Egyén és közösség a szerzetesi közösségekben – konferencia a Sapientián

2015. nov. 14. (szombat) 10:00
Budapest, Sapientia

Szerzetesi konferenciát tartottak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán november 14-én, melynek középpontjában egyén és közösség viszonya állt. A délelőtti szekció meghívott előadói Mauro Giuseppe Lepori OCist generális apát és Juan Mari Ilarduia OFM baszkföldi tartományfőnök voltak.

Képgaléria itt!

A Sapientia nevében Szatmári Györgyi rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, s kifejezte örömét, amiért ilyen sokan összegyűltek – a nagyelőadó és a díszterem, ahol kivetítőn lehetett követni az előadásokat, egyaránt megtelt.

Labancz Zsolt SchP megnyitó beszéde elején kiemelte, ha végignézünk ezen a termen, máris érzékelhetjük, milyen sokszínűek a szerzetesek. Ezt követően beszélt arról, hogy a megszentelt élet éve három pilléréből ma elérkeztünk a harmadikhoz: a mátraverebélyi közös zarándoklat, majd a Szerzetesek Tere után a mai esemény az intellektuális feltöltődést szolgálja: a szerzetesi élet mozzanatai közül ma a közösségi élet aspektusaira szeretnének reflektálni.

Deák Hedvig OP ehhez annyit fűzött hozzá: mert olyan témát kívántak választani, ami mindenkit érint, valamint előző napi beszélgetésükből Lepori atyával is az kristályosodott ki: a két legérzékenyebb pont a közösségi élet és a misztikus élet.

A meghívott előadókat, akik „tágas tapasztalattal”, rálátással rendelkeznek a szerzetesi élet minden területére, Labancz Zsolt köszöntötte; majd megemlékezett a november 13-i párizsi terrortámadás áldozatairól, és közös imára szólította fel a jelenlévőket.

Az első előadást Mauro Giuseppe Lepori ciszterci szerzetes tartotta, aki 2010 óta a rend generális apátja, korábban novíciusmester volt; sok szál fűzi Magyarországhoz, a magyar ciszterci közösségekhez. Szent Péterről szóló könyvét a Szent István Társulat adta ki 2007-ben. Lepori atya a személynek a közösségben való formálódásáról beszélt; hangsúlyozta, hogy az egyéni lét és a közösség kettősége minden keresztény életében fennáll; tudatosan és felelősen kell élni ebben a kettőségben. A cél az, hogy az individuális személyt a közösségi életre vezessük. Az individualizmus, korunk társadalmának eltömegesedése tönkreteszi kortársainkat – a szerzetesek tanúságtételt ajándékoznak a társadalomnak. Az ember szent teremtmény; én is, a másik is; communio akkor születik, amikor a bennünk lakó Isten képe találkozik a másikban lakó Isten képének tudatával. A mai kor embere egyedül van, magányos; a másikat idegennek látja, még ha nem is másik országból érkezett; féltjük a kultúránkat, holott nem is képes már összetartani minket. Szent Benedek hangsúlyozta: nem lehetünk remeték, amíg nem éltünk közösségben – ugyanakkor tudnunk kell egyedül lenni is. Roger testvér azt írta naplójában: tudatában kell lennünk elkerülhetetlen egyedüllétünknek – el kell fogadnunk, nem menekülnünk előle. Jézus megélte az egyedüllétet, sőt, ő választotta ezt, szeretett visszavonulni – de sohasem érezte magát egyedül; tanítványainak is azt tanította, az egyedüllét értelme az Atyával való mélységes közösség. Ezért hívja el magával barátait, hogy erre elvezesse őket; ezért viszi magával Pétert, Jakabot és Jánost, akik a színeváltozáskor és a Getszemáni kertben láthatják Jézus egyedüllétét, amely szentháromságos egyedüllét, a végtelen communio misztériuma.

Van Jézusnak egy olyan címe, amely kifejezi mindezt: „az egyszülött fiú” – ebben benne rejlik az egyedüllét és a közösségiség; a megtestesülés által azonban Jézus elsőszülött lett a sok testvér között. A Szentlélek pedig egyszerre kivezet a pusztába, és életet ad a közösségnek a szeretetben. Az egyedüllét communióban való kitárulása nem megy szenvedés nélkül, de a közösségiség, a testvériség termését hozza. Hogyan haladjunk ebben? Azt kell élnünk, amit megszentelt életünk javasol nekünk, különben elmegyünk a saját utunk mellett. A szerzetesi hivatás a búzamag hivatása; a napot és a vizet kapjuk hozzá. Végül néhány hétköznapi aspektust említett az előadó: elsőként az egyedüllét, a csend fontosságát hangsúlyozta. Gyakran nehéz ezt megélni, kísértésbe esünk, hogy kikerüljük ezeket az alkalmakat, kapcsolatokkal és információs eszközökkel „védekezünk” ellenük. Ezzel szemben Jézus kereste a csendet, Ő az Atyával való találkozást látta benne. Nem szabad pusztán azért keresnünk azonban az egyedüllétet, hogy meneküljünk a többiek elől. 

