Fiatalok látogatása idős testvéreknél

2018. okt. 8. (hétfő) 12:30
Budapest

Fiatalok építettek hidat intézményeink között Társadalmi Felelősségvállalási projekt keretében. Szakkollégiumunk lakója, Török Bettina a Jövőt Építők Generációja Egyesület keretén belül csoportjával e projekten dolgozva kézenfekvőnek találta, hogy felajánlja a Jézus Szíve Társasága Idősotthonában lakó testvérek meglátogatását.

A találkozásra készülve központi házunk konyhájában lelkesen sütögető kis csapat szívesen beszélt az Egyesület célkitűzéseiről, melynek lényege, hogy a fiatalok gondolkodásmódját pozitív irányba tereljék, s valamilyen módon embertársaik boldogulását szolgálják.
Ez teljes összhangban van Társaságunk lelkiségével és küldetésével, hiszen a hiányt szenvedőkért fáradozva Jézus lelkületével igyekszünk a világ és az emberek felé fordulni. 

Pécelen az idős testvérek örömmel fogadták a fiatalokat, és a sütemények fogyasztása közben hamar kialakult a jó hangulatú beszélgetés.
Az érdeklődés mindkét irányból adott volt: a vendégek kérésére a testvérek szívesen elmesélték közösségünkbe vezető útjukat, majd meghallgatták a fiatalok életszemléletükről, terveikről megosztott gondolatait. 

A gyorsan elröppenő délutánt követően a kölcsönös megajándékozottságból fakadó meghitt búcsúzkodás közben hálatelten állapítottuk meg, milyen apró figyelmességek elegendőek ahhoz, hogy falak helyett hidak épüljenek személyek, generációk között.

Forrás és fotó: Jézus Szíve Társasága (sjc.hu)

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41