassán és környékén a Boldog Salkaházi Sára-kultusz legaktívabb képviselője és ápolója Gábor Bertalan esperes plébános. Tudtommal neki köszönhető a kassai Szent Erzsébet dómban 2013-ban elhelyezett Salkaházi Sára-szobor elhelyezése is.

A plébános úr – aki egyben az iskola lelki vezetője is – ezekkel a gondolatokkal kezdte szentelési beszédét:

„84 évvel ezelőtt, 1938 őszén meglátogatta városunkat és templomunkat Salkaházi Sára szociális testvér. Kassára tartva egy éjszakát a római katolikus plébánián töltött. Ma egy újabb hellyel kínáljuk. Áldott emlékét nem hagyjuk elveszni! Őrizni kívánjuk hitvallását, szociális érzékenységét, népéhez való ragaszkodását, valamint a szenvedőkkel és bajbajutottakkal vállalt sorsközösségét, hisz iskolánk eme nemes lelkiségnek otthont adó őrző fészke és röptetője szeretne lenni.”

Úgy gondolom, nekünk és a mi utódainknak is ez lehet a fő célkitűzése: Áldott emlékét nem hagyjuk elveszni!

 

Forrás és fotó: ujvarosonline.hu

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41