Második szempont a munka, a szolgálat területe: a búzaszem odaajándékozza önmagát. Márta szemrehányása (Lk 10,40) abból fakad, hogy magányos, „Isten nélküli egyedüllétben” van; minden egyes gesztusa felmorzsolja. Valójában nem az a baj, hogy a testvére nem segít, hanem az, hogy nincs az Istennel.

A harmadik aspektus a tekintély szerepe. Az előadó elmondta, számtalan meglátogatott közösségben tapasztalta, ez szükséges a harmóniához; szükséges az elöljáró kísérésének, a „külső tekintet”-nek az elfogadása, alázattal. A szív kitágítása útján kell elindulni; „jobb kicsi, koszos búzamagnak lenni, aki hagyja, hogy elvessék a földbe” – fogalmazott Mauro Giuseppe Lepori.

A negyedik területen, a közös imádságban is átélhető az egyedüllét és közösség feszültsége. A többiek gyakran segítséget jelentenek, de sokszor megpróbáltatást – és éppen ilyenkor éljük meg, hogy imádságunk még nem lépett ki a saját zárt burkából. Itt is a búzamag törvénye érvényesül: néha a földbe kell hullani, néha pedig megéljük a kicsírázás, a feltámadás tapasztalatát.

A szünet után Juan Mari Ilarduia spanyol ferences előadása következett, akit Ulrik M. Monika SSND mutatott be a hallgatóságnak. Elmondta, hogy Ilarduia atya személyes projektről és közösségi projektről szóló írása kézről kézre járt a hazai szerzetesi közösségekben; és hamarosan megjelenik könyv alakban is. Juan Mari Ilarduia OFM beszéde elején hangsúlyozta: a személyes projekt az egésznek az alapja. Az emberi létezés maga is projekt, melyben elvállalom, felvállalom személyes szabadságom kalandját; felelősséget vállalok saját személyes történetemért. Az előadó egy idézettel illusztrálta az elmondottakat: a benne szereplő szobrász munkája, feladata az volt, hogy kimentse a teremtményeket fabörtönükből. Azonban a művész egyszercsak felismerte: a fatörzs a saját élete, a benne rejtőző formák pedig az élete megélésének ezernyi lehetséges módja. A projekt lényege a megkülönböztetés, az imádságos mérlegelés. Három lényegi szempontot kell figyelembe venni: az én-ideált, a valós helyzetünket, és az átalakulás folyamatát.

A személyes projekt szakaszai: a megvilágosodás és a programkészítés. A megvilágosodás nagyobb elkötelezettséget kíván, és nehezebb szakasz; tisztáznunk kell az alapdöntést, és önismeretre kell szert tennünk. Sokszor félünk a pszichológia területét bevonni, mert félünk, hogy „elpszichologizáljuk” a hivatást – fogalmazott Ilarduia atya. Idézte latin-amerikai püspök barátját, aki egyszer azt mondta, két nehéz dolog van: a nehéz másik és a nehéz én. Ebből lesz a „nehéz mi” – vonta le a következtetést az előadó.

A megkülönböztetés stádiumában Isten akaratát kell kérdezni: mit kérsz tőlem? A megvilágosodás szakaszában egyszercsak felismerjük, mi is az Úr akarata velünk, felismerjük belső vágyainkat és indításainkat. Ekkor a prioritásokat kell megtalálni, a földön járva; konkrét cselekvéseket megfogalmazni; a középpontban nem törvényeknek és elvárásoknak kell állniuk, hanem Isten akaratának. A személyes projekt egy átalakulási folyamat, nem egyszerre megy végbe.

A közösségi projekt a közösség növekedésének útja, döntéshozatalt, kommunikációt is jelent, igényel. Alapvető a valóságelemzés, ennek alapján lehet haladni türelemmel az eszmény felé. Az előadó hangsúlyozta, hogy a projekt nem azonos a programmal, ami napirendet, feladatok megosztását jelenti elsősorban – ezzel szemben a projektnek része a megkülönböztetés is, ami nélkülözhetetlen. Gyakori hiba, hogy egyszerűen elővesszük, leporoljuk a tavalyi projekteket – ilyenkor épp a valóság elemzése marad el; illetve hiba az, hogy nincs kommunikáció, és az elöljáró maga készíti el a projektet a közösség számára, holott együtt kell tisztázni, milyen eszmény felé akarunk haladni; személyesen kell bevonódniuk a közösség tagjainak. Ilarduia atya hangsúlyozta: nincs közösség, ha nincs kommunikáció; a kommunikáció kulcsfontosságú eszköz a communio felé való haladásban.

Fotók: Gieszer Richard

Forrás: Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